Hirdetés
Archivum

Mi a helyzet a nõi “B” divízióban?



:

:

Hirdetés

Miközben az európai élcsapatok, ha még WNBA sztárjaik nélkül is, de már javában készülnek a nemzeti bajnokságokra és az EuroLigára, addig kontinens közvetlen második vonalának válogatottjai az „A” csoportba kerülésért küzdöttek. A múlt héten véget ért többfordulós megmérettetés után kiderült Montenegró és Hollandia folytathatja a legmagasabb osztályban.

Montenegró feljutása komoly hatással lehet a nõi „A” csoportra, hiszen egy magas kosárlabda kultúrával rendelkezõ állam kiváló játékerõt képviselõ válogatottja mérheti össze erejét a legerõsebb nemzeti csapatokkal, köztük a magyarral is.

Montenegró stabil „A” csoportos tagságra készül, melyhez az EuroLigában és az Európa Kupában edzõdött  játékosok segíthetik hozzá. A balkáni ország válogatottjában olyan ismert nevekkel találkozhatunk, mint a jelenleg Gyõrött pattogtató Hajdana Radunovics vagy a Miskolcon és Szolnokon is megforduló Milka Bjelica.

A holland csapat igazi és klasszikus értelemben vett „sötét lóként” jutott fel az „A” csoportba. A hollandok pár évvel késõbb kezdték a nõi kosárlabda fejlesztését, mint a jó szomszéd Belgium, akiknek utánpótlás csapataik idén már a legmagasabb osztályú korosztályos tornákon játszottak döntõket és elõdöntõket.

A holland csapat 18-24 éves játékosokra épül, akik kevés nemzetközi rutinnal rendelkeznek, ám már tudatos kosárlabda nevelésben részesültek.

Hirdetés