:
:
Kedden került sor a Magyar Sport Házában a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének éves küldöttgyûlésére. Az eseményrõl az MKOSZ közleménye számol be.
Forrás: MKOSZ Sajtóközlemény
Megtartotta éves küldöttgyûlését a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége.
Az elnöki értékelés elején elhangzott, hogy az idei szezonban a mennyiségbõl a minõségbe való átmenet idõszakát éli a sportág. Szalay Ferenc elmondása szerint ennek jegyében alakították ki az akadémiai akkreditáció rendszerét.
– Örömmel tapasztaltuk, hogy több akadémiában is remek, színvonalas munka zajlik. Ugyanakkor bõséggel találtunk hibát a menedzsment és a szakma szétválasztásában, a létesítményhelyzetben, a nemzetközi kapcsolatokban. Ezekben elõbbre kell lépnünk!
Szalay Ferenc, a szövetség elnöke az elõzõ esztendõ eredményeit sorolva kiemelte a férfi és a nõi felnõtt válogatottak sikeres Eb-kvalifikációját, a magyarok Fiba 3×3 játékban betöltött kiemelkedõ szerepét, illetve a Szerencsejáték Zrt-vel kötött évi egymilliárd forintos szponzori megállapodását.
– Örömmel mondhatom, hogy sportágunk rendkívül jól gazdálkodik a Tao-forrásokkal, így a nekünk jutó keret döntõ hányadát fel tudjuk használni – mondta.
Szalay Ferenc külön szólt a szövetség költségvetésérõl, amely néhány év alatt hatalmas mértékben nõtt, köszönhetõen többek között a társasági adóból származó forrásoknak. 2016-ban 3 milliárd forint fölé nõtt a szövetség költségvetése, ami az elnök szerint az utolsó fillérig a kosárlabda hasznát szolgálta.
Idén létesítményfejlesztésre 38 milliárd forintot biztosít a szövetség, amelybõl számos sportcsarnok épülhet, újulhat meg, a hazai kosárlabdát gyarapítva.
Szólt az elnök a szövetség szakmai programjairól is. Mint mondta, az iskolai testnevelésórák tananyagává vált a kosárlabda, a “Dobd a Kosárba!” program segítségével pedig sok ezer gyereket érnek el évrõl évre, és kötnek késõbb a sportághoz.
– A legkisebbeknél továbbra is úgy tartjuk, hogy nem a versenyzés, hanem a képzés a legfontosabb. A versenyzés Szalay Ferenc elmondása szerint a képzés része, nem pedig célja!
A beszámolóból kiderült, hogy a megyei szervezetek egyre erõsebbek, a megyei szövetségek szervezik és mûködtetik a sportág hátországát, ami egyre szélesebb.
Az elnök szerint a minõségnek minél hamarabb meg kell jelennie az edzõk tekintetében is, egyre több jó, nemzetközi szinten is képzett szakemberre van szükségünk.
Az elnök beszélt az egyetemi és fõiskolai bajnokságról. Mint mondta, az örömteli, hogy 29 csapattal szervezünk férfi és nõi bajnokságot, de további cél az is, hogy a sportág erõs gyökeret verjen a felsõoktatási intézményekben.
– A Fiba 3×3 szakágában a fejlõdést tekintve világszerte a harmadikok vagyunk, ami óriási eredmény egy olyan területen, amely világszerte hatalmas népszerûségnek örvend. Válogatottjaink szereplése önmagáért beszél, büszkék lehetünk arra, hogy júniusban a lányok, szeptemberben pedig a férfiak lépnek pályára a kontinenstornán. Az eredményes szerepléshez természetesen minden feltételt biztosítunk.
A tájékoztató végén Szalay Ferenc beszámolt a szövetségi támogatásokról is. Mint mondta, a szövetség közel másfél milliárd forinttal segítette elsõosztályú csapatait. Ez televíziós jogdíjakból, szerencsejátékos támogatásból, illetve saját forrásokból tevõdött össze.
– Fontos, hogy a bajnokságaink egyre jobbak, erõsebbek, ami jó a nézõknek, a támogatóknak és a sportág valamennyi szereplõjének.
Szervezeti szakmai sikerekrõl is beszámolhatott Szalay Ferenc. A szövetségi struktúrát, szervezettséget, mûködést, az utánpótlásképzés stratégiáját vizsgálta a FIBA. Ennek alapján osztályozták a szövetségeket, s Magyarország olyan kosaras nagyhatalmakkal került egy szintre ezen a téren, mint Törökország, Franciaország, Spanyolország, Görögország, Olaszország, Németország.
A sikereknek, sportdiplomáciai kapcsolatoknak köszönhetõen jövõre a nõk két Euroliga-hellyel és öt Fiba Europe Cup-hellyel gazdálkodhatnak, míg a férfiak egy csapatot indíthatnak a BL-ben, és négyet a Fiba Europe Cup-ban, azaz összesen tizenkét csapatunk szerepelhet a nemzetközi porondon.
A küldöttgyûlés az elnöki beszámolót és a pénzügyi jelentést is elfogadta.
Forrás: MKOSZ Sajtóközlemény
