:
:
Pénteken megkezdõdött Pécsett a VII. Varga Ferenc Emléktorna. A szervezõk összefoglalója az elsõ napról.
Fotó: PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Forrás: PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia hivatalos honlap
A PVSK centenáriumi rendezvénysorozatának részeként, határon túli csapatok részvételével kezdõdött meg a VII. Varga Ferenc Leány Kosárlabda Felkészülési Emléktorna.
Két korosztályban, korosztályonként négy-négy csapat részvételével szervezte meg idén a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia a Varga Ferenc Emléktornát. Az U15-ös csapatok között a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes SE, a horvát Slavonski Brod és a szerb Belgrád lesz a hazaiak ellenfele, míg az U13-as csapatoknál a Somorja, a Kanizsai Vadmacskák és a Gyõr csap össze a PVSK korosztályos együttesével. Mindenki mindenkivel egyszer játszik, a végsõ sorrendet körmérkõzésen alakítják ki a csapatok.
– Nagyon fontos, hogy mindenki jól érezze magát a pályán, és igyekezzen minél jobban fejlõdni, hiszen ez az alapvetõ célja a rendezvénynek. Úgy látom, hogy méltó módon sikerült a centenáriumi évben megrendeznünk a tornát, kifejezetten erõs csapatok érkeztek a határon túlról, nagyon magas színvonalú mérkõzéseket láthat, aki a hétvégén kilátogat a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokába – mondta el Iványi Dalma, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója.
– Magam is Varga Ferenc tanítványa vagyok, jól ismerem a pécsi edzõlegendát, és úgy vélem, ezzel a mostani tornával az õ szellemiségét maradéktalanul továbbviszi az egyesület. Biztos vagyok benne, hogy kiváló lesz a torna, látszik, hogy jól felkésztett csapatok érkeztek a megmérettetésre. És abban is biztos vagyok, hogy Pécs jó házigazdája lesz a rendezvénynek, hiszen minden alkalommal kiváló otthont teremt a kosárlabdának, nem véletlenül tekinthetjük a sportág hazai fõvárosának a baranyai megyeszékhelyet – mondta el a torna megnyitóján Fûzy András, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja.
VII. Varga Ferenc Emléktorna, 1. nap, eredmények:
U15
PVSK NKA – Kézdivásárhely 94-47
Slavonski Brod – KK Girls Belgrád 90-65
U13
PVSK NKA – Kanizsa DKK 80-89
SBK Somorja – Széchenyi KA Gyõr 112-36
2. nap program:
9:00 Kézdivásárhely – KK Girls Belgrád (U15)
11:00 Kanizsa DKK – Széchenyi KA Gyõr (U13)
13:00 PVSK NKA – Slavonski Brod (U15)
15:00 PVSK NKA – SBK Somorja (U13)
Helyszín: Gandhi Gimnázium Sportcsarnoka (Pécs, Dobó I. u. 93.)
Galériák a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia Facebook oldalán
Forrás: PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia hivatalos honlap