Hirdetés
Magyarország

Még sok a kérdőjel az Aluinvent DVTK Euroliga selejtezője körül



:

:

Hirdetés

Ahogy arról részletesen beszámoltunk, a FIBA döntése értelmében a női kosárlabda Euroligában jelenleg tartja magát az eredeti naptár. Azaz szeptember 23-án elkezdődnének az oda-visszavágós selejtező-párharcok. Október 14-től pedig a csoportkör rajtolna. A nemzetközi szövetség ugyanakkor további egyeztetéseket helyezett kilátásba.

A Boon.hu portál Szabó Istvánt, az Aluinvent-DVTK technikai menedzserét kérdezte a nemzetközi rajtról. A DVTK az eredeti tervek szerint szeptember 23-án Törökországban az Izmit Belediyespor otthonában lépne pályára a selejtező első meccsén. Egy héttel később pedig a miskolci visszavágóra kerülne sor.

Szerdán sikerült beszélnünk telefonon a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség müncheni központjában az Euroliga-sorozat egyik szervezőjével, akitől arra vártunk választ, hogy mikor történhet meg az egyeztetés a csapatok képviselőivel. A jövő hét hétfő hangzott el mint lehetséges időpont, és ez alapján úgy tűnik, hogy a végleges döntés és a jelenleg érvényben lévő játéknap között mindössze két hetünk lehet arra, hogy mindent megszervezzünk az utazással kapcsolatban. Jelen állás szerint a Törökországba beutazáshoz nem kell koronavírusteszteket produkálni, vagyis ha ez így marad ebben a hónapban, akkor ez könnyebbség, a kérdés csak az, hogy az oda- és hazautazást minden zökkenő nélkül meg lehet-e szervezni.

Az biztos, hogy ez nem lesz könnyű, hiszen a török ellenfelünk már jelezte, hogy ők a visszavágót szeretnék egy nappal korábban, vagyis szeptember 29-én lejátszani, mert előtte való napra tudnának repülőjegyet foglalni. Koronavírusteszttel ellenfelünknek is rendelkeznie kell ahhoz, hogy beléphessenek Magyarországra, és a mi hazatérésünk után, a delegációnk tagjai is csak akkor mentesülnek a 14 napos karantén alól, ha legalább 24 órás különbséggel két negatív tesztet tudnak produkálni.

– nyilatkozta Szabó István, az Aluinvent-DVTK technikai menedzsere a Boon.hu portálnak.

Hirdetés