Hirdetés
Magyarország

Megkezdte a felkészülést a Sopron Basket



:

:

Hirdetés

Egy felvezető, amolyan nulladik hét után, hétfőn reggel a megszokott orvosi vizsgálatokkal és különböző sportdiagnosztikai felmérésekkel kezdte meg a 2020/2021-es szezon alapozó időszakát a Sopron Basket – olvasható a klub honlapján.

Az elkövetkező délelőttök fizikai munkával, a délutáni két órás foglalkozások kosárlabdás feladatokkal telnek majd a soproni lányok számára, akik közül még többen is hiányoztak hétfőn. A WNBA-ben szereplő légiósok – Gabby Williams, Briann January és Megan Walker – mellett igazoltan hiányzott a beteg Pfeiffer Virág, a fővárosban teszten lévő Határ Bernadett, és Jelena Brooks is. Utóbbi a hazánkba érkezését előkészítő lépések keretében koronavírus teszten vett részt, mely pozitív eredményt hozott, így a Sopron Basket klasszisa házi karanténba került. A héten az előírásoknak megfelelően két újabb teszten esik át, melyek remélhetőleg negatív eredménnyel zárulnak, és akkor hamarosan ő is csatlakozhat a társaihoz.

Az edzőmérkőzések még szervezés alatt vannak. Az már biztos, hogy szeptemberben a Fűzy Ákos-Tapodi Péter Emlékmérkőzés kapcsán Győrben, míg a Krasznai Ferenc Emlékmérkőzés révén Sopronban is megmérkőzik a Sopron Basket az Európa Kupában induló UNI Győr csapatával – zárul a klub közleménye.

Fotó: Sopron Basket – wb-sopron.com

Hirdetés