Hirdetés
Magyarország

Miklós Melinda a további fejlődési lehetőségekről



:

:

Hirdetés

Az utanpotlassport.hu Miklós Melindával, az Atomerőmű KSC Szekszárd tehetségével készített interjút. A szekszárdiak 17 éves játékosa eddig mind a hat élvonalbeli találkozón kezdőként lépett pályára.

A klubbal úgy egyeztünk meg, hogy a következő kiírásban nem igazolnak másik U20-as kosarast, így elméletileg a lehetőség továbbra is adott marad. Tisztában vagyok azzal, hogy a helyem stabilizálásáért keményen kell küzdenem, így célként is ezt fogalmaztam meg: folyamatosan fejlődve, felszabadultan, a tudásom legjavát nyújtva szeretnék játszani!

– nyilatkozta a lapnak Miklós Melinda, aki 19.5 perc alatt 6 pontot, 2.3 lepattanót és 1.8 gólpasszt átlagol az élvonalban.

Nem vagyok elégedett magammal. Persze jól esik a bizalom és a sok lehetőség, de sajnos még mindig követek el olyan hibákat, amelyeket talán már nem kellene, emellett arra is van példa, hogy hullámzó teljesítményt nyújtok. Ezeken a problémákon hamarosan át kell lendülnöm. Legfőképpen védekezésben kell javulnom, de ugyanúgy a támadásban is.

A teljes beszélgetés ITT olvasható. 

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés