Hirdetés
Archivum

Megkezdõdött a munka Zalaegerszegen



:

:

Hirdetés

Az élvonalbeli csapatok közül a ZTE NKK-nál már megkezdõdött a felkészülés a 2018/2019-es szezonra. A klub hivatalos honlapja közölt részletes összeállítást az elsõ munkanapról.

Fotó: ZTE NKK

Fotó: ZTE NKK

Forrás: ZTE NKK hivatalos honlap

Gyorsan eltelt a nyár és már a közelgõ bajnoki szezonra kezdte meg hétfõn délelõtt a felkészülést. A hagyományoktól eltérõen, nem a Parkerdõ hûsítõ lombjai alatt, hanem a hõségtõl teljesen átforrósodott Zalakerámia Sport és –Rendezvénycsarnokban kezdték meg a lányok az alapozást. Ahogy az elmúlt évben is ezúttal is Horváth Zsófia másodedzõ irányításával indult a munka, ugyanis Gáspár Dávid az U18-as válogatottal Udinében Európa Bajnokságon szerepel.

– Mondhatom, hogy már rutinom van ebben, hiszen tavaly is az elsõ héten velem kezdõdött a felkészülés. Jelenleg hét játékos dolgozik, köztük többen sérülésbõl lábadoznak még, valamint Kovács Georgina, vezetõedzõnkkel együtt az U18-as EB-n szerepel.

Ismerõs arcok – Gáspár-Szalay Virág, Hegedüs Õri Györgyi, Jurkó Noémi, Preisinger Boglárka- mellett a nagy visszatérõ Horti Dóra és a két új igazolás Pusztai Petra (BEAC) és Benke Sára (PINKK) is elkezdte a közös munkát, míg a négy külföldi szeptember elsején csatlakozik a kerethez. Az elsõ hét a rávezetésrõl, a ráhangolódásról szól, majd fokozatosan erõsödnek az edzések és a feladatok. Az erõnlét megszerzéséért Adrovicz Béla erõnléti edzõ felel.

– Az elsõ hét az alap állóképesség visszanyerésérõl szól, majd a következõ négy hétben az erõ állóképességet, a robbanékony erõt, a maximális erõ fejlesztésérõl fog szólni. Szeptemberben, ahogy egyre közelebb kerülünk a bajnoki rajthoz, fokozatosan veszünk vissza a terhelésbõl.

Természetesen az erõnlét megszerzéséhez hozzá tartoznak a labdás edzések is, ami egy kosárlabdázónak nagyon fontos. Az elsõ felkészülési mérkõzések szeptember elejére várhatók, amikor már teljes keret a rendelkezésre áll. Az elõzõ évhez hasonlóan a hagyományos Göcsej Kupán kívül más tornára nem megy a csapatunk, de több felkészülési mérkõzés is tervben van.

Az idei csapathoz Sigi Koizar és Nadia Parker már ismerõsként térhet vissza, hiszen az elmúlt sikeres szezon húzóemberei voltak, míg a holland Janis Ndiba és az amerikai Taneisha Harrison az elõttünk lévõ szezon sikeremberei lehetnek.

Forrás: ZTE NKK hivatalos honlap

Hirdetés