Hirdetés
Magyarország

Milos Pavlovics értékelése a Vasas alapszakaszáról



:

:

Hirdetés

Csütörtökön Sopronban kezdi meg a rájátszást a Vasas Akadémia az eddig veretlen Sopron Basket ellen. Előtte Milos Pavlovics vezetőedző értékelte a Vasas alapszakaszát a klub hivatalos honlapján.

Kezdjük a történet elején, milyen elvárásokkal érkeztél Pasarétre?

Hatalmas kihívás volt számomra egy olyan csapathoz érkezni, melynek elsődleges célkitűzése a fiatal tehetségek nevelése, ez pedig merőben eltér a hagyományos elvárásoktól. Mivel az előző szezonban is a magyar bajnokságban edzősködtem a játékosok nagy részét ismertem, azonban nem igazán tudtam mit várhatok el tőlük és a csapattól. Néhány együtt töltött hét után bevallottam a lányoknak, hogy érkezésemkor valószínűleg én jobban meg voltam ijedve, mint ők. Egy nagyon fiatal, főként magyar játékosokból álló csapat élére álltam, ahol a játékosok nagy része 3×3 és korosztályos válogatott. Nagy kihívás volt az elején, hogy jobban megismerjem a lányokat egytől egyig, nemcsak mint kosárlabdázó, hanem mint ember is. Más szemlélettel kellett hozzáállnom, nekem is át kellett alakítanom fejben néhány dolgot, hiszen nem a szó szoros értelmében vett rutinos játékosokból és légiósokból álló profi csapathoz érkeztem. Az első hetek tehát az ismerkedésről és összecsiszolódásról szóltak, ami úgy gondolom zökkenőmentesen, remekül ment. Kiépült a csapaton belül a bizalom, aminek köszönhetően jóval egyszerűbben ment a munka.

Talán már az alapszakasz kezdete előtt látható volt, hogy ez nem lesz egy átlagos szezon, a COVID járvány ugyanis a sportolókat sem kímélte.

Nagyon nehéz volt alkalmazkodni az új helyzethez, hiszen általában minden csapat hasonló nehézségekkel küzd évről évre. A COVID járvány azonban mindent felborított az életben és a kosárlabdában is. Új problémákkal kellett megküzdenünk, amire senki nem tudta hogyan kellene reagálni. Az első napokban még az orvosi stábok sem nagyon tudták, hogy egy fertőzés esetén pontosan mit kell tennünk a teljes felépülés érdekében. Stresszes időszak volt, főleg amikor újra megkezdődtek az edzések és nem tudtuk mennyire lehet terhelni a játékosokat. Mint tudjuk, a COVID nem mindenkire hat ugyanúgy, ez tovább bonyolított a dolgokat.

Fotó: Vasas Akadémia

Vírushelyzet ide vagy oda, a bajnokság azért kifejezetten jól kezdődött számunkra, ha az eredményeket nézzük.

Talán még az elvárásaimat is felülmúltuk. Közvetlen riválisok ellen tudtunk nyerni a bajnokság korai szakaszában, aminek köszönhetően jó ritmust vett fel a csapat. Nagy áttörést hozott a Cegléd elleni győzelmünk, megerősödött a csapategység és játékosok közötti bizalom. Az volt az a pont, amikor a lányok is elhitték, talán többre is képesek lehetünk. Sajnos a CEKK elleni sikert követően szinte azonnal le kellett állnunk a COVID miatt, mindössze két játékosunk nem esett át a fertőzésen. A csapat többi része hosszabb időre kidőlt, közel két hónap elteltével tudtunk újra tétmérkőzést játszani. Gyakorlatilag mindent kezdhettünk elölről annyi különbséggel, hogy a víruson átesett játékosoknál nem tudtuk pontosan mennyire terhelhetjük őket és milyen ütemben térnek vissza száz százalékban. A hosszú szünet miatt sűrű menetrend várt ránk rendkívül nehéz mérkőzésekkel, mint például a Sopron és DVTK elleni oda-visszavágók. A legfájóbb vereség egyértelműen a TFSE elleni volt, ahol szerintem nemcsak a két csapat játékáról szólt a találkozó, de a kosárlabda és az élet nem a múlt elemzéséről szól, továbbra is a magunk dolgára fókuszáltunk. Ezt leszámítva a vereségek ellenére nem voltam elégedetlen, ugyanis mérkőzésről mérkőzésre javult a játékunk. Át tudtuk tehát vészelni a nehezebb időszakot, de továbbra sem volt könnyű. Budácsik Dorka később tudott csak csatlakozni hozzánk, ami nagy érvágás volt annak tudatában, hogy több magasemberünk is sérült volt már a szezon elejétől.

Csapategység és bizalom. Ez a két fogalom az elejétől fogva jellemezte a csapatot, mennyire volt nehéz megtalálni a közös hangot?

Nincs bevált recept arra, hogyan kell motiválni egy csapatot, én személy szerint minden nap próbálom érezni a csapat energiáját és arra reagálni. Erre alapozom a beszélgetéseket a játékosokkal és az edzéstervet is, úgy gondolom ez jól működik itt a Vasasnál. Ezt bizonyítja, hogy eredménytől függetlenül mindenki a maximumot hozta ki magából minden egyes mérkőzésen. A bizalom edző és játékos között egy alapvető dolog, és több módszer létezik a kiépítésére. Nagy kihívás volt számomra a bajnokság legfiatalabb csapatához érkezni, ahol a játékosok nagy része ezen a szinten nem játszott még ennyire fontos, meghatározó szerepet. Ez akarva akaratlanul nyomás alá helyezi a játékost, amivel meg kell birkóznia. Éppen ezért volt számomra fontos, hogy minél hamarabb megismerjem a lányok emberi oldalát és tudjunk nekik segíteni ebben a szakmai stábbal. Nem tartom magam autokrata edzőnek, bár sokszor egy-egy szituációban nehéz elrejteni az érzelmeket, de nem követelek a játékosoktól sosem olyat, amit nem beszélünk át előtte. Az én megközelítésem inkább az, hogy többször elmagyarázom, miért kérek bizonyos dolgokat vagy miért csinálunk egy-egy feladatot edzésen. Ha meg tudjuk értetni magunkat ebben a formában, a bizalom is kiépül.

Fotó: Vasas Akadémia

Rengeteg dolog történt az elmúlt bő fél évben, eddig mi a legszebb emléked a Vasas Akadémia vezetőedzőjeként?

Ez az eddig legnehezebb kérdés, hiszen sok minden történt. A kialakult járványhelyzet miatt szinte csak a csarnokban tudtunk találkozni, a csapatépítő programokról sajnos le kellett mondanunk. Ezeket mindenképp hiányolom, hiszen a pályán kívül sokkal könnyebb megismerni a játékosok emberi oldalát. Az eddigi legjobb emlékem a lányok reakciója volt közvetlenül a PEAC meccs után, amikor megtudták, hogy bent vagyunk a legjobb nyolcban, teljesítettük a célunkat. Látni azokat az arcokat és érzelmeket a legfiatalabbtól a legidősebb játékosig igazán felemelő volt. Ez a csapatmunka szépsége is, a pillanat, amikor tudatosul benned, hogy bár kemény közös munka árán, de megcsináltuk. Ideáig ez a legszebb emlékem.

Kezdődik a Play Off, mik az újabb célkitűzések?

Megpróbálunk még egy lapáttal rátenni. Ha valaki profi sportoló, a versenyszellem és a hit nagyon fontos. Fejlődni kell napról napra és mindig egyre többet kell kihoznod magadból. Az biztos, hogy a sérültek miatt továbbra sem lesz egyszerű dolgunk, ugyanakkor ez esélyt teremt másoknak a bizonyításra. Tudjuk, hogy a kiharcolt nyolcadik hely a Play Off-ban rögtön a legnehezebb ellenfelet jelenti, a Sopron ellen kezdhetjük a rájátszást. Ahogyan eddig is, lépésről lépésre haladunk, szeretnénk a legjobb arcunkat mutatni bárki ellen, akivel szembe találkozunk. Fiatal csapat vagyunk, veszítenivalónk nincs. Az biztos, hogy egy mérkőzést sem fogunk feltett kezekkel kezdeni, a maximumot fogjuk kihozni magunkból minden mérkőzésen.

Fotó: Vasas Akadémia

Hirdetés