Hirdetés
Magyarország

Megosztott az Euroliga mezőnye a szezon rajtjával kapcsolatban

Hirdetés

Mint ismert, hétfőn tartott videókonferenciát a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) az Euroligában érdekelt csapatok és a nemzeti szövetségek képviselőinek részvételével. A szezon lehetséges rajtját vitatták meg a felek.

Az Európa Kupa selejtezőit már elhalasztották decemberre, a csoportkör kezdetét pedig januárra. A legrangosabb európai kupasorozatban azonban nincsen döntés.

Ezen a videókonferencián nem alakult ki konszenzus a résztvevők között, a 18 csapat közül nagyjából a fele úgy nyilatkozott, hogy jó az eredeti dátum, hogy októberben kezdődjenek el a csoportmeccsek, a másik fele, köztük mi, magyarok a biztos csoportkörös Sopron Baskettel és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége vezetésével, ideértve klubunkat is, azon az állásponton vagyunk, hogy ennek a sorozatnak a rajtját is el kellene halasztani az Európa-kupához hasonlóan.

– mondta a Boon.hu portálnak Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója.

A Boon.hu tudósításából kiderül, hogy a selejtezőbeli rivális Izmit Belediyespor sem játszana ősszel, míg a DVTK lehetséges csoportellenfelei közül a két orosz gárda, a Nagyezsda Orenburg, a Dinamo Kurszk, a török Fenerbahce és a spanyol Salamanca ellenezte a csoporkör októberi rajtját. A Lyon, az USK Praha és az Arka Gdynia viszont elkezdené az eredeti menetrend szerint a szezont.

A török csapatok is a korai kezdés ellen voltak, vagyis a selejtezőbeli ellenfelünk, az Izmit Belediyespor sem szeretne szeptemberben játszani, de például az oroszok nem voltak ilyen egységesek, az Euroliga B csoportjába sorolt UMMC Ekaterinburg képviselője úgy nyilatkozott, hogy részükről nincs akadálya az októberi kezdésnek. Persze ez utóbbi klubnak a lehetőségei nagyon mások, az Euroliga szintjén kiemelkedőek. A nemzetközi szövetségnek 1-2 napon belül ki kell nyilvánítania, hogy a csapatoktól és az országos szövetségek képviselőitől érkezett állásfoglalások közül melyiket tekinti irányadónak.

– összegzett a  Boon.hu portálnak Völgyi Péter.

Az Aluinvent DVTK a következő napokban a Szaniszló Sándor Elmkétornán szerepel. Pénteken az Egyetemi Körcsarnokban a TFSE-MTK lesz Földi Attila együttesének ellenfele, míg szombaton 17 óra 30 perctől a Generali arénában Aluinvent DVTK – Vasas Akadémia találkozót rendeznek. A szombati mérkőzésre zárt kapuk mögött kerül sor.

A csapat edzéséről a napokban a klub Facebook oldala képriportot közölt:

Fotó: DVTK.eu