Megkezdődött a 2020-as Streetball Challenge sorozat
:
:
Minden tekintetben kiválóan sikerült az idei streetball sorozat az ismert okok miatt meglehetősen késői, augusztus közepén történő kezdése – Kőbányán remek rajtot vett az idei rövid és sűrű szezon – olvasható a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) hivatalos honlapjának tudósításában.
A szabadtéri kosárlabdázás hívei alaposan “kiéheztek” a streetballra, a nyitó rendezvényre ugyanis a különböző korosztályokban, kategóriákban beteltek a nevezési létszámok: a speciális olimpikonokkal együtt összesen több, mint 80 csapat lépett pályára.
Az időjárás abszolút kegyeibe fogadta a sokat “böjtölő” streetball-híveket, az esőfelhők éppen a játék befejezése után kezdtek gyülekezni.
A helyi, kőbányai szervezőknek köszönhetően sok és sokféle kiegészítő programot tekinthettek meg az érdeklődők, hozzátartozók, vagy akik éppen “pihenőben” voltak, nem játszottak.
A dobóversenyek – különösen a two-ball game – nagyon izgalmasak voltak, az említett versenyszám fináléja például csak kétszeres szétdobás után dőlt el. A rendezvényre Szegedről, Békéscsabáról és Kozármislenyből is érkeztek csapatok, és ami mindenképpen különlegességnek számított: egy hazánkban tanuló mongol egyetemisták alkotta együttes is pályára lépett.
A sorozat második rendezvényéig már nincs sok idő, arra augusztus 20-án, csütörtökön kerül sor Veszprémben – nevezni kedd éjfélig lehet a jól ismert www.streetballnet.hu oldalon.
Galéria:

Fotó: streetballnet.hu
