Hirdetés
Európa

Melyek voltak az Euroliga 2019/2020-as kiírásának legfiatalabb, legidősebb csapatai?



:

:

Hirdetés

A Sopron Basket múltidéző sorozatában a magyar csapat 2009-es Euroliga Final Four-ba jutását idézik fel. Ekkor több szempontból is történelmet írt a Sopron, miután 20,7 év volt a keret átlagéletkora a négyes döntőbe kerüléskor. A sorozat fennállását nézve minden idők egyik legfiatalabb átlagéletkorú Final Four résztvevője így a 2009-es soproni együttes.

Ez a kis múltidéző adta az ötletet, hogy megnézzük az Euroliga 2019/2020-as kiírásában szereplő csapatok kereteinek átlagéletkorát. Ebben a sorozat hivatalos honlapja volt a segítségünkre. Az elmúlt 10 évben sokat változott a Euroliga, sőt egyáltalán a profi sport. Ezen a szinten annyira fiatal keretek, mint a 2000-es években, már nem jellemzőek.

A márciusban felfüggesztett szezonban legfiatalabb átlagéletkorú együttesnek a Lattes Montpellier és a TTT Riga bizonyult 23-23 évvel. A legidősebb átlagéletkorúnak pedig a Dinamo Kurszk a maga 29 évével. A soproni keret átlagéletkora a 2020-as meccseken immár Candice Dupree-vel kiegészülve 26 év volt.

A csapatok rangsora az átlagéletkor alapján

Lattes Montpellier 23 év
TTT Riga 23
Cukorova 24
USK Praha 24
Arka Gdynia 25
Castors Braine 25
Bourges 26
Famila Schio 26
Fenerbahce 26
LDLC Asvel Feminin 26
Sopron Basket 26
Nagyezsda Orenburg 27
Spar Citylift Girona 27
UMMC Jekatyerinburg 27
Reyer Venezia 28
Dinamo Kurszk 29

Fotó: Tóth Zsombor – Sopron Basket

Hirdetés