Hirdetés
Magyarország

Megkezdi a DVTK elleni negyeddöntő párharcát a Győr



:

:

Fotó: gyorikosar.hu

Hirdetés

Szombaton 17 órától megkezdődik az UNI-Győr – MÉLY-ÚT és a DVTK negyeddöntő párharca. Iványi Dalmát, a győriek vezetőedzőjét kérdeztük a felkészülésről és a várakozásairól.

Március 19., szombat
17:00 UNI-Győr-MÉLY-ÚT – DVTK
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Játékvezetők: Tóth Cecília, Tőzsér Dénes Kelemen, Frányó Péter (Bognár Tibor)

Az UNI-Győr-MÉLY-ÚT az utolsó alapszakasz mérkőzésén 90-57-es győzelmet aratott a Ludovika-FCSM Csata otthonában. Az eredmények azonban úgy alakultak, hogy végül az alapszakasz tabellájának 4. helyén zárt a győri csapat.

“Elégedett vagyok a győzelemmel, így kellene kinézni a játékunknak. Ennek nagyon örülök annak ellenére is, hogy az eredmény az alapszakasz szempontjából kedvezőtlenül alakult nekünk. Az a cél, hogy abból a meccsből merített önbizalmat, ritmust vigyük át a DVTK ellen és így menjünk bele a negyeddöntő párharcba.” – hangsúlyozta Iványi Dalma, akit arról is kérdeztünk, hogy ezt át lehet-e menteni a folytatásra.

“Muszáj lesz, ezen dolgozunk a héten. Most jön az éles része a szezonnak és bízom benne, hogy a formát és a győzelemmel szerzett önbizalmat átmentve folytatjuk. Az volt a fontos, hogy megmutattuk elsősorban azt magunknak, hogy tudunk így is játszani. Ugyanezek lesznek a kulcsdolgok a DVTK ellen. Más szerkezetű csapat és nagyobb a tét, de bízom benne: képes lesz a csapat megmutatni az igazi arcát ebben a párharcban is.”

A Csata otthonában aratott siker alkalmával Beatrice Mompremier (21 pont, 10 lepattanót) mellett Sabina Oroszova 17, Dubei Debóra 14, míg Dombai Réka 10 egységig jutott. Szépen megoszlottak a terhek támadásban. A külső és a belső poszt között is kellő egyensúly mutatkozott.

“Nagyon fontos, hogy több lábon álló együttes legyünk és mindenki vállalja a felelősséget támadásban. Több résztvevővel, agresszívan, veszélyesen kell játszani, mert csak így lehetünk eredményesek és érhetünk el arra a szintre, ahova szeretnénk menni. A DVTK ellen is nagyon fontos lesz támadásban a fegyelmezettség. Kielemeztük az ottani meccsünket. Láttuk, hogy mennyi ki nem kényszerített hibát követtünk el. Határozottnak, fegyelmezettnek és úgy kell akaratosnak lenni, amit a Csata ellen is mutattunk. Alapvetően erről szól a play-off. A lányoknak is ezt mondtam, hogy ezért dolgoztunk, ezért jöttünk vissza nagy mélységekből, hogy most a végelszámolásnál legyünk pontosak.” – hangsúlyozta Iványi Dalma.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A két csapat legutóbb március 9-én találkozott Miskolcon, akkor 64-58-as DVTK siker született. Arról is kérdeztük Iványi Dalmát, hogy mennyire kell visszanyúlni ahhoz az estéhez.

“Foglalkozni kell vele. Taktikailag mindenképpen, a hibákat és a pozitív dolgokat is ki lehet venni. Alapvetően egyik csapat sem fog mást játszani. Lehet készülni az alapján a mérkőzés alapján. Én nagyon bízom benne, hogy a lányokat motiválja, tüzeli az is, hogy eddig a bajnokságban kétszer kikaptunk a DVTK-tól. Visszavágási akarat is megmutatkozhat, ami akár a szükséges plusz motivációt is jelentheti.” – mondta a győriek vezetőedzője.

Azon az estén Jessica Kuster még nem léphetett pályára. Kérdés, hogy mennyit változott vele a DVTK játéka.

“Ezt nehéz megmondani.” – hangsúlyozta Iványi Dalma. “Egy meccsen játszott a PINKK ellen, ami sima volt. Sok lehetőséget kapott, próbálták beépíteni. Bővebb rotációval tudnak dolgozni. Mi ugyanúgy készülünk, ellene is azt a kőkemény védekezést kell bemutatni, mint a többiek ellen. Aki éppen aktuálisan ott van velünk szemben, azt a játékos kell legyőzni.”

“Maximálisan bízom a csapatban. Keményen dolgoztunk. Elvégeztük a munkát és azt érzem, hogy felkészültünk az ellenfélből. Itt az idő megmutatni a karaktert és itt kell a maximumot adni. Semmire nincs tartalékolni való. Már csak “pár” meccs van hátra a szezonból. Itt minden labdáért meg kell halni, harcolni, csak így érdemes sportolni.” – foglalta össze Iványi Dalma, hogy milyen érzésekkel várja a negyeddöntőt.

Fotó: DVTK

Hirdetés