:
:

Fotó: NCAA
2026-ban a South Carolina és a UCLA vívja az NCAA női kosárlabda bajnokságának fináléját.
Már a phoenix-i Final Four felvezetésében is kiemeltük, hogy a négy legmagasabban rangsorolt gárda jutott a legjobb négy közé és megjósolhatatlanok az erőviszonyok. A hátunk mögött hagyott éjszaka nem is okozott csalódást.
Az első elődöntőben a South Carolina 62–48-ra legyőzte a Final Four-ra veretlenül, 38–0-s mérleggel érkező UConn gárdáját. Ezzel véget ért Geno Auriemma alakulatának tavalyi szezonnal együtt összesen 54 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata. Az összecsapást kőkemény védekezés jellemezte, ami nem feküdt az idén átlagosan 87 pontot dobó UConn-nak. Bár a félidőben még 26–24-re vezettek, a harmadik negyedet 12–2-es rohammal kezdték Dawn Staley tanítványai, amivel magukhoz ragadták az irányítást. A játékrész derekára 40–30-ra elhúztak, és ezt a lélektani előnyt már nem is engedték ki a kezükből.
A South Carolina győzelmének fő motorjai Ta’Niya Latson (16 pont) és Agot Makeer (14 pont, köztük egy fontos hármassal a harmadik negyedben) voltak. A másik oldalon messze elmaradt a legjobbjától Sarah Strong, aki mindössze 12 pontot szerzett egy rendkívül szerény, 4/16-os mutatóval, a South Carolina fizikai fölénye a palánk alatt érezhetően felőrölte. A triplaspecialista Azzi Fudd szintén szenvedett: 8 ponttal (3/15 mezőnyből, 2/9 triplából) zárta az estét.

Fotó: NCAA
A lefújás pillanatait kellemetlen közjáték jellemezte. A UConn legendás vezetőedzője, Geno Auriemma – aki már a meccs közben, egy interjúban is hevesen kritizálta a bírókat a fújások miatt (a UConn-ra 17, a SC-ra csak 8 faultot fújtak) – a meccs legvégén heves szóváltásba keveredett Dawn Staley-vel.
Amikor a két edző elindult egymás felé a kötelező kézfogásra, Auriemma magából kikelve kiabálni kezdett kollégájával, amire Staley sem maradt adós a válasszal. Végül a másodedzőknek kellett lenyugtatniuk a kedélyeket, majd Auriemma anélkül viharzott be az öltözőfolyosóra, hogy kezet fogott volna a győztes csapat stábjával vagy játékosaival.
A második elődöntőben szintén olyan csatát láthatott a közönség, ahol a védekezés dominált. A UCLA végül a 16 pontos Lauren Betts vezetésével 51–44-re legyőzte a Texas csapatát, ezzel a kaliforniai egyetem női kosárlabda-programjának története során először jutott be az országos döntőbe.

Fotó: NCAA
A UCLA az egész szezonban egyetlen vereséget szenvedett, de azt éppen a Texas alakulatától még novemberben. Ezúttal sokkal jobban felkészültek a riválisuk fizikális játékából. Határozott védekezéssel lepték meg ellenfelüket, amivel Texas kulcsjátékosát, Madison Booker-t teljesen kivették (20 kísérletéből mindössze 2 volt sikeres). A UCLA a negyedik negyed közepére már 13 pontos, megnyugtatónak tűnő előnyt épített ki (45–32). Ekkor azonban a Texas megmutatta, miért tartják az ország egyik legjobb csapatának: 12–2-es rohammal pillanatok alatt visszahozták a meccset, és az utolsó percbe lépve 3 pontra (47–44) zárkóztak fel.
A meccs sorsdöntő jelenete 20 másodperccel a vége előtt zajlott le. A Texasnál volt a labda az egyenlítésért, Madison Booker pedig betört a gyűrű alá. Ott azonban tornyosult előtte a UCLA kiválósága, a meccset 16 ponttal záró center, Lauren Betts, aki egy hatalmas és tiszta blokkal hárította a kísérletet. A lepattanót a kaliforniaiak szerezték meg, a texasiaknak pedig muszáj volt szabálytalankodniuk. A labda a UCLA kiváló büntetőzőjéhez, Kiki Rice-hoz került, aki hidegvérrel értékesítette mindkét büntetőt (49–44), ezzel végleg lezárva a felzárkózási kísérletet és a mérkőzést.
Eredmények
UCONN – South Carolina 48-62 (15-15, 11-9, 13-20, 9-18)
NCAA Women’s Basketball Championship – Final Four
Mortgage Matchup Center Phoenix, AZ
UConn: Arnold K. 2, Shade A. 10, Strong S. 12/6, Williams S. 4, Fudd A. 8/6. Csere: Quiñonez B. 7/3, El Alfy J-, Heckel K. 5/3, Ziebell A. –
South Carolina: Latson T. 16, Johnson T. 10, Edwards J. 11, Okot M. 6, Johnson R. 2. Csere: McDaniel M. 3, Dauda M. -, Makeer A. 14/6.
UCLA – Texas 51-44 (14-6, 6-11, 11-11, 20-16)
NCAA Women’s Basketball Championship – Final Four
Mortgage Matchup Center Phoenix, AZ
UCLA: Rice K. 11/3, Leger-Walker C. -, Kneepkens G. 10/6, Jaquez G. 10, Betts L. 16. Csere: Betts S. -, Dugalic 4/3.
Texas Longhorns: Harmon R. 8, Lee J. 7/3, Carlton J. 7, Cunningham B. -, Booker M. 6. Csere: Oldacre K. 11, Preston B. -, Judd A. -, Crump A. 5/3, Sidberry T. -.


