Hirdetés
Magyarország

Még nyolc bajnoki mérkőzés lesz januárban



:

:

Hirdetés

Bár legközelebb teljes fordulót február második hétvégéjén bonyolítanak le hazánkban, a bajnokság természetesen nem áll le. Januárban még nyolc találkozót követhetünk a hazai élvonalban.

Január második felét és február elejét a nemzetközi erőpróbák uralják. A Sopron Basket Euroliga, az Aluinvent DVTK, az Atomerőmű KSC Szekszárd, az UNI-Győr – MÉLY-ÚT és a VBW CEKK Cegléd Európ Kupa buborékban szerepel. Február elején pedig a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezői is lezárulnak.

A bajnokságban az őszről elhalasztott találkozók pótlásáé a főszerep. Ebben a Vasas Akadémiára és a PEAC-Pécsre vár a legnagyobb feladat. A Vasas még öt, míg a PEAC még négy alkalommal lép pályára ebben a hónapban. A Vasas vezetőedzőjét Milos Pavlovicsot éppen minap kértük arra, hogy ezen sűrű időszak előtt adjon helyzetértékelést a csapatáról.

Két együttes, az ELTE-BEAC Újbuda és a PINKK Pécsi 424 a következő öt hétben nem játszik. Ezen időszak alatt a Ludovika-FCSM Csata és a TFSE-MTK is mindössze egyszer lép pályára, míg a ZTE NKK kétszer.

A januári menetrend

Január 12., kedd
18:00 PEAC-Pécs – Sopron Basket

Január 13., szerda
19:30 Vasas Akadémia – Uni Győr MÉLY-ÚT

Január 14., csütörtök
18:00 Sopron Basket – PEAC-Pécs

Január 17., vasárnap
16:15 Ludovika-FCSM Csata – Vasas Akadémia (TV: M4 Sport+)
17:00 PEAC-Pécs – ZTE Női Kosárlabda Klub

Január 20., szerda
18:00 ZTE Női Kosárlabda Klub – Vasas Akadémia

Január 24., vasárnap
16:30 PEAC-Pécs – Vasas Akadémia

Január 30., szombat
18:00 TFSE-MTK – Vasas Akadémia

Hirdetés