„Még a lehetetlen szituációkban is nyerni akarunk és kihozni magunkból a maximumot” – nagyinterjú Takács-Kiss Virággal

Július közepén rövid összetartáson vett részt Lakiteleken a világbajnokságra készülő felnőtt női válogatottunk. Ezt követően volt alkalmunk leülni egy hosszú beszélgetésre a csapatkapitánnyal, Takács-Kiss Virággal. Rengeteg témát érintettünk az aktualitásoktól egészen a válogatott lélektanáig, a 3×3-ig és Valenciáig. Nagyinterjú.

Kezdjük az aktualitással. Július közepén a válogatott rövid összetartáson vett részt. Völgyi Péter több nyilatkozatában is elmondta, hogy a terv egy kis előredolgozás volt a felkészülés augusztus 3-i kezdete előtt. Összességében hogy értékeled, miként telt ez a pár nap?

Annak ellenére, hogy a tábor végétől még volt két hetünk a közvetlen felkészülés kezdetéig, nagyon jó rávezetésnek bizonyult. Arra tökéletes lehetőséget kínált, hogy visszacsöppenjünk a nyárból, és felvegyük az edzőtábor ritmusát. Nyilvánvalóan nehéz ilyenkor megfelelő edzésprogramot összeállítani, hiszen mindenki más terhelésből vagy pihenőből érkezett. Én hasznosnak találtam, jó volt egy kicsit együtt lenni, kiszakadni a megszokott környezetből, úgyhogy remekül telt az a hét.

Nem szenzitív egészségügyi adatokra vagyok kíváncsi természetesen, de mit mutattak a felmérések? Kiss Virág például milyen állapotban van most?

Igyekeztem kihasználni a pihenőidőt, így bízom benne, hogy jó állapotban vagyok. Legalábbis úgy érzem, hogy sikerült kipihennem magam, és a nyár folyamán nagyobb súlyokkal végzett, konditermi edzésekre is jutott idő. A ritmusba persze még vissza kell rázódnom, ezt azért érzem magamon. Amikor zsinórban három-négy edzésünk van, még ha nem is kapunk maximális terhelést, érezni, hogy elszoktam tőle. A nyaram a 3×3-as szezon után tényleg arról szólt, hogy pihenjek.

Belegondoltál már abba, hogy csapatkapitányként érkeztél egy ilyen összetartásra?

Már komfortosabban mozogtam ebben a szerepben. Isztambulban más volt a helyzet: ott nem is tudtam a csapattal együtt készülni, csak a vb-selejtező előtt értem oda, és egyből belecsöppentem a válogatott légkörébe. Önmagában nem egyszerű szituáció, amikor többen sem tudjuk végigcsinálni a pár napos felkészülést. Ez a mostani viszont egy teljesen más helyzet, és már komfortosabb volt nekem is.

Hogyan éli meg a közösség a világbajnokságot? Az igazi nyomást a selejtező jelentette, ez pedig már egy teher nélküli, de közben hatalmas dolog?

Igen is, meg nem is. Már többször kihangsúlyoztam: hiába pici az országunk, kifejezetten jó és erős keretünk van. Bár az előző évek nem feltétlenül mindig ezt mutatták, hiszek abban, hogy ez az egy hónap közös edzés nagyon sokat fog számítani. Természetesen úgy kell felfognunk ezt a világbajnokságot, hogy nincs rajtunk teher, de közben mégis kell egy egészséges nyomás, hogy tényleg megéljük a pillanatot, és a maximumot hozzuk ki belőle.

Mint a példa mutatja, nem mostanában járt Magyarország világbajnokságon. Nagyon örülök, hogy ennek a generációnak ez megadatott, és igenis fel akarjuk venni a versenyt minden csapattal. Aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Biztos lesznek olyanok, akik alulbecsülnek minket, de ha megnézik a selejtezőt, rájöhetnek, hogy minket is komolyan kell venni, hiszen megmutattuk, hogy az erősebb ellenfelekkel is fel tudjuk venni a harcot.

Az ember óhatatlanul úgy fogalmaz, hogy nincs veszíteni való Berlinben, de közben nem szabad a ló túloldalára átesni. Értem ez alatt, hogy nem szabad csak jutalomjátékként bemutatni a VB-t, mert az rosszul is elsülhet. Miként lehet feloldani ezt a kettősséget?

Valóban nem egyszerű helyzet, főleg azért, mert mi játékosok egytől egyig olyanok vagyunk, hogy még egy lehetetlen szituációban is nyerni akarunk, és ki akarjuk hozni magunkból a maximumot. Ez megint egy olyan csoport, mint az isztambuli, ahol az ellenfelek teljesen más erőt és játékstílust képviselnek, de úgy érzem, ebbe már viszonylag jól belerázódtunk.

Bízom benne, hogy végig mindenki egészséges marad. Amellett sem mehetünk el, hogy majdnem a teljes kerettel egy hónapunk van felkészülni. Nyilván Juhász Dorka hiánya nem könnyíti meg a helyzetet, de remélem, hogy ő is egészséges lesz végig. Már most látom rajta a WNBA-ben, hogy egyre jobb formában van és kezd visszarázódni. Bízom benne, hogy mindent ki tudunk hozni ebből a lehetőségből.

Tudunk előnyt kovácsolni azokkal a nemzetekkel szemben, akik sokkal jobban támaszkodnak a WNBA-re, és emiatt tényleg csak pár napjuk lesz összerakni a csapatot a VB előtt?

Úgy érzem, hogy igen. Nem akarok felelőtlenül nagy szavakkal dobálózni, de például a franciáknak rengeteg ilyen játékosuk van. Annak ellenére, hogy ők már sok éve játszanak együtt minimális változásokkal, sokat fog számítani, hogy ezek a lányok egész nyáron pályán vannak – és nem feltétlenül kevés percet –, aztán tényleg csak pár napjuk marad összerakni a taktikát a válogatottban a VB-re. Ezt a helyzeti előnyt nekünk maximálisan, amennyire csak tudjuk, ki kell használnunk.

Akár a márciusi selejtezőt, akár a napokban megjelent videókat, fotókat nézem, olyan érzésem van, mintha ez a közösség levetett volna magáról egy csomó olyan béklyót, ami évekig visszahúzta.

Ezt én is így gondolom, és ezt a márciusi selejtező nagyon jól megmutatta. Mentálisan egyértelműen előreléptünk. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a keretből szinte mindenki alapjátékos a saját klubcsapatában, és sok nemzetközi rutint szereztünk. Ugyanakkor ennek a korosztálynak fel kellett nőnie ahhoz, hogy válogatott szinten, egy tétmérkőzésen is meglegyen a kellő önbizalma és magabiztossága, ami nem mindig könnyű.

Hajlamosak vagyunk mi, magyarok alulértékelni magunkat, és ez akarva-akaratlanul is sokszor rányomta a bélyegét a játékunkra – látszott, hogy mi magunk sem hittük el, hogy képesek vagyunk rá. Minden szempontból előreléptünk, de bízom benne, hogy van még feljebb, mert komoly céljaink vannak a következő időszakra, és remélem, ezek nagy részét meg is tudjuk valósítani.

Nagyon él bennem az a gondolat, hogy a 2010-es évek közepének hangos utánpótlás-sikerei után annyira vártuk, hogy szinte már-már siettettük az eredményeket a felnőtt válogatottól is. Talán nem volt türelem kivárni, míg beérik a munka és a kellő tapasztalat.

Igen, mivel én is ehhez a generációhoz tartozom, végigkövettem testközelből ezeket az utánpótlás-éveket. Valóban nagyon sikeres korosztályról beszélünk, de felnőtt szinten érvényesülni teljesen más. Ott már sokkal több összetevőn múlik a siker, hiszen nemcsak egy korosztályból, hanem a teljes mezőnyből válogatnak. Én már a 2023-as szlovéniai Európa-bajnokságot is jó előjelnek vettem, hiába voltak ott még olyan meghatározó, tapasztalt játékosok mellettünk, akik ma már nincsenek a csapattal.

Bizakodó vagyok, és hiszem, hogy ez az egy hónapos edzőtábor jót fog tenni nekünk. Bár soknak hangzik, ennek a csapatnak szüksége van arra, hogy végre minőségi munkát végezhessünk együtt, és ne csak abban a pár napban eddzünk, amire szezon közben, a selejtezőablakok idején lehetőségünk nyílik.

Májusban tettél egy kitérőt a 3×3-as kosárlabda felé. Hogyan érezted magad, mi hív vissza folyamatosan ebbe a szakágba?

Megmondom őszintén, nagyon szeretem. Nyilván vannak hasonlóságok az 5:5 játékkal, de sok elem teljesen különbözik. A mai napig azt érzem, hogy ez a sportág abszolút kimozdít a komfortzónámból, és mindig rávilágít arra, miben tudnék még fejlődni. Annyira pörgős a játék, nincs idő gondolkodni, villámgyorsan kell váltani védekezés és támadás között, ami rengeteg fejlődési lehetőséget ad egy játékosnak.

Magát az edzőtábort is élvezem, mert egészen más típusú munkát végzünk. Önmagában már az is komoly kihívás, hogy félpályán, a szabadban edzünk – hiába tűnik egyszerűnek, tűző napon, szélben és különféle időjárási viszonyok között játszani egyáltalán nem az. A társaságot is imádom, Diával, Kivivel és Rékával jó csapatot alkotunk. De ki kell emelnem azokat is, akik folyamatosan ott vannak és segítik a munkánkat, még ha „csak” egy-egy Women’s Series tornán tudnak élesben játszani. Amit a világbajnokságon ezzel a négyessel elértünk, az az ő sikerük is.

Remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, és fogok még 3×3-at játszani. A kettőt persze nehéz összeegyeztetni, és nem feltétlenül kifizetődő egy teljes nyarat végigtolni a 3×3-mal, majd utána belevágni a válogatott feladatokba egy fárasztó szezon után. De egyértelműen bebizonyosodott: ha tudunk együtt edzeni és játszani, akkor bármire képesek vagyunk.

Hogyan látod a saját teljesítményedet, mi az, ami nálad a legjobban működik a 3×3-ban?

Vannak csapatok, ahol mind a négy játékos nagyjából egyforma magas, de sok olyan ellenfél is akad, akikkel szemben kihasználhatjuk a magassági fölényemet. Ez a mi csapatunk egyik legnagyobb erőssége: az adott mérkőzésen mindig ott támadjuk az ellenfelet, ahol a legsebezhetőbb. Persze a meccseket visszanézve látom, miben kellene még fejlődnöm. Bár alapvetően mozgékony centernek tartom magam, ebben a játékban lehetnék sokkal gyorsabb, különösen a támadás-védekezés váltásoknál.

A magassági előny nagy segítség, de ahhoz, hogy bárki sikeres legyen, kellenek a többiek is. Sokszor azért kaptam több lehetőséget palánk alatt, mert a csapattársaim kintről is borzasztóan veszélyesek voltak, így az ellenfél nem merte rájuk hagyni a dobást. A 3×3 alapvetően inkább az egy-egyezésről, semmint a csapatvédekezésről szól, és nálunk bárki képes egy olyan extra teljesítményre, amivel önmaga is el tud dönteni egy találkozót.

Az maradt a végére, amivel talán kezdenünk kellett volna. A Valencia játékosa lettél! Az európai női kosárlabdában aligha van nagyobb dolog, mint a regnáló spanyol bajnokhoz igazolni. Hogyan értékelted az előző légiós szezonodat, ami szerintem – legalábbis külső szemlélőként nézve – ehhez a sikerhez vezetett?

Én is úgy gondolom, hogy az előző szezonom nagyban hozzájárult ehhez. Szezon közben csapatot váltani sosem egyszerű, és talán nem is a legjobb formámat mutattam akkoriban, de hálás vagyok a közvetlen környezetemnek, akik mindenben támogattak. Amikor elbizonytalanodtam, ők helyrebillentettek és bátorítottak, hogy folytassam a külföldi szereplést. Jó volt belekóstolni a spanyol ligába, ami szerintem jelenleg Európa egyik legerősebb bajnoksága. Most pedig a Valenciánál, egy bajnokcsapatnál játszhatok újra az Euroligában – ezt hatalmas sikerként élem meg.

Milyen belülről a spanyol bajnokság? Kívülről úgy tűnik, irgalmatlanul masszív a középmezőny, és gyakorlatilag nincs könnyű mérkőzés.

Nagyon kemény. Leginkább úgy tudnám megfogalmazni, mintha egy héten két nemzetközi kupameccset játszanál. Rögtön az első mérkőzésemen, amit az utolsó helyezett ellen játszottunk – és ki is kaptunk –, csak pislogtam. Minden csapat fizikális, elképesztően gyors a tempó, és több ezer néző előtt kell pályára lépned. Ez rákényszeríti az embert, hogy felvegye a ritmust, és villámgyorsan váltson támadásból védekezésbe.

Találkoztál a valenciai stábbal? Milyen szerepet szánnak neked, miben gondolkoznak a következő szezonra?

Voltam már kint az orvosi vizsgálatokon, ott megismerkedtem a stáb néhány tagjával, köztük az erőnléti edzővel, és azokkal is, akik segítették az átigazolásomat. A vezetőedzővel még nem beszéltem. Kíváncsian várom persze, hogy ő hogyan tervezi a szezont, de őszintén szólva nem stresszelek ezen.

A spanyol bajnokság sajátossága, hogy ott nincsenek 30-35 percet játszó emberek; mindenkinek megadják a lehetőséget a bizonyításra. Teljes motiváltsággal és önbizalommal fogok megérkezni, aztán meglátjuk, hogyan alakul a szerepem. Sok az új játékos, ami valamilyen szinten könnyít is a helyzetemen: hiába maradtak meg az alapemberek, a keret nagy része kicserélődött, így jelenleg még minden teljesen nyitott.

Mondhatjuk, hogy megérte végigküzdeni a Mersinben és Athénban átélt nehéz hónapokat ahhoz, hogy idáig eljuss?

Abszolút! Továbbra is tartom, hogy légiósnak lenni egyáltalán nem könnyű. Nemrég néztem az Euroliga-sorozatot Youtube-on, ami tökéletesen megmutatta, hogy még a legnagyobb sztároknak is vannak olyan periódusaik külföldön, amikor magányosak és honvággyal küzdenek.

Ez nem a közeg hibája, egyszerűen a légiósélet velejárója. Viszont megvan a csodálatos oldala is: rengeteg új embert ismerhetsz meg és gyönyörű helyekre juthatsz el. Úgy érzem, szükségem volt az athéni, a mersini, és persze a salamancai tapasztalatokra is ahhoz, hogy most már sokkal magabiztosabban és érettebben vághassak bele a következő kalandomba.