Hirdetés
Archivum

Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete



:

:

Hirdetés

Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete (KÉSZ). 

Forrás: MTI

A KÉSZ keddi tájékoztatása szerint az alapító ülésen a férfi és a nõi élvonalból is több csapat képviseltette magát annak ellenére, hogy a legtöbb helyen már elkezdõdött a felkészülés.

“A távolmaradt játékosoktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, õk ugyanolyan elkötelezettek a sportág és újonnan létrejött szervezetünk iránt, mint az alapító tagok” – nyilatkozta Lóránt Péter, a KÉSZ elnöke.

“Megalakulásunk elõkészületeiben sokat volt segítségünkre a HLSZ (Hivatásos Labdarugók Szervezete) fõtitkára, Horváth Gábor, valamint a JÉSZ (Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete) elnöke, Pavuk Attila, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni” – fejtette ki, hozzátéve, a három szervezet a jövõben is segíteni fogja egymást.

Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalás szerint a KÉSZ egy független szervezet, és alapítói fontosnak tartják megemlíteni, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével, illetve a klubokkal közösen dolgoznának a magyar kosárlabda fejlõdésén.

“Minden kosárlabdázót megillet az egyenlõ bánásmód, ezért bárki tag lehet, aki betöltötte 18. életévét, és valamelyik klub igazolt játékosa nemtõl és nemzettõl függetlenül” – áll a tájékoztatásban, amely arra is kitér, hogy hamarosan elkészül a szervezet honlapja, ahol regisztrációt követõen be lehet majd lépni a KÉSZ-be.

A szervezet felügyelõbizottságában megtalálható a hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-gyõztes Károlyi Andrea, a tiszteletbeli tagok között pedig az NBA-t is megjárt Dávid Kornél, a sokszoros válogatott Boros Zoltán és Sterbenz Tamás volt szövetségi kapitány.

Forrás: MTI

Hirdetés