Hirdetés
Utánpótlás

Megnyerte az U17 MEL alapszakaszát a DVTK KA csapata



:

:

Fotó: dvtk.eu

Hirdetés

Folytatta nemzetközi szereplését a DVTK KA U17-es együttese. A Közép-európai Liga (Middle European League – MEL U17) 2. fordulójában öt mérkőzést játszott a csapat, és végül 100 százalékos mérleggel zártak. Nagyszerű eredményével a DVTK megnyerte a MEL alapszakaszát, ezzel pedig kvalifikálta magát az áprilisban megrendezésre kerülő FinalFour-ba Štefan Svitek együttese.

Ostravában került megrendezésre a Middle European League 2.fordulója az U17-es korosztály számára. Az első fordulóhoz képest most teljes kerettel indulhatott útnak a piros-fehér együttes, amelynek meg is lett az eredménye. Minden mérkőzésén győzelmet aratott Stefan Svitek csapata, ezzel pedig a két forduló összesített eredményei szerint 7/3-as mérlegével a DVTK KA csapata nyerte a MEL U17-es korosztályának alapszakaszát.

Az első meccsen a sikerült visszavágni a Soproni Darazsaknak. Az első fordulóval ellentétben itt egyértelműen a DVTK Akadémia csapata bizonyult jobbnak, hiszen végig vezetve, magabiztos védekezéssel diadalmaskodott ellenfele felett. A következő napon szintén egy olyan csapattal kellett megmérkőzni, aki erősebbnek bizonyult az 1.fordulóban, ezúttal azonban a velencei együttesnek is sikerült visszavágni. Nehéz kihívást jelentett, hogy még ezen a napon újabb mérkőzést kellett játszani a lengyel Zaglebie Sosnowiec ellen, de még egy szoros győzelemre maradt energiája Stefan Svitek együttesének. A nagyszerű szériában lévő csapat a következő két napban sem talált legyőzőre: a rendező Ostravát és a szlovák Kassát is majdnem 30 ponttal győzték le a piros-fehérek, ezzel tehát száz százalékos eredménnyel zárva a fordulót.

Ki kell emelni a DVTK Akadémia tehetségének, Fárbás Elizának a játékát: a 2006-os születésű játékos 16 pontos átlagával a ranglista második, 12 átlagolt lepaattanójával pedig a legjobb helyezést érte el az egész mezőnyben.

Torna értékelés

Stefan Svitek (vezetőedző, DVTK KA U17): “Múltkor is közel voltunk a jó eredményhez, viszont most sikerült igazán úgy játszani, ahogyan azt elterveztük. Az első meccsen mutatott kiváló játékot és hangulatot sikerült továbbvinnünk a többi meccsre is. Mindig más volt az a játékos, aki húzta magával a csapatot. Örülök, hogy le tudtuk győzni azokat a csapatokat is, akiket Kassán nem sikerült. Izgalommal várjuk az áprilisi FinalFour kört,  remélem, hogy ez a sikeres torna plusz motivációt ad a lányok számára.”

Fárbás Eliza (DVTK KA U17): Először is én nagyon jól éreztem magam a tornán. Szerintem nagyon hasznos az, hogy részt veszünk nemzetközi tornákon, mivel így megismerhetjük a Magyarországon kívüli kosárlabdát. Szerencsére a torna második fordulójában sikerült javítanunk az első tornán elért eredményünkön, mivel ott nem éppen azt értük el amit, vártunk volna. A mostani sikereink köszönhetőek voltak annak is, hogy minden meccsre hatalmas energiával, koncentráltan és csapatként érkeztünk, ezáltal sikerült megnyernünk minden meccsünket. Összességében nagyon örülök, hogy részt vehetünk nemzetközi meccseken és remélem a torna folytatásán is hasonló eredményeket fogunk elérni.

U17 Basketgirls X MEL – 2. forduló

Soproni Darazsak Akadémia – DVTK Akadémia 36-65 (6-21, 4-15, 12-16, 14-13) Statisztika
DVTK Akadémia – Umana Reyer Venezia (ITA) 65-53 (16-15, 18-11, 12-17, 19-10) Statisztika
DVTK Akadémia – Zaglebie Sosnowiec (POL) 64-52 (20-15, 15-17, 17-6, 12-14) Statisztika
SBŠ Ostrava (CZE) – DVTK Akadémia 46-74 (10-17, 11-19, 8-25, 17-13) Statisztika
Young Angels Košice (SVK) – DVTK Akadémia 67-38 (17-10, 16-7, 12-10, 22-11) Statisztika

Ez a cikk másodközlés, az eredeti IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Hirdetés