:
:
Szerdán délelõtt egy sajtónyilvános edzéssel megkezdte a felkészülést a 2019-es Európa-bajnokságra felnõtt válogatottunk. Az MTI beszámolója.
Fotó: MKOSZ
Forrás: MTI
A csoportból való továbbjutás a célja a magyar nõi kosárlabda-válogatottnak, amely Székesfehérváron kezdte meg a felkészülést az Európa-bajnokágra.
A szerdai sajtótájékoztatón Szalay Ferenc a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke komoly célkitûzésnek nevezte a továbbjutást, amihez szerinte elengedhetetlen “a parketta felszedése”. Az elnök szerint a nõi szakág jó úton halad az elmúlt években, hiszen mind a felnõtt válogatott, mind az utánpótláscsapatok, mind a klubok kiválóan szerepelnek.
Jelezte, hogy Gereben Lívia betegség miatt nem kezdte el a felkészülést, centerposzton pedig Horti Dóra segíti a válogatottat, míg a honosított játékos ezúttal a Sopront erõsítõ Turner Yvonne lesz.
Székely Norbert szövetségi kapitány kiemelte, hogy kemény edzések várnak a csapatra, amely mára egységes, összetartó közösséggé alakult, és képes jó és eredményes kosárlabdát játszani. Megjegyezte, hogy a csoportból való továbbjutás sem egyszerû feladat, de nem tartja elérhetetlennek a legjobb nyolc közé, illetve az olimpiai kvalifikációs tornára jutást sem, ami a legjobb hatot jelentené.
Elmondta, hogy a felkészülés során részt vesznek egy spanyolországi tornán, ahol az Eb-csoportellenfelek közül a törökökkel is megmérkõznek, majd Csehországban a csehekkel és a bosnyákokkal játszanak. A felkészülést június 21-22-én a fehéroroszok ellen zárják.
Kérdésre közölte: nehéz a csoport úgy is, hogy az elsõ kalapból a lehetõ legkellemesebb ellenfelet, a törököket kapták, ugyanakkor az utolsó kalapból az igen erõs szlovénok jutottak ellenfélül. Hozzátette, az olaszok vannak még a csoportban, ellenük is reális esélyük lehet a gyõzelemre, ezért az aktuális idegállapot és felkészültség döntheti el a találkozókat.
Bodnár Péter, az MKOSZ fõtitkára közölte, Turner engedélye a napokban megérkezett, így nincs akadálya, hogy segítse a csapatot az Eb-n.
Raksányi Krisztina csapatkapitány hangsúlyozta, hogy az alapozás közben is jó kedvvel végzik a munkát. Reményét fejezte ki, hogy a hathetes felkészülés után szép eredményeket érnek el a tornán.
Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, az MKOSZ elnökségi tagja a városban található edzõcsarnok kapcsán jelezte: a komplexum minden adottsággal rendelkezik, ami a zökkenõmentes felkészüléshez kell, s az elmúlt években a nõi válogatott hagyományosan innen indulva ért el kiváló eredményeket.
A 16 csapatos kontinensbajnokságot – amely június 27-én kezdõdik és július 7-ig tart – Szerbia és Lettország rendezi. A magyar válogatott a C csoportban Törökország, Olaszország és Szlovénia ellen lép pályára a szerbiai Nisben. A csoportból az elsõ három jut a legjobb 12 közé, a helyosztókat Belgrádban vívják.
A magyar válogatott programja az Eb-csoportkörben:
—————————————————
június 27.: Magyarország-Szlovénia 16.00
június 28.: Magyarország-Olaszország 18.30
június 30.: Magyarország-Törökország 16.00
A bõ keret:
———-
Horváth Bernadett (NKE-FCSM Csata), Studer Ágnes (KSC Szekszárd), Pusztai Petra (ZTE NKK), Raksányi Krisztina (CMB CARGO UNI Gyõr), Turner Yvonne (Sopron Basket), Lelik Réka (NKE-FCSM Csata), Dombai Réka (Vasas Akadémia), Simon Zsófia (PEAC-Pécs), Dubei Debóra (Sopron Basket), Varga Zsófia (CMB CARGO UNI Gyõr), Török Ágnes (CMB CARGO UNI Gyõr), Zele Dorina (Aluinvent DVTK), Bálint Réka (KSC Szekszárd), Kiss Virág (KSC Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron Basket), Horti Dóra (ZTE NKK), Barnai Judit (NKE-FCSM Csata)
Az Eb csoportjai:
——————
A csoport (Riga, Arena Riga):
Ukrajna, Nagy-Britannia, Lettország, Spanyolország
B csoport (Riga, Arena Riga):
Svédország, Franciaország, Csehország, Montenegró
C csoport (Nis, Sportski Centar Cair):
MAGYARORSZÁG, Törökország, Olaszország, Szlovénia
D csoport (Nagybecskerek, Kristalna Dvorana):
Fehéroroszország, Oroszország, Belgium, Szerbia
Galéria