Hirdetés
Magyarország

Milos Pavlovic a Vasas Akadémia vezetőedzője

Hirdetés

A Vasas Akadémia hosszútávú megállapodást kötött a 35 éves szerb szakemberrel, Milos Pavloviccsal – olvasható a klub hivatalos honlapján megjelent közleményben.

Milos Pavlovic a tavalyi szezonban bemutatkozott már a női NBI/A-ban győri színekben. Fiatal, ambiciózus edző, aki a ’’Radivoje Korac’’ csapatával hasonló utat járt be anno, mint a Vasasé. Fiatal csapattal lépésről lépésre fejlesztett ki játékosokat és négyszer tudott szerb ligát nyerni, emellett Szerb Kupát és WABA ligát is nyert egyszer. A szerb válogatott edzőjeként ezüstérmet szerzett a soproni rendezésű U20-as Európa-bajnokságon.

A Vasas edzőjének lenni és megtalálni a tökéletes megoldást erre a pozícióra sokkal specifikusabb feladat, mint más kluboknál. Ennek az oka egyszerű, visszanézve az Akadémia legutóbbi tíz évét jól látható, hogy egyedi céllal rendelkezünk. Elsősorban saját utánpótlásból építünk NBI/A felnőtt csapatot annak érdekében, hogy Euroliga és válogatott szintű játékosokat neveljünk. Az eredmény mind emellett “csak” másodlagos. Aki követi a jelenlegi állást a kosárlabdában az tudja, hogy a magyar bajnokságban a csapatok nagyobb része minőségi légiósokkal és rutinos magyar játékosokkal rendelkezik. Az ilyen csapatok elleni küzdelem a bennmaradásért vagy éppen a nyolc közé jutásért egy felettébb nehéz feladat főleg úgy, hogy emellett fiatal játékosokat is képezzünk. Az elmúlt időszakban ezt sikeresen el tudtuk érni. Ennek a munkának a legjobb mutatója válogatott játékosainknak száma valamint a felnőtt bajnokságban játszó vasasos nevelésű játékosok nagyarányú száma.

– nyilatkozott a Vasas Akadémia szakmai vezetője, Krivacsevics Dragoljub.

“A fenti okok miatt határoztuk el, hogy a Vasas Akadémiát Milos Pavlovic fogja edzőként vezetni az elkövetkező évben. Több euroligás edző ajánlata mellett, nekünk egy olyan edző kellett, aki a felnőtt csapattal való munka mellett az egyéni munkában is tud segíteni, amire mi a Vasasnál nagy hangsúlyt fektetünk. Úgy hisszük, Milos a mi rendszerünkben is fejlődni tud majd mint edző és folytatja a koncepciónkat, amit a következő időszakban sem fogunk megváltoztatni, sőt. Ebben az évben megpróbálunk még fiatalabb csapattal, és csak egy légióssal nekiállni a bajnokságnak. Tudjuk, hogy ez viszonylag bátor és veszélyes, de mi hiszünk a fiatal játékosainkban és edzőinkben, és még egy sikeres szezonban reménykedünk. ” – tette hozzá a klub szakmai vezetője.

Milos Pavlovic eddigi edzői karrierje arra utal, hogy a szakember tökéletesen beleillik majd a Vasas Akadémia rendszerébe, amiben ő maga is bízik:

Először is nagyon boldog és izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Vasas Akadémiához. Ha jól emlékszem, nyolc éve látogatást tettünk akkori csapatommal Pasaréten, már az is egy nagyon pozitív emlékként maradt meg bennem. Tetszik az itteni koncepció és hozzáállás, azt gondolom könnyen fogok azonosulni az itteni stratégiához. Természetesen idő kell ahhoz, hogy összeszokjunk a csapattal, és kialakuljon a bizalom, de nagyon bizakodó vagyok. Célom az, hogy minden játékos tudjon napról napra fejlődni, és játszva le tudja győzni tegnapi önmagát. Sok munka áll e cél elérése előtt, azonban ha sikerrel járunk, az az egész sportágban nyomot fog hagyni.

– nyilatkozta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic a klub honlapjának.

Fotó: gyorikosar.hu