Hirdetés
Európa

Megvannak az olimpiai selejtező csoportjai



:

:

Hirdetés

Szerdán délután megtartották női kosárlabda olimpiai selejtezőinek sorsolását. Február 6. és 9. között négy helyszínen küzdenek a csapatok az olimpiai kvótákért.

A sorsolási kalapok és a földrajzi elvek ismeretében készülhettünk a szerdai eseményre, melynek bevezetőjében Andreas Zagklis, a FIBA főtitkára köszöntötte a résztvevőket. A női kosárlabda kapcsán sok újdonságot nem hallhattunk. A sportvezető ezúttal is méltatta a most záruló olimpiai ciklus nagy újítását, az újragondolt válogatott versenynaptárt. Ennek célja, hogy a nyári időszakon túl egy novemberi és egy februári ablakkal egész évben versenyeztesse a nemzeti csapatokat. A FIBA főtitkára emellett külön is köszönetet mondott az olimpiai selejtezőtornák házigazdáinak.

A 16 válogatottat négy csoportba sorsolták. Azt előírta a versenykiírás, hogy a négy házigazda (Szerbia, Franciaország, Kína, Belgium) hazai pályán fog szerepelni. Emellett ki kell emelni, hogy a már kvótával rendelkező két gárda, tehát a világbajnoki címvédő USA és az olimpiai házigazda Japán nem kerülhetett egy négyesbe.

A sorsolás után az alábbi négyesek formálódtak: 

Belgrád, Szerbia
Nigéria, USA, Szerbia, Mozambik

Bourges, Franciaország
Franciaország, Puerto Rico, Brazília, Ausztrália

Fosan, Kína
Dél-Korea, Kína, Nagy-Britannia, Spanyolország

Oostende, Belgium
Kanada, Japán, Svédország, Belgium

A csoportokban körmérkőzést vívnak majd a csapatok. A belgrádi tornáról USA mellett a két legjobb mutatóval rendelkező lép tovább és ugyanez az elv igaz a belgiumi négyesre is. Ott pedig Japán mellől szerez kvótát a két legjobb. A másik két csoportban nem kell számolgatni, az első három helyezett készülhet a nyári ötkarikás játékokra.

Hirdetés