Hirdetés
Archivum

Megkezdte a felkészülést a BEAC-Újbuda is



:

:

Hirdetés

A hazai élvonal csapatai közül hétfõn a BEAC-Újbuda is munkába állt.

Ahogy arról már hírt adtunk, a BEAC-nál nem voltak nagy változások a keretben. A tavalyi évad 14 fõs keretébõl tízen (Süle Krisztina, Barnai Judit, Gocsman Ágota, György Tímea, Király Lili, Kocsis Fanni, László Boróka, Pusztai Petra, Suppán Anna, Zana Klaudia, Csernik Zita, Galántai Alma) az elõttünk álló szezonban is erõsítik majd Balogh Judit együttesét. Mellettük visszatér a BEAC-hoz immár édesanyaként Pusztai Sára, aki januári szülése után már tavasszal bekapcsolódott az edzésmunkába. Új igazolás pedig Szabó Dóra. A szakmai stáb Vajda Anna érkezésével egészül ki.

A felkészülés elsõ napjaiban még nem teljes a keret, hiszen az U23-as 3×3-as válogatottba két játékost és Süle Krisztina személyében az edzõt is a BEAC adta. Az Universiadán pedig Barnai Judit és Gocsman Ágota személyében ketten szerepelnek. Tavaly a BEAC kihozta a legtöbbet a szezonból, hiszen a bajnokságban a 9. helyet szerezte meg. Emellett az Amatõr Bajnokságot és a Hepp-Kupát is meg tudta nyerni az U23-as játékosaival, illetve a Csata DSE-vel közös junior csapat szintén bajnok lett. Balogh Judittól is azt kérdeztük, hogy megismételhetõ-e ez az eredményes szereplés.

„Nem tudom, mert ez az ellenfelektõl is függ. Azt tudjuk, hogy azok az ellenfeleink, akiket tavaly legyõztünk, gõzerõvel készülnek és próbálják erõsíteni a csapatukat. Nyilván mi is a magunk módján próbáltunk erõsíteni. A mi célunk továbbra sem az, hogy a bajnokságban kitûzzünk egy eredménycélt, hanem az, hogy a fiatal játékosokat, illetve az idõsebb magyar játékosokat versenyeztessük és ebbõl építkezzünk. Mi kicsit más filozófiát képviselünk, éppen ezért olyan típusú elvárások nincsenek, hogy hányadiknak kell lennünk. Tavaly nagyon jól játszott a csapat, szépen összeértek. Igyekeztünk felvenni a versenyt a nagyobbakkal is. Ez talán a mérkõzések több, mint felén sikerült is. Magunk mögé utasítottunk olyan csapatokat, ahol válogatott játékosok, sõt külföldiek voltak. Szerintem nekünk nagyobb célokat nem kell és nem is lehet kitûzni.” – fogalmazott Balogh Judit.

A szezont felvezetõ összeállításainkban általában ki szoktunk térni arra, hogy miként alakul a felkészülési mérkõzések sora a kluboknál. A BEAC programjával kapcsolatban Balogh Judit a beszélgetésünk során még nem tudott konkrétumokat elárulni: „Olyan programunk nincsen, mint a többieknek, akiknél látni már, hogy mikor, hol játszanak. A játékosaink szinte mindegyike dolgozik vagy tanul. Mi nem profi csapat vagyunk, aki elmehet egy többnapos tornára külföldre vagy olyanra, amibe nem csak a hétvége esik bele. Nyilván fogunk tervezni edzõmérkõzéseket, de ez csak hétvégenként egy-egy alkalom lesz.”

Hirdetés