Hirdetés
Archivum

Megvédte bajnoki címét a TFSE nõi csapata



:

:

Hirdetés

Remek kezdésének és elsõsorban Mányoky Judit pazar dobóteljesítményének köszönhetõen a TFSE végig vezetve egy színvonalas találkozón legyõzte a jól küzdõ, s helyenként jól is játszó Debrecent, s ezzel megvédte egyetemi bajnoki címét.

Fotó: Práczki Péter

Fotó: Práczki Péter

Írta: Botár László

TFSE – Debreceni Egyetem 83-70 (25-11, 18-18, 19-23, 21-18)
Miskolc, Nemzeti Egyetemi Bajnokság, négyes döntõ, nõk

TFSE: MÁNYOKY 39/30, Bodnár 5/3, KARLÓCAI 9/3, NÉMETH A. 23, Varga B. 7/3. Cs.: Kováts, Fábián, Sándorfi.
Debrecen: GÁL 20, Szabó R. 6, Papp A. 8/6, Jávor 3/3, FOLTIN 21. Cs.: GYULAI 10/6, Stekler 2, Szendrei, Új

Másfél perc elteltével az is állhatott volna az eredményjelzõn: Mányoky-Debrecen 5-0. A fõvárosiak “vajkezû” irányítójának pontjai egy szédületes, 18-4-es TF-repülõrajtot alapoztak meg a tanulmányi okokból a nõi döntõ döntõjérõl – csapatának nagyon – hiányzó Földvári Andrea nélkül fölöttébb megilletõdötten kezdõ debreceniek ellen, hiába kért közben kétszer is idõt edzõjük, Kovács Imre. A negyed hajrájában Foltin Blanka ügyes kosaraival kiegyenlítetté tette a játékot a TF.

A második negyedet a debreceniek Gál Annamária vezérletével 9-0-lal kezdték. 25-20-nál azonban ismét Mányoky lépett elõ, gyors egymásutánban beemelt 3 hármast, s dobott egy duplát is, majd Varga Barbara is bevágott egy hármast, s ezzel a 14-2-vel a szünetre megnyugtató elõnyt szerzett a címvédõ.

Térfélcsere után váltva estek a kosarak, majd a szakasz közepén elsõsorban Karlócai Julianna eredményessége révén 20 pontosra nõtt a fõvárosi elõny. A szakasz hajrájában Boros Zoltán próbálta pihentetni csapata egy-két kulcsjátékosát, megtört a TF lendülete, s a Debrecen ismét bizonyította: van tartása, s Gál, Foltin, valamint a triplákkal jelentkezõ Gyulai Jázmin jóvoltából egy 12-2-vel 10 pontra feljött. Ennek elején Gyulai duplájával 10 ponton belülre került a Debrecen, ám jött újabb három tripla a mezõny legjobbjától, Mányokytól – aki közel 60%-is találati aránnyal (10/17) dobta a hárompontosakat – s ezzel eldõlt: megvédte címét a TFSE.

Boros Zoltán (TFSE): – Nagyon boldogok vagyunk, hogy veretlenül sikerült megvédeni a címet, gratulálok a lányoknak, és a Debrecennek is, amely erõsen tartalékosan is jól küzdött, s alaposan megnehezítette a dolgunkat.

Kovács Imre: – Gratulálok a TFSE csapatának a bajnoki címhez. Sajnos a torna végére mind létszámban, mind pedig erõben, energiában “elfogytunk”. Összességében azonban helytálltunk, emelt fõvel térhetünk haza, gratulálok a játékosaimnak.

Mányoky Judit: – Három nagyon kemény, “húzós” meccsünk volt, jó, erõs ellenfelek ellen – nagyon elfáradtunk a végére. Igazi csapatként érkeztünk a döntõre, s e tekintetben talán még erõsebben, egységesebben térhetünk haza, nagyon büszke vagyok a lányokra, és remélem, a nyári egyetemi Európa-bajnokságon is jól játszunk majd Miskolcon.

Hirdetés