Hirdetés
Magyarország

Megérdemelten jutott el a csapatom a dobogó csúcsára! – interjú Dr. Barthalos Istvánnal



:

:

Fotó: MEFS

Hirdetés

Idén Győrben került megrendezésre a MEFOB négyes döntő, amit végül a második helyen zárt az UNI Győr SZESE. A sikereket azonban még tovább halmozták a győri lányok, hiszen a 3×3 szakágban felértek a dobogó tetejére, és egyetemi bajnokok lettek. Dr. Barthalos István értékelt a lapunknak.

„Már az év elején kezdett kialakulni egy erősorrend a csapatok között, hiszen az idei szabályokat kihasználva, mindenki igyekezett a lehető legtöbb NBI/A-s játékost beépíteni a saját csapatába. Emiatt nyilvánvalóvá vált, hogy a Testnevelési Egyetemnek van így a legerősebb kerete, majd mi követtük őket a miskolciakkal holtversenyben. Ennek ellenére a Miskolc nem jutott be a legjobbak közé, de várható volt, hogy TF-Győr döntő lesz. A papírforma végül beigazolódott, még úgy is, hogy mi is erősítettünk az elmúlt évhez képest Dombai Rékával és Molnárová Laurával, akik válogatottjaikban is meghatározóan szerepelnek. A Testnevelési Egyetem összeszokott csapata ellen azonban két fecske nem tudott nyarat csinálni. – kezdte összegzését a győri edző a hazai rendezésű egyetemi döntőről. – Azt gondolom, hogy egy elveszített döntő után mindenki szomorkodik, de szerencsére úgy tudtuk felfogni, hogy mi megnyertük ezt az ezüstérmet. Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, főleg, ha az egész sorozatot nézem. Az elmúlt években mindig résztvevői voltunk a négyes döntőknek, sikerült az összes színű éremmel bővíteni a gyűjteményünket. Már lassan öt éve kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtunk egy olyan egyetemi bajnokságban, ahol évről évre magasabb a színvonal, egyre nehezebb a döntőbe való jutás.”

Fotó: MEFS

A hagyományos kosárlabdán kívül azonban a 3×3 szakágban is ott vannak a győri lányok, így Dr. Barthalos Istvánt a kezdetekről, és az eddigi eredményekről kérdeztük.

„Nekem nagy szerelem volt az utcai kosárlabda, így mikor a 3×3, mint szakág megjelent, akkor úgy gondoltam, hogy a játékosaimmal is kipróbáltatom. Az egyetemi csapat tagjaival kezdetben az egyetemi európai játékokra mentünk, ahol megtetszett a játékosoknak és nekem is. Az egyetemtől megkaptuk a megfelelő támogatást és egyre jobb eredményeket értünk el, a portói európai hatodik helyezésünk ezt meg is koronázta. Ezzel az teljesítménnyel a világbajnokságra is kijutottunk, ami azt gondolom, hogy egyelőre nekünk ez volt a legjobb eredmény. Folyamatosan készültünk, hogy jobbak legyünk, és idén felértünk a hazai csúcsra, egyetemi bajnokok lettünk.”

„Az 5×5 döntő után pár nap pihenő következett, majd folytatták a lányok a munkát, és az a 10-12 fő, akik ott voltak edzésen, nagyban segítették a 3×3 fináléjára készülő játékosokat. Most már el lehet mondani, hogy célirányosan a TF és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem csapata ellen készültünk. A Baffy Fanni, Rozmán Lilla, Bánszegi Bori és Sághi Kata (A selejtezőben még szerepelt: Mihály Emma, Mihály Panna és Horváth Boglárka) összeállítású csapatom megérdemelten jutott el a dobogó csúcsára a MEFOB ezüstöt követően. Meg kell említeni az NB1/b-s szereplést is ahol feljutottunk az Amatőr bajnokság Fehér-csoportjából a Pirosba. Szép szezont zártunk, és az EB részvétel az ennek a megkoronázása.”

Az idei Európai Egyetemi Játékoknak Miskolc és Debrecen ad otthon. A győri edzővel az EB-n való részvételről folytattuk a beszélgetést.

„Az Európai bajnokságra való nevezés és kvalifikációs rend kialakítása az elmúlt év eredményei alapján zajlik. A magyar bajnoki helyezés is számít, hiszen, ha több magyar csapat szeretne nevezni, mint ahány szabad hely van, és megtelik a kvóta, akkor az van előnyben, aki jobb helyen végzett. Ez a rendszer eltér az 5×5 kosárlabdától, mivel ott automatikusan kijut az első helyezett, míg 3×3-ban több csapat is nevezhet akár egy országból. Idén Európai Egyetemi Játékokat szerveznek, ami annyiban lesz más, hogy minden egyes helyosztó mérkőzést le kell játszani. A hazai szervezésű Európai Egyetemi Játékokon szeretnénk minél jobban játszani és a közönséget kiszolgálni.”

Fotó: MEFS

Hirdetés