:
:
Vasárnap a második játéknapjához érkezett Udinében az U18-as A-divíziós Európa-bajnokság. A magyar válogatott végig vezetve 64-53-ra legyõzte Németországot, így a lányok két nap után veretlenek és hétfõn a csoportgyõzelemért lépnek pályára Lettország ellen.
Fotó: FIBA.Basketball
A németek elleni csoportrangadón jól kezdett válogatottunk, három perc alatt 9-3-ra léptünk el. Az elsõ etap középsõ szakasza egy sérülést is hozott, a német válogatottból kiesett egy rossz lépés után Nyara Sabally. Szombaton a legponterõsebbnek bizonyult riválisunknál, de ezúttal a folytatásban már nem térhetett vissza. Válogatottunk gyorsan növelte elõnyét, 22-7-nél már 15 egységgel jártunk elõrébb. A 22-12-rõl induló második szakaszra rendezte sorait Németország és 23-17-ig felzárkóztak. Erre azonban 9-0-val válaszoltunk, ami ismét stabil vezetést biztosított számunkra. A félidõben már 39-24-re ment a magyar csapat. A statisztika ismét árulkodó volt, a 12 gólpassz és a 12 szerzett labda, illetve a kétpontosok 50%-os mezõnymutatója alapozta meg a jó játékot. Vezettünk a lepattanókban, különösen a 13 támadólepattanót kell kiemelni.
A harmadik negyedben tartósan 12-14 egység között állt be a differencia. A játékrész közepén Tóth Frankát le kellett cserélni. Jobbulást kívánunk! Bízzunk benne, hogy ez a térdsérülés nem befolyásolja további szereplését a tornán. A harmadik szakasz hajrájában a németek 45-37-nél hosszú idõ után 10 egység alá zárkóztak, de – a végül 13 ponttal csapatunk legeredményesebbjének bizonyuló – Angyal Barbara a negyed utolsó percében visszaállította a 12 pontos különbséget. A záró szakaszban fegyelmezett játékkal éretten menedzselte elõnyét válogatottunk. A bokáját fájlaló Révész Borókát kellett lecserélni öt perccel a vége elõtt. Ezúton is jobbulást kívánunk! A kiválása sem zökkentette ki a mieinket. Örömteli, hogy ezúttal is lényegesen jobban bírta fizikálisan a hajrát aktuális riválisánál a magyar csapat. Végül 64-47 után az utolsó két percben kerültek közelebb a németek, a magabiztos sikerünk ekkor már nem forgott veszélyben.
Eredmény
Magyarország – Németország 64-53 (22-12, 17-12, 10-13, 15-16)
Statisztika
