Magyarország

Meg kell találni az európai kosárlabdának a saját identitását – interjú Fűzy Andrással

Szerző: Nagy Norbert

2021.11.08. 22:16

#f2, #Fűzy András, #UNI Győr MÉLY-ÚT

Egyre jobban ütközik az európai és az amerikai női kosaras versenynaptár. Idén az európai bajnokságok és a nemzetközi kupasorozatok első fordulóit WNBA-s játékosok nélkül bonyolították le. Komoly kihívások elé állítva az öreg kontinens élcsapatait. Az elmúlt időszak számtalan tanulsággal szolgált. Ezekről és az elkerülhetetlen reformokról beszélgettünk Fűzy Andrással, az UNI-Győr elnökével.

Mielőtt rátérnénk a beszélgetésünk tárgyára, nézzük az évadot győri szempontból. Hét bajnoki és négy Európa Kupa mérkőzés van mögöttetek. Hogy értékeled a szezon eddigi alakulását?

Nagyon nehezen indult a szezon. Amitől egy sportvezető, edző tarthat, az minden bekövetkezett. Sérülések, betegségek, játékoscserék, amiből idén már kettőt kellett eszközölni. Egyik sem sérülés miatt vagy a mi hibánkból. Előbb egy kiszemelt szerb játékos nem vállalta az oltási kötelezettséget. Helyette igazoltuk Nevena Markovicsot és az ismert körülmények között távozott irányítónk Aari McDonald.

Az egész felkészülés alatt hektikus volt a munka. Rendre sérülések, betegségek hátráltattak minket. Török Ági sérülten érkezett, utána elveszítettük Dubei Debórát. Két hét alatt váltva – mindig a csapat egyik felén – átment rajtunk egy kisebb vírusos megbetegedés. A felkészülési mérkőzésekre nem tudtunk tízen kiállni, nemhogy öt-öt ellen edzeni. Nem panaszkodás, ez tényszerűen így történt.

Pillanatok alatt elkezdődött a szezon, hamar elindult az Európa Kupa és ott rögtön az első mérkőzés után történt játékosunk távozása. Később érkezett hozzánk Beatrice Mompremier. Idő kellett a beépítéséhez. Egyszóval jellemezve, zaklatott volt az évad első etapja. Ehhez képest a rangadókat leszámítva szereztünk négy győzelmet a bajnokságban és nyitva áll az ablak a továbbjutásra az Európa Kupában.

Próbálunk hétről hétre előre lépni és készülni a következő feladatokra. Nem könnyű, mert másfél hete Weninger Virág is kiesett bordatörés miatt. Ilyen szempontból talán nem is jön jókor nekünk ez a szünet, mert most kezdett összeállni a játék. Ezt láthattuk a TF ellen is és szerdán az Európa Kupában. Mind támadásban, mind védekezésben igaz ez. Az utóbbit főleg kiemelném.

Nem lettünk rosszabb csapat, mint voltunk. Ahogy a tavalyi szezonban minden stimmelt és azt kell, hogy mondjam, még a Covid által okozott nehézségekből is jól jöttünk ki, ez most nem mondható el a bajnokság első feléről. Lehet, hogy a bajnokság második fele sikeres lesz, mert elég széles és jó a játékoskeret. Hiszek benne, hogy fel tudunk állni ebből és a rangadókon olyan teljesítményt fogunk nyújtani, melyekkel előrébb léphetünk.

Az első Európa Kupa mérkőzés után távozott Aari McDonald. Természetesen mindenki kerülhet olyan élethelyzetbe mely után nem kívánja folytatni a közös munkát. A távozás körülményei viszont rendhagyóak voltak, mely után te is egy hosszabb videós interjút adtál.

Szívesen beszélnék ezekről a körülményekről, de kötöttünk egy megállapodást, melynek anyagi és minden vonzatát teljesítette Aari McDonald és abban állapodtunk meg, hogy sem a klub, sem a játékos nem kommunikál többet a nyilvánosság előtt ebben az ügyben. A távozás körülményeiről annyit lehet elmondani, ami megjelent korábban.

A mai napig nem tudjuk, hogy miért távozott. Egy biztos, hogy a játékos menedzsmentje nagyon korrektül járt el az ügyben és olyan egyezség született, ahol – ha a pályán is nem lehetett megtenni -, de minden más szempontból kárpótolták a klubunkat és ez egyedi, különleges történet. Ez a tranzakció lezajlott már és a közösségi médiában elköszönt, elnézést kért a játékos a klubtól, a csapattársaitól. Ezzel pontot kell tenni az ügy végére.

Vannak ennek az esetnek későbbiekben hasznosítható tapasztalatai?

Tapasztalatot nem tudok mondani, mert nem tudjuk, hogy mit kellett volna másként csinálnunk, hogy elkerüljük ezt a helyzetet. Sokkal fontosabb, hogy meg kell találni az európai kosárlabdának a saját identitását, értékeit. Egyre jobban látni, hogy ez a rendszer nem fenntartható. A WNBA és a FIBA érdekei klub kosárlabda szinten nem találkoznak.

Idén különösen szembetűnő az érdekütközés, hiszen a WNBA rájátszása és az európai szezonkezdet csúnyán összecsúszott. Nem kis fejtörést okozva a WNBA-s játékosokat foglalkoztató kluboknak, akik némileg kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Kis túlzással az döntött az első hetekben, hogy kihez mikor és ki érkezik meg.

Itt kell érzékeltetni a presztízs kérdését. A női és a férfi szinten is az amerikai játékosoknak a WNBA, illetve az NBA bír presztízsértékkel. Az Euroliga egyik nemnél sem rendelkezik olyan vonzerővel az amerikai játékosok részére, hogy fel tudjuk ebben venni a versenyt. Pedig szerintem fel kellene és erre nagy esély van. Férfi vonalon esélytelen, hogy a szupersztárok Európában játszanak, hiszen egy időben zajlik a két viadal. Ez még akkor is igaz, ha a körülményeket tekintve az európai topcsapatok már sok tekintetben versenyképesek. Nőknél sokáig egy ilyen áldott állapotban működtünk, mert volt egy ősztől tavaszig tartó európai szezon és utána tavasz végétől kora őszig egy amerikai.

Itt két pontot kell néznünk, a versenynaptárat és az üzleti szempontokat. Teljesen megértem, hogy egy professzionális liga a saját és a partnerei igényeit igyekszik kiszolgálni. Akkor indítja a szezonját, amikor nekik a legmegfelelőbb. A világ kosárlabdázásának versenynaptára eközben megváltozott. Az egy-másfél hónapos nyári Eb-selejtezőket felváltotta az évad közben két FIBA-ablak. Régen az egész szezonban a játékosok, edzők a klubok rendelkezésére álltak. Most a két szünet egy hónap leállást jelent, ami nehezen hozható be. Különösen úgy, hogy a WNBA évről évre korábban kezdődik. Ezen felül pedig kötelezővé teszik, hogy a felkészülési táborokba beérkezzenek a játékosok.

Említetted az áldott állapotot a női szakágban. Miben látod annak az okát, hogy ez megváltozott?

Ahogy előbb is mondtam, döntően a versenynaptár átalakulásában. Én is azok közé tartoztam, akik azt mondták, hogy szükség van az évad közben válogatott programra. Legyenek címlapon a nemzeti csapatok, mert az értéküket növelik, az identitást segítik erősíteni és eladhatóbbak is ilyenkor ezek a versenysorozatok. Elég csak a média-megjelenésre gondolni, miután a nyári négy-öt hét helyett két évre húzódik a selejtező. Mindig van miről írni, mire készülni. Ez egy teljesen jó rendszer és ennek nem is biztos, hogy a klub kosárlabdát kell szolgálnia. A másik oldalról viszont klubokból érkeznek a válogatott játékosok. Az edzők és a játékosok létbiztonságát a klubok teremtik meg.

A NBA és a WNBA ezen teljesen kívül áll. Nekik semmi ilyen szempontot nem kell figyelembe venni. Nekik semmi nehézséget nem okoz a kvalifikáció és nincs olyan versenyhelyzet, mint az európai országoknak. Elég csak arra gondolni, hogy az Eb-döntő 16 kiadó helyére most is 20-22 válogatott reálisan esélyes. Nem tudom, hogy ebben hogy lesz kompromisszum. Itt van a fő távolság és nem is az anyagiakban. Nyílt titok, hogy női kosárlabdában az európai topklubok lényegesen jobb feltételeket kínálnak, mint a WNBA-s klubok, ahol a fizetési sapka megköti a kezüket. Itt az a kérdés, hogy a naptár ütközése miatt lesznek-e amerikai játékosok és milyen szinten tudjuk foglalkoztatni őket.

Rendkívül tudathasadásos állapot ez a mostani a tengerentúli játékosoknál. Óriási nyomás a WNBA részéről, hogy ne Európából vagy Ázsiából kifacsartan, sérülten érkezzenek meg a legjobbjak. Ugyanakkor a gazdasági oldala ennek nincs megteremtve. A fizetések Európában és Ázsiában lényegesen magasabbak.

Ez az a gordiuszi csomó, amit rendkívül nehéz feloldani. Ezért mondtam, hogy itt Európában az a cél és úgy kellene viselkednünk, ahogy a WNBA teszi. Ne 12 csapat irányítsa a világ női kosárlabdáját, hanem viselkedjünk úgy, mint a komoly befektetéseken alapuló nagy bajnokságok. Az Európában versenyző topcsapatokban – én ide az Euroliga klubokat és az Európa Kupa mezőny nagyobb részét értem – nekünk kell közös nevezőre jutni, meghatározni saját magunkat és felmutatni azt az erőt, piacot, tudást, ami mögöttünk van és így szerintem megfelelő kihívói tudunk lenni a WNBA-nek.

A békés együttélés időszaka lejárt. Teljesen egyszerűen ez üzlet, az Egyesült Államokban még inkább és az üzletben – ahogy mondani szokás – nincs barátság. Abban kell gondolkozniuk a kluboknak és a FIBA európai vezetőinek, hogy a versenyt miként tudjuk felvenni. Nem az a megoldás, hogy a versenynaptárat tologatjuk jobbra balra. Hanem a saját brand értékünket magasabbra emeljük és ha ez sikerül, akkor pénzügyileg is fel tudjuk venni a versenyt. Amikor ezek megtörténnek, akkor a presztízsértékben meglévő különbséget is tudjuk csökkenteni.

Hogy látod a közeljövőt? Szerinted merre kellene elindulni?

Továbbra is a presztízs a legnehezebb téma. Hogy melyiknek van nagyobb presztízse: Euroliga vagy WNBA? Egy európai játékos számára az Euroliga, egészen addig amíg a WNBA-be nem kerül. Ahogy oda kerül, abban a pillanatban – veletek az élen – címlapok születnek arról. Egy magyar euroligás játékoson nem lepődünk meg. Most a Szekszárd és a Sopron, korábban a Győr és a Sopron, illetve még korábban a Pécs és a Sopron játékosai ezt rendszeresen megtették. A WNBA értéke azonban még magasabb. Ezt a különbséget kell csökkenteni.

Nem hinném, hogy félre kell állni, de nehéz lesz ezt összerakni, megfogalmazni. A világszövetség ugyanis egy konzervatív, nehezen mozgatható szervezet, mely ráadásul nemzetközi kapcsolatok által meghatározott sportdiplomáciai alapon is szerveződik. Ezzel szemben WNBA előre lefektetett üzleti célok mellett működik. Ez az a pillanat, hogy a sarkunkra kell állni és felvenni a versenyt. Vagy bevállalni azt a döntést, hogy szimplán csinálunk egy európai kosárlabdát. Ebben szerepelhetnek amerikai játékosok, de olyanok, akik vállalják a versenykiírással járó kötelezettségeket és azok szabályait. Szerintem ez a jövő. Elfogadják, hogy a WNBA-be nem biztos, hogy beérkeznek időben és a nyár nem az ottani szerepléssel telik, hanem pihenéssel, felkészüléssel a következő szezonra.

Látsz egyébként reális esélyt ilyen egységes európai fellépésre?

A járvány előtt FIBA rendezvényeken, konferenciákon volt lehetőség személyesen tárgyalni. Szerintem minden régióból ki kell nevezi egy-egy-vezető klubot, hogy képviselje az adott térséget a megbeszéléseken. Ez mindenkinek az érdeke lesz, mert előbb-utóbb nem fogunk tudni működni vagy legalábbis a kosárlabda kluboknak és ezáltal a bajnokságoknak a játékminősége fog csökkeni. Erről beszélünk most. Forma-1-es hasonlattal élve olyan helyzet alakulhat ki, hogy például a Mercedes, a Ferrari és a RedBull egy párhuzamos másik bajnokságban indul.

Amikor ezek a topjátékosok nem jönnek Európába, amikor Shey Peddy vagy Gabby Williams már nem érkezik meg Sopronba, amikor a Jekatyerinburg már a sztárjai nélkül lép pályára Szekszárdon, onnantól lesz egy nagyon nagy probléma. Amikor viszont ez bekövetkezik, akkor már késő lesz. Nekünk addig kell felépíteni a saját identitásunkat, hogy igenis az Euroliga és az Európa Kupa egy komoly sorozat, sokkal nagyobb hagyományokra tekint vissza, mint a női amerikai profi kosárlabdázás. Kell lennie egy önszerveződésnek és ez szerintem nem lehetetlen. Minden nagyobb európai klub érzi ezt a veszélyt és erre reagálnunk kell.

Ez nem a WNBA ellen szerveződik, hanem az európai kosárlabda érdekében. Az amerikai ligát 150-160 játékos adja, amelyből 10-15% nem az Egyesült Államokban született, illetve az egyetemről kikerülők, akik a csapatok edzőtáboraiba eljutnak, nekik mindig is a WNBA lesz a legnagyobb presztízs. Számtalan területet mégis ők határoznak meg Európában. Ezt úgy lehet ellensúlyozni, ha a saját presztízsünket növeljük.

Az európai és az amerikai versenyek ütközésének a velejárója, hogy még több olyan eset várható, amikor élő szerződés ellenére nem tud vagy nem akar egy játékos mindkét fronton szerepelni. Ebben a kérdésben nagyon sérülékenyek az európai klubok.

Sajnos csak abban az esetben érvényesíthető bármilyen szankció, ha a FIBA égisze alatt kiírt bajnokságban szerepelne újra egy-egy játékos. Azért a mi esetünkben is jól látszott, hogy egy bizonyos presztízsértékű játékosnál – Aari a WNBA Draft 3. helyén kiválasztott volt – nem jó már nekik sem, ha ennyire ellentmondásos helyzet alakul ki. Annyira profi mentalitásúak a tengerentúlon, hogy tudják, ez idővel az ottani üzletet is rontja. Jogilag viszont a FIBA égisze alá nem lehet bevonni a WNBA-t. Az a FIBA-tól teljesen független professzionális vállalkozás, nem egy nemzeti szövetség.

A győri klubnál volt korábban is és jelenleg is van WNBA-s játékos. Hogy élik meg ezt a helyzetet? Mennyire van érzelmi kötődés az európai klub felé?

Ez teljesen emberfüggő, nem lehet egy kalap alá venni a WNBA-s játékosokat. Egy biztos, mindig két kardinális kérdést kell alaposan tisztázni az amerikai légiósoknál. Az érkezés és a távozás időpontját. Ez mindig mindenkinek problémát okoz. Éppen Aari McDonald esetében kaptuk meg úgy a játékengedélyét, hogy április 16. után az Atlanta Dream bármikor visszarendelheti. Ezt mi előre nem tudtuk és érvényes szerződésünk volt későbbi időpontra.

Az érzelmi kötődés részében az európai kosárlabda szabályos szerződés-rendszere az érdekes. Zömében éves szerződések vannak, míg labdarúgásban akár 3-6 éves szerződéseket kötnek. Jobban kialakul egy csapathoz való kötődés. Ugyanez olyan esetben, amikor 6-8 hónapról beszélünk, jóval kevésbé van meg. Ezzel kanyarodtunk vissza oda, ahol elkezdtük, hogy minek van presztízse. Van-e presztízse az európai szereplésnek az amerikai mellett és az látszódik, hogy sokak felfogásában igazából nincs. Tisztelet a kivételnek, természetesen.

Zárásul, ezt a presztízst tekintve látsz fejlődést az európai sorozatokban vagy inkább stagnálunk?

Én komoly fejlődést látok. A nemzetközi kupákba 80 klub nevezett idén. Most az Euroliga főtáblán 16 csapat szerepel. Annyira megszigorodott a kiválasztása rendszer, hogy van négy-öt csapat ebből, amelyik szerintem nem tudna az Európa Kupában a négy közé kerülni, mert közben az ottani mezőny is jelentősen megerősödött.

Azt is fontos nézni, hogy milyen nevű klubok szerepeltetnek női csapatot: az Olympiacos, a Panathinaikos, a Virtus Bologna, a Valencia. Maradva Spanyolországnál, láthatjuk, hogy újra van Madrid városának csapata európai porondon. Mondhatnánk azt is, ahogy Franciaországban Tony Parker befektetett a lyon-i együttesbe. Nem is akármilyen játékerőt képviselnek. Ezzel fel lehet venni a versenyt, mert egy nagyobb felhajtó erőt és piacot jelentenek ilyen klubok.

Összességében van 80 csapat, amelyik valamilyen szinten kimagaslik hazája bajnokságából és az európai rendszerhez kapcsolódik. Ehhez képest van a másik oldalon 12. Ennek a 80 csapatnak kell megfelelő értéket adni. Értem, hogy a top12-be nehezebb bekerülni, de a 80-nak mégis nagyobb értéket kell tudnia közvetíteni.

Ez a jövő kérdése és itt fog eldőlni, hogy lesz-e kiegyezés. A saját üzleti logikája alapján rá tudjuk-e venni a WNBA-t, hogy érdemes az európaiakkal megegyezni, mert valós elszívó erő lehet. Tehát érdemes visszaállni a békés egymás mellett élésre, hogy mindenki a saját területén tegye a dolgát, mint az, hogy versenyezzünk. Azzal lehet eredményt elérni, ha üzletileg és sportszakmailag felvesszük a versenyt és nem a versenynaptár kialakításával vagy diplomáciai úton.