Hirdetés
Archivum

Megvan a 2019-es Európa-bajnokság végleges idõpontja



:

:

Hirdetés

Szombaton Izland fõvárosában Reykjavíkban ülésezett a FIBA végrehajtó bizottsága. A 2019-es nõi kosárlabda Európa-bajnokság kapcsán több fontos döntés is született.

Hivatalossá vált, hogy a jövõ évi lett-szerb közös rendezésû kontinenstornát, melyre minden józan számítás szerint válogatottunk is kvalifikálni fogja magát, 2019. június 27. és július 7. között bonyolítják le. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt három Európa-bajnoksághoz képes a versenynaptárban egy héttel késõbbre kerül a rendezvény. Szurkolói szempontból nagy jelentõsége a változtatásnak nincs. A játékosoknak viszont a klubszezon után több idejük lesz regenerálódni.

A FIBA illetékesei arról is döntöttek, hogy az elmúlt két férfi Európa-bajnoksághoz hasonlóan a két házigazda választhat maga mellé a sikeresen kvalifikált válogatottak közül egy-egy társat, akit automatikusan a csoportjába sorolnak be.

A 2019-es nõi kosárlabda Európa-bajnokság hivatalos logóját március 8-án, a Nemzetközi Nõnapon mutatták be. A tornát Lettország és Szerbia közösen rendezi. A logó prezentációjára mindkét házigazda közvetlen hangulatú sajtóeseményt rendezett, melyekrõl képriportunk ITT látható. A csoportmeccseknek a lett fõváros Riga, illetve Szerbiában Nis és Zrenjanin (Nagybecskerek) városa ad otthont. A torna végjátékát pedig Belgrádban bonyolítják le.

Hirdetés