Hirdetés
USA

Megszerezte második győzelmét az Indiana Fever



:

:

Hirdetés

Meglepetésre, de a mutatott játék alapján teljesen megérdemelten az Indiana Fever 73-67-re legyőzte a Connecticut Sun együttesét a WNBA szombati játéknapján. Határ Bernadették második sikerüket ünnepelhették az idei évadban.

A két csapat csütörtöki mérkőzéséhez hasonlóan Határ Bernadett ismét a kezdőben kapott helyet az Indiana Fever együttesében. Azon összecsapáshoz képest azonban nagy különbség, hogy nem engedte leszakítani magát a Fever. 10 perc után 16-14-re, a félidőben 29-28-ra vezetett mindössze a Connecticut Sun.

A harmadik negyed elején 33-33-nál egyenlített a Fever, majd ezt követően jellemzően már előrébb jártak. 39-38 után 9-2-es futással kerültek komolyabb lépéselőnybe. Az utolsó 10 percnek 52-46-ról vágtak neki a csapatok. A Sun 55-55-nél utolérte a hazaiakat. Ekkor még öt és fél perc volt hátra, de ez követően újra a Fever szerzett vezetést.

Többször is elléptek 4-6 ponttal Határ Bernadették, de a tabellán harmadik helyen álló Sun rendre felzárkózott. A hajrában végül nem engedte ki a vezetést a kezéből a Fever és 73-67-es sikert ünnepelhettek. Danielle Robinson 19 pontot ért el, Teaira McCowan 13 pont, 12 lepattanós dupla-duplával zárt. A Sun legeredményesebbje a 16 pontos Jonquel Jones volt. Briann January 22 perc alatt 2 ponttal és 2 lepattanóval zárt. Beatrice Mompremier szintén 2 pontot és 2 lepattanót jegyzett.

Határ Bernadett 18 perc alatt 8 ponttal és 5 lepattanóval vette ki a részét csapata sikeréből.

Hirdetés