:
:

Miközben a világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőkön volt a fókuszunk, a napokban megszületett a WNBA és a játékosok szakszervezete (WNBPA) között a megegyezés az új kollektív szerződésről (CBA). A megállapodás nem csupán a szezon időben történő elindulását (május 8.) garantálja, de túlzások nélkül soha nem látott magasságokba emeli a női kosárlabdázók javadalmazását az Egyesült Államokban.
A fizetési sapka az eddigi mintegy 1,5 millió dollárról egyből 7 millió dollárra ugrik csapatonként az első évben, és a bevételek növekedésével a jövőben akár 11 millió dollárig is emelkedhet. Ez azt jelenti, hogy a ligában először lesznek “dollármilliomos” játékosok. A legjobban kereső sztárok “supermax” szerződése a fizetési sapka nagyjából 20%-át teszi majd ki, ami indulásként eléri az 1,4 millió dollárt szezononként.
Az átlag- és minimumfizetések is nagyságrendekkel emelkednek. Az átlagfizetés az eddigi 125 ezer dollárról várhatóan 600 ezer dollár környékére nő, míg a ligában a minimálbér is meghaladja majd a 300 ezer dollárt (az eddigi 66 ezer helyett).
Sokat írtunk arról, hogy a legkeményebb vitapont a bevételekből való részesedés aránya volt. Itt végül a WNBA engedett. A játékosok mostantól a liga bruttó (kiadások levonása előtti) bevételeinek mintegy 20%-át kapják meg. Ez óriási áttörés, ami ráadásul arra is kötelezi a ligát, hogy a jövőben még átláthatóbbá tegye a finanszírozását. Innen Európából szinte elképzelhetetlen, de gyakorlatilag teljesen transzparens lesz a liga gazdálkodása az új rendszer értelmében.
A lakhatás kérdésében átmeneti megoldásban állapodtak meg a felek. A liga indulása óta minden játékosnak a csapatok fizették a lakhatását. A WNBA vezetése ezt szerette volna kivezetni az egyre növekvő bérek miatt, de végül egy kompromisszumos átmenet született: az új szerződés első három évében a csapatok továbbra is mindenkinek fizetik a lakhatást. 2029-ben és 2030-ban már csak az 500 ezer dollárnál kevesebbet kereső játékosok kapnak ingyenes apartmant (tehát a sztárjátékosok már nem). Ezt követően a támogatás már csak az újoncokra és a kifejezetten minimumfizetésen lévőkre fog korlátozódni.
Az új CBA egy különleges záradéka lehetővé teszi, hogy az újoncszerződésen lévő játékosok – amennyiben beválasztják őket az All-WNBA csapatok valamelyikébe – már a szerződésük negyedik évében megkaphatják a maximum vagy a “supermax” fizetést, feltéve, hogy a csapatuknál maradnak. Ez a szabály olyan kiemelkedő fiatal tehetségeket érinthet a legkedvezőbben, mint Aliyah Boston (aki már az idei, 2026-os szezonban jogosult lehet rá), Caitlin Clark (2027-től), vagy épp Paige Bueckers (2028-tól).
Ahogy a bevezetőben is utaltunk rá, a legfontosabb hozadéka a megállapodásnak, hogy a tervezett 2026-os menetrend sértetlen marad. Bár még ratifikálni kell a szerződést a feleknek és rengeteg dolgot (két új csapat expanziós draftja, a draft április 13-án, vagy épp a szabadügynök-piac) kell nagyon rövid idő alatt lebonyolítani, a május 8-i szezonrajt már nincs veszélyben.


