:
:
Győzelemmel mutatkozott be a tavalyi bajnok a 2024/25-ös szezonban, a TFSE-MTK otthonában aratott 69-58-as sikert a DVTK HUNTHERM. A mérkőzést követően Völgyi Pétert nyilatkozott az elvárásokról, hibákról és az Euroliga kezdésről.
A DVTK felkészülését rengeteg sérülés hátráltatta, és az edzőmeccsek alatt is hiányos kerettel léptetek pályára. Ennek ellenére megütötte azt a mércét a TFSE elleni találkozó, amit elvársz?
Bizonyos dolgokban jobban teljesítettünk, mint az várható volt, de akadtak figyelmeztető jelek. Rövid időn belül többször egymás után követtünk el hasonló hibákat, fejben kell sokkal jobban reagálnunk bizonyos szituációkra, hogyha rangadókat szeretnénk nyerni az Euroligában, illetve a magyar bajnokságban. A TFSE nagyon veszélyes ellenfél volt vasárnap, örülök neki, hogy túl vagyunk ezen az idegenbeli mérkőzésen és jó alapállásból tudjuk folytatni a munkát.
Mik azok a játékelemek, amikkel elégedett voltál a szezonnyitó találkozón?
Körülbelül 50%-ban láttam azt, amit a jövőben szeretnénk csinálni. Amikor kellően agresszívak és ötletesek voltunk, szépen kiszolgáltuk egymást, nem tudtak lelassítani bennünket, ezekben a periódusokban tudtunk dominálni.
Nem vagyok elégedetlen, bizonyos részében a játéknak még többet is kaptam, mint ami elvárható volt, de az látszik, hogy még rengeteg munka vár ránk.
Október 9-én kezdődik az Euroliga sorozata. Az általad említett hibákból mennyi mindent lehet kijavítani ennyi idő alatt?
Sok mindent, mert szerencsére vannak olyan alap dolgok, amikhez csak vissza kell térnünk és nem kell teljesen a nulláról elkezdeni a felépítésüket. Az e heti két meccsünk a magyar bajnokságban is meg fogja mutatni azt, hogy hol vannak még hiányosságok és hol nem tudjuk az elvárható szintet hozni. Ha okosan gazdálkodunk ezekkel a napokkal és jól használjuk ki az edzéseket, akkor van elegendő idő, hiszen 10 nap múlva kezdődik az Euroliga sorozata.
Már a DVTK HUNTHERM csapatkapitányát, Kányási Verát is kérdeztük, hogy tavalyi bajnokként mekkora nyomás és elvárás nehezedik idén a csapatra, te mennyire tartod nehéznek így elkezdeni a szezont?
Mivel sokan ezt megelőzően nem voltak bajnokok, így biztos, hogy ez is egy új fajta feladat. Igazából a csapaton múlik, hogy miként fogja ezt viselni és hogyan tud erre a szituációra reagálni. Szerintem ez egy édes teher, nagyon jó visszagondolni a tavalyi évre, erőt ad. Ha tudunk stabilan védekezni és ennél sokkal több energiát és precizitást teszünk a játékunkba, kiharcolhatunk egy olyan respektet ebben a szezonban is, amit a tavalyihoz hasonló módon jól tudunk majd használni a céljaink eléréséhez vezető úton.