:
:

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
Az M4 Sport Kosárlabda Magazinjában Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basket csapatkapitánya volt a vendég. Gáspár Dávid vezetőedzőhöz hasonlóan az Euroliga szezonról és a bajnoki rájátszással kapcsolatos várakozásairól nyilatkozott a soproniak ikonja.
“Minden mérkőzésen a maximumot adtuk. Sok problémával küzdöttünk a szezon alatt. Nem feltétlenül végig azzal a csapattal játszottunk, ami a terv volt. Sok olyan probléma merült fel ami, megtépázott minket. Nyilván összességében nem tudom azt mondani, hogy olyan boldog lennék, mint tavaly, de büszke vagyok arra, amit ebben a szezonban az Euroligában csináltunk. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire nehéz sorozat, minden győzelemért meg kell dolgozni. Itt a végén a Fener elleni kiesés most a realitás volt.” – foglalta össze a nemzetközi évadot Fegyverneky Zsófia, akit az Euroliga csoportkörről is kérdeztek, ahol nyolc győzelmet és hat vereséget jegyzett a Sopron Basket.
“Úgy tudott volna esetleg más kimenetele lenni ennek a play-off-nak, ha nem a negyedik helyen végzünk a csoportban és nem az első ellen kell játszanunk. Ez pedig egy olyan tényező, ami a saját kezünkben volt. Szenvedtünk olyan vereségeket, amik tényleg abszolút nyerhető egylabdás meccsek voltak. A másik oldalon viszont hoztunk olyan extrákat, amit a szezon előtt senki nem várt volna tőlünk. Például idegenben és itthon a Mersin ellen, de sajnos idén ez kevés volt. Érdekesség, hogy ugyanazzal győzelem/vereség aránnyal zártuk ezt az alapszakaszt. mint a tavalyit. Nyilván itt a körbeverések, az egymás elleni eredmények miatt ezzel most nem kerültünk olyan kedvező pozícióba.” – tette hozzá.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
A Fenerbahce elleni negyeddöntő párharcban mindkét találkozó 82-62-es török sikert hozott. A mérkőzés képes eltérő volt. Isztambulban a harmadik negyed hajrájában még vezetett a Sopron.
“Az első egy kiélezett mérkőzés volt, még ha 20 pont is lett a vége. A másodikon ez a különbség aránylag hamar kialakult, de aztán többször visszajöttünk. Aki tájékozott a női Euroliga erőviszonyaiban, láthatja hogy ez a Fener a világ legjobb játékosaiból áll és tudhatja azt, hogy a két csapat közti 20 pont különbség bőven megvan. Az én szememben a tavalyi Fener-t vegyítették a régebbi Jekatyerinburggal.” – mondta a soproniak csapatkapitánya, aki a vezetőedzőhöz hasonlóan kiemelte: az elmúlt hetek felfelé ívelő formájára lehet építeni.
“Függetlenül ettől a két Euroliga vereségtől, az elmúlt hetekben nagyon jó formát mutattunk. Ezt a Magyar Kupán láthatta is mindenki. A szezon közben, ami problémáink adódtak a támadójátékban, azt egy ideje már orvosoltuk és egyre jobban játszunk abban a szisztémában, amiben most szeretnénk. A védekezést pedig próbáljuk azon a szinten tartani, ami évek óta jellemző ránk. Most van egy kis időnk felkészülni a következő időszakra. Ez a bajnokság legfontosabb szakasza. A magyar bajnokság erősségét jól mutatja az Euroliga csapataink idei szereplése. A nemzetközi porondon az összes magyar együttes szépen szerepelt. Nincs könnyű meccs, amikor ezek a csapatok játszanak egymással. Tisztában vagyunk azzal, hogy a maximumot kell hoznunk győzelemhez. Így készülünk végig.”
A teljes adás megtekinthető ITT
