Hirdetés
Magyarország

Megkezdődnek a Hepp Kupa negyeddöntői



:

:

Hirdetés

A negyeddöntőjéhez érkezett a női kosárlabda Hepp Kupa, és már a párosítások is kialakultak.

A csütörtökön kezdődő negyeddöntőket az Ajka – Csata DSE párharc vezeti majd fel, mely olyan szempontból különleges, hogy az ANB Piros csoport két élcsapata méri össze az erejét. Míg a címvédő Csata együttese idén is veretlenül vezeti a tabellát, az Ajka pedig mindössze két vereséggel a negyedik helyen áll.

A december 20-án sorra kerülő mérkőzésen az ANB Zöld csoportban szereplő csapatok mérik majd össze erejüket. A Nyíregyházi Kosársuli, akik jelenleg a tabella 7. helyen állnak 5 győzelemmel és – egyel kevesebb – 4 vereséggel, a SZPA-HSE-t látja majd vendégül, akik pedig a lista élén állnak veretlenül, 9 győzelemmel.

A Hepp Kupa szempontjából az új évet az MTK-TFSE – Sportdarázs-SMAFC párharc indítja majd, mely során – a csapatok állása szerint – a budapesti együttes az esélyesebb. Patai Benjámin tanítványai 8 győzelmet és 2 vereséget jegyeztek eddig a bajnokságban, ami a tabella harmadik helyére jutatta őket. A fővárosiak a soproni Sportdarázs-SMAFC együttesét látják majd vendégül, akik pedig 13 ponttal jelenleg a 9.helyet foglalják el.

A negyeddöntő mérkőzéseinek időpontjai:

December 16., csütörtök 19:00 Ajka – Csata Diáksport Egyesület
December 20., hétfő 19:30 Nyíregyházi Kosársuli – SZPA-HSE
Január 12., szerda 18:30 MTK-TFSE – Sportdarázs-SMAFC

Egyeztetés alatt: Atomerőmű KSC Szekszárd II. – NKA Universitas PEAC II.

Hirdetés