Hirdetés
USA

Megismétlődik a tavalyi döntő párosítása a WNBA-ben



:

:

Hirdetés

Vasárnapról hétfőre virradóra újabb három találkozóval folytatódnak a WNBA küzdelmei.

22 órától rendezik a Washington Mystics és a Connecticut Sun csatáját. A tavalyi döntő párosítása ismétlődik meg. Akkor emlékezetes küzdelemben 3-2-re nyert a Mystics. A két csapat már a 2020-as buborékban is találkozott. Ezt az összecsapást még július 29-én vívták. Emlékezhetünk rá, hogy a washingtoniak hiányos összeállításban is extra formában indították az évadot és a kezdeti lendülettel még a Sun-t is legyőzték.

Azon a július végi estén senki nem gondolta, hogy a folytatásban mindössze két győzelmet jegyez a címvédő. A Sun fordított utat tett meg. Rosszul kezdték a szezont, az első öt találkozójuk alkalmával vesztesen hagyták el a pályát. Azóta viszont hat sikert is szereztek és jó esélyük van a rájátszásba kerülésre. DeWanna Bonner a 6. legeredményesebb a mezőnyben, míg Alyssa Thomas a 4. legtöbb lepattanót gyűjtötte eddig. A Sun számára kötelező a siker.

Éjféltől a Minnesota Lynx és a Phoenix Mercury találkozik. A Lynx legutóbb visszavágott az Atlantának a kellemetlen fiaskóért és őrzik helyüket a legjobb négy között. A Mercury kétszer verte a Washingtont, de a legutóbbi sikerük nagyon sokba került számukra. Bria Hartley térdsérülést szenvedett és vasárnap biztosan nem léphet pályára. Kiválása jelentősen csökkenti az esélyeiket. Különösen úgy, hogy Hartley élete szezonját futja.

A program hajnali 2 órától a Los Angeles Sparks és az Atlanta Dream összecsapásával zárul. A Sparks 11 győzelemmel és 3 vereséggel harmadik a tabellán. Ha nyernek, matematikailag is ott vannak a rájátszásban. A számok alapján jelenleg a liga legjobb formában lévő csapata. A Dream versenyképességét Chennedy Carter visszatérése erősítheti, de az utolsó előtti helyről már csak matematikai esélyük van a rájátszásra.

Menetrend, élő statisztika 

Augusztus 30., vasárnap
22:00 Washington Mystics – Connecticut Sun 

Augusztus 31., hétfő
00:00 Minnesota Lynx – Phoenix Mercury
02:00 Los Angeles Sparks – Atlanta Dream

Fotó: WNBA

Hirdetés