Mészáros Zalán: „Továbbra is szerénynek kell maradnunk!”

Rengeteg sikerben volt része játékosként Mészáros Zalánnak, aki most sportvezetõként is átélhette, milyen az, amikor gyõz a csapata. A PEAC-Pécs ügyvezetõ igazgatója elárulta, a Magyar Kupa-siker után kicsit visszafogottabban ünnepelt, s a vele készült interjúban többek között elmondta, ha most lenne rá lehetõség, nem biztos, hogy az EuroLiga-indulásra voksolna, Abby Bishop személyében nem csak kiváló kosarast, remek csapatembert is igazoltak, s hogy úgy érzi, az aranyérem ellenére továbbra is szerénynek kell maradniuk.

Forrás: PEAC-Pécs – SAJTÓKÖZLEMÉNY

– Mennyiben más ügyvezetõként kupát nyerni, mint játékosként? – kérdeztük Mészáros Zalántól, a PEAC-Pécs ügyvezetõjétõl, aki játékosként nyolc bajnoki címe mellett öt kupagyõzelmet is elért.

– Nagyon jó érzés, de most kicsit visszafogottabban ünnepeltem, mint játékosként, akkor jobban átadtam magam az örömöknek. Most a lefújást és a néhány perces ünneplést követõen rögtön a következõ feladatok jutottak az eszembe.

– Mégpedig?

– Ezen a héten Pécs rendezi a junior döntõt, ahol boldog lennék, ha folytatnák a Magyar Kupában látott jó szereplést a fiataljaink. Aztán jön a középszakasz utolsó két fordulója, amely kulcsfontosságú az alapcéljaink elérése, a legjobb négybe jutás szempontjából.

– Mit jelent ez a Magyar Kupa gyõzelem a PEAC-Pécs számára?

– Nagyon-nagyon sokat. A színvonalas meccseket hozó kupahétvége fináléja kiváló meccset hozott, a folyamatos EuroLiga-szereplõ, és egyben a legférfiasabban játszó nõi csapat, a Sopron ellen nagyon büszkék lehettünk magunkra, legyõzésükkel szavakkal nehezen kifejezhetõ tettet hajtottunk végre, felülmúlva önmagunkat. Az év eddigi része során az Európa Kupában a legjobb 16 közé jutással, a MEL-bronzéremmel, és a Magyar Kupa-aranyéremmel a maximumot nyújtotta a csapat.

– Négy év szünet után került ismét Pécsre egy nõi kosár arany. Milyen hatását érezte ennek hétfõn a városban?

– Nagyon sok helyen megfordultam ezen a napon, a legtöbb helyen gratuláltak nekünk. Nekem nincs összehasonlítási alapom azzal az idõszakkal, amikor itt Pécsett a legjobb volt a nõi kosárlabda az országban. Nyilván akkor sokkal nagyobb érdeklõdés övezte a csapatot, és ez addig, amíg a most tapasztalható kettõsség nem szûnik meg, nem reális cél. De sokkal jobban foglalkoztat az, hogy a csapatunk örökre emlékezetes sikert ért el, amire legfõképpen a fiataljaink tekinthetnek vissza büszkeséggel, hiszen 18-19 évesen úgy lettek Magyar Kupa-gyõztesek, hogy tevékeny részesei voltak ennek.

– Ez a kupagyõzelem utakat nyithat a csapat elõtt az EuroLigában?

– Tudomásom szerint leírt szabály nincs arra, hogy ki melyik nemzetközi kupában indulhat jövõre. Eddig a bajnokság elsõ két helyezettje indulhatott az EuroLigában, de hogy jövõre egyáltalán lehet-e két csapatunk, még kérdéses. Játékos koromban a BEK-ben, az EuroLiga elõdjében állhatott rajthoz a bajnok, a KEK-ben a kupagyõztes, a Korac- illetve a Ronchetti kupában a bajnokság többi helyezettje indulhatott. Most nõi szinten csak EuroLiga és Európa Kupa létezik, és ha a pénzügyi kondícióink, lehetõségeink úgy alakulnának, akár lehetne ezzel a kupagyõzelemmel amellett kardoskodni, hogy rajtjogot kapjunk az EuroLigában. Azonban még messze nem tartunk itt, messze vagyunk a Sopron szintjétõl, még ha egy meccsen le is tudtuk õket gyõzni. Ha jelen pillanatban dönthetnék, nem is feltétlenül voksolnék az EuroLiga mellett, a mi jelenlegi szintünknek jobban megfelel az Európa Kupa. Az EuroLigához jóval nagyobb büdzsé szükséges, mint ami jelenleg a rendelkezésünkre áll, és ott lehet, hogy több játéklehetõség elveszne a fiataljaink elõtt, illetve még nem tudnának kellõen érvényesülni.

– Mi járt a fejében akkor, amikor Abby Bishop átvette a Magyar Kupa MVP-nek járó díját, mindkét teljes mérkõzésén õ lett a mezõny legjobbja, és az All Star-tagság mellett minden különdíjat besöpört?

– Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy kevés nála jobban kosarazó és szimpatikusabb sportember kaphatta volna meg ezeket a címeket ebben a mezõnyben. Az õ szerzõdtetése nem egyszerûen azért volt sikeres, mert egy jó játékos, hanem mert sikerült egy olyan kiváló sportemberre rátalálnunk, aki igazi példaképként szolgálhat egy olyan csapatnak, amelynek a fele 20 év alatti játékosokból áll. Fiataljaink egy olyan példaképpel dolgozhatnak együtt, akitõl megtanulhatják, hogyan kell WNBA-bajnokként, olimpiai bronzérmesként totális alázattal, szerényen és mégis játszi könnyedséggel, fantasztikus teljesítményt nyújtani. A mi klubunknak jelen pillanatban ennél nagyobb dologra nem lehetett szüksége. Abby Bishop érkezése más morált adott a csapatunknak, nagyon sokat változott a csapat belsõ ereje, ezt mutatta meg a finálé. A mostani három nap alatt éreztem azt, hogy egy vonaton ülünk mindannyian. Amikor leigazoltam Bishopot, Rátgéber Laci annyit mondott nekem, hogy azért is jó döntés ausztrál játékost szerzõdtetni, mert nagyon pozitív töltetû és hozzáállású emberek jönnek onnét, akikben még nem csalódtunk.

– Van esély megtartani õt a következõ évadra?

– Lehet vele egyeztetni, természetesen meg is fogjuk próbálni, de most csak azért tudott eljönni, mert a csapata nem jutott be a rájátszásba, és hajlandó volt még két hónapig kosarazni, a szünete terhére. Az látszik rajta, hogy imád kosárlabdázni és mindent megadna azért, hogy az általa szeretett játékban egyre jobb lehessen. Úgy érzem, néhány nap alatt teljesen megérdemelten lett az egyik legnagyobb kedvenc itt.

– Kit, vagy mit emelne ki a PEAC-Pécs Magyar Kupa-gyõzelme kapcsán?

– Világéletemben csapatember voltam, számomra mindig a csapatsikerek vitték a prímet. Ha valamit mégis ki kellene emelni a három Székesfehérváron töltött nap közül, akkor mindenkinek egy-egy momentuma jut eszembe. Abby Bishop nyerõ mentalitása olyan pozitív töltetet adott a lányoknak, amely nélkül egy ilyen címet nem lehetett volna megnyerni. Nagy-Bujdosó Nóriról a hárompontosai jutnak eszembe, illetve ahogy leszedte a döntõ végén azt a rendkívül fontos támadó lepattanót. Nevena Jovanovic személyében olyan légióst találtunk, akirõl szinte ugyanazokat lehet elmondani, mint Abbyõl, kiváló személyiség, hihetetlen karakter, ráadásul õsztõl rengeteget fejlõdött, már-már EuroLiga-szintû játékos. Emberileg pedig mintha nem is külföldi, hanem hazai játékos lenne. Maurita Reid produkciója volt számomra a döntõ egyik legnagyobb meglepetése, olyan gólpasszokat adott, olyan helyzeteket látott meg, és olyan szögeket talált, amellyel kihagyhatatlan helyzetbe tudta hozni a külsõ embereinket. Ha a döntõn a támadó faultja nem akadályozza meg, akkor Nevena Jovanovicnak egy újabb gólpasszt ad a triplája elõtt, tíz asszisztja lett volna azzal egy fináléban. Emellett a legfontosabb pillanatban bedobta mindkét büntetõjét. Fûrész Dia hat hétig nem edzett, de a döntõn az erejét tökéletesen beosztva, úgy hozzá tudott tenni a meccshez, ahogy kell, és bennem maradt, ahogyan bevágott egy gyilkos hármast a sarokból. Ieva Kublinán látszik, hogy nincs száz százalékos állapotban, de hihetetlen pókerarccal tudja bevágni a gyûrûbe azt a néhány pontot. A fináléban nagyon fontos labdát tett vissza egy megszerzett támadólepattanója után, és minden ellenfele tudja, ha egy pillanatra otthagyja, bedobja a hármast. Raksányi Krisztáról nem is a döntõ ugrik be, pedig ott is jól játszott, hanem a negyeddöntõ, amelyet gyakorlatilag megnyert nekünk a két legfontosabb kosarával. Azt terveztük vele kapcsolatban, hogy márciusra „rendbe rakja” magát, és ezt meg is csinálta. Õ is tudja, milyen mélyrõl indult, amikor hazatért hozzánk. A fiataljainkat én még nem láttam olyan jól játszani, ahogyan az MTK ellen kosárlabdáztak. Ha ez nem így lett volna, akkor ez a csapat most nem Magyar Kupa-gyõztes, mert a húzóembereknek tíz-tíz perccel többet kellett volna játszani, és ennyivel kevesebben lettünk volna egy Sopron elleni összecsapásra, ennyivel több lett volna a rontott dobásunk, ennyivel elõbb elfáradtunk volna. Kaposi Pálma teljesítménye mellett nem lehet elmenni szó nélkül, döbbenetes, hogy egy 18 éves játékos majdnem tripla duplát csinál 25 percnyi játék után! De nagyon tetszett Raus Vivi hárompontosoknál megmutatkozó, jó értelemben vett „szemtelensége”, vagy ahogy Szücs Réka odaállt Fegyverneky Zsófi elé és megnehezítette a szervezõ játékát, labdát szerzett, gólt dobott. Nagy Dorciról a védekezése és az elõdöntõ labdaszerzései jutnak eszembe. Pap Regit pedig nem lehet nem szeretni, tõle mindenki vidám lesz egy pillanat alatt. Az MTK ellen a maga szertelen mozgásával majdnem gólkirálynõvé vált. Direkt elhoztuk a döntõre Kiss Virágot, a sérült Sanja Orozovicot és Demeter Hannát, hiszen õk is ugyanolyan fontosak nekünk, mint a húzóemberek, illetve a késõbbiekre komoly terveink vannak velük. Ezzel is nyomatékosítottuk, hogy egy csapat vagyunk, ahol ugyanúgy jár az aranyérem Abby Bishopnak, mint Kiss Virágnak vagy Demeter Hannának.

– Taktikailag tökéletes teljesítményt láttunk a csapattól.

– Ami az edzõi munkát illeti, a maximumot hozták ki a három nap alatt. Tökéletesen építette fel a stratégiát edzõi párosunk, minden kérdésben azonos véleményt képviseltünk, a döntõrõl pedig mindent elmond ellenfelünk ügyvezetõje, Török Zoltán gratulációja, aki taktikai gyõzelemnek aposztrofálta ezt a sikert. A döntõ meccsén tehát egyértelmûen sikerült megtalálni a legjobb taktikát a Sopron ellen. A két csapat között nagyok a különbségek, náluk komoly profik ülnek a kispadon is, ez a PEAC-nál nem így van, de ezt a „hátrányunkat” egyáltalán nem lehetett a meccsen érezni. Végig mi irányítottunk, a végjátékban is higgadtak tudtunk maradni és jól sáfárkodtunk a megszerzett elõnyünkkel, ami az edzõi párosunk munkáját dicséri.

– Ki tud-e emelni egyet az ilyenkor érkezõ gratulációk közül?

– Nem könnyû. Talán a riválisaink gratulációját lehet megemlíteni. A sportban nagyon fontosnak tartom, hogy akár vesztes, akár gyõztes félként az ellenfél szemébe tudjunk nézni. A döntõbeli ellenfelünk közül senki nem vitatta, hogy azon a napon a jobb teljesítményt nyújtó csapat nyert. Ez lehetett az elismerése az egész csapatnak, mindenkinek, aki a szakmai stábon és a játékosokon kívül tett ezért a sikerért: Gyenge Gábor sportigazgatónk, Márton László technikai vezetõnk, Lukács Béla fizikoterapeutánk, Bárdi Csaba masszõrünk, a Pécsett maradó irodavezetõnk, Kavalecz Anita és mindenki, aki a háttérben dolgozott a sikerért. Ezt a három napot semelyikünk nem fogja elfelejteni, amit ha elõre megtervezhettünk volna, nem alakítottunk volna másként, mint ahogy történt. Komoly fegyvertényt hajtottunk végre azzal, hogy legyõztük a Sopront, és nyomatékot adtunk annak is, hogy másfél éves munka után újra számolni kell velünk a legjobbak között. Viszont a Magyar Kupa-gyõzelemtõl sem a büdzsénk nem lett nagyobb, sem a játékosállományunk erõsebb. Továbbra is szerénynek kell maradnunk, mivel nem gondolom, hogy a magyar mezõnyben az elsõ öt csapatot nézve ez a keret reálisan erõsebb, vagy jobb bármelyiküknél, és nem szabad, hogy a fejünkbe szálljon a dicsõség, mert abban a pillanatban magunkat tesszük sebezhetõvé. De hiszem, hogy az elvégzett munkával és a kupadöntõn látott szemlélettel mindenkivel pariban lehetünk a továbbiakban is.