Hirdetés
Magyarország

Minden tőlünk telhetőt meg kell tenni – interjú Varga Alízzal



:

:

Fotó: Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

Javában tartanak a Soproni Darazsak Sportakadémia toborzói, melyekbe a sportakadémia és a felnőtt csapat játékosai is bekapcsolódnak. Az egyik ilyen Varga Alíz, akivel a toborzók tapasztalatairól beszélgettünk. Eközben a szerdai Krasznai Ferenc Emlékmérkőzésen Alíz lett a meccs legjobbja, így a felnőtt csapat aktualitásai is szóba kerültek.

Láthattuk a közösségi oldalakon, hogy aktívan közreműködtél a Soproni Darazsak Sportakadémia toborzóin. Kívülről amolyan rutinfeladatnak tűnik, de közben egy nagyon fontos feladat is.

Igen, fontos feladat és mindig jó érzéssel tölt el találkozni olyan gyerekekkel, akiket érdekel a kosárlabda, vagy egyáltalán a sport.

Mindenképpen jó kezdeményezésnek tartom, hogy ezeket a toborzókat megszervezi a sportakadémia és minden évben elmegyünk iskolákba. Ilyenkor játékos feladatokon keresztül mutatjuk be, hogy miről is szól a kosárlabda. Itt kisiskolásokról van szó, így a legnagyobb hangsúly a játék élvezetének átadásán van.

Mennyire mozogsz otthonosan ebben a szerepben?

Megmondom őszintén, hogy pár évvel ezelőtt, amikor először mentem, nem tudtam mire számítsak. Budapesten nem találkoztam előtte ilyen rendezvénnyel. Tanulságos volt megélni és kicsit magamat is megleptem, mert rögtön elsőre rám ragadt az iskolai hangulat.

Jó vált látni a gyerekeket, hogy mennyire szeretnek labdázni, mozogni és így hamar feloldódtam. Onnantól kezdve pedig már jól éreztem magamban ebben a szerepben.

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Ennek a szerepnek Sopronban hatványozott jelentősége és felelőssége van, hiszen a sportakadémia és a profi csapat szorosan egymás mellett él. Nagyon szépen kirajzolódnak a különböző lépcsőfokok.

Az a cél, hogy minél több gyerek jöjjön el kosárlabdázni. Jó látni, hogy sokan már darazsakos vagy a fiúknál sportiskolás felszereléssel érkeznek. Ők már ismerik a kosárlabdát és tudják hívni a társaikat.

Nem csak mi vagyunk ott felnőttek példának, hanem egymás között tovább tudják adni miként zajlanak az edzések, mivel jár az, ha valaki kosarazik.

Egymásra épül ez a folyamat. Komoly felelősség, de közben egy természetes folyamat, hogy kisiskolásból miként jut el valaki akár a felnőtt csapatig.

A sportakadémia és a profi csapat közelsége azzal is jár, hogy minden pillanatban példaképként kell jelen lenni, hiszen a feltörekvő fiataloknak te vagy „A játékos A nagy csapatból”. Ezt hogy éled meg?

Ez még mindig furcsa. Elsősorban az arénában szoktam megtapasztalni, amikor hallom a kicsiktől, hogy „nézd itt az Alíz”. Nehéz ebbe beleképzelni magam, hogy itt tartok már a pályafutásomban, de igyekszem pozitív értelemben kihasználni. Példát mutatni és minél többeket megszólítani, mert bármikor feltűnhetnek olyanok, akik idővel akár a felnőtt csapat elérését tűzhetik ki célul.

Ugorjunk a felnőtt csapatra, ahol látva a keretet és ismerve, hogy sérülések is hátráltatják a munkát, neked most jóval nagyobb szerep juthat. Ezt már a szerdai Győr elleni találkozón is láthattuk.

A Krasznai Emlékmérkőzés egy jó visszaigazolás volt, hogy a kemény munkának megvan az eredménye. Természetesen megmutatkoztak a hibák is, de ha azokat sikerül kijavítani, akkor jó és eredményes csapat alakulhat ki.

Az egyéni részt nézve, nyilván idén nagyobb szerepem van. Most egyértelmű elvárás felém, hogy ezt magamra is vállaljam. Nem úgy, mint az elmúlt években, amikor kisebb szerepet ruháztak rám. Igyekszem élni ezzel és bizonyítani, hogy számíthatnak rám.

A szerdai mérkőzéssel kapcsolatban fontos még kiemelni, hogy nagyon jó volt újra hazai közönség előtt játszani. Éreztük a szurkolók támogatását, szeretetét és köszönjük, hogy ennyien kiállnak mellettünk!

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

A Krasznai Emlékmérkőzésen 19 pontot és 7 lepattanót jegyeztél, amivel a mérkőzés legjobb játékosa lettél. A játékodat nézve milyen erényeknek kell ahhoz érvényesülnie, hogy ez tartósan tudjon működni a legjobbak között?

Új dolgokat a korábbi években elmondottakhoz nem tudok hozzáfűzni, amikor erről a kérdésről beszélgettünk. Elengedhetetlen, hogy minden téren a toppon legyek. Talán a ritmus az, amivel ki tudnám egészíteni és egy értékes tapasztalat számomra a szerda estéről.

Ha sikerül elkapni egy jó ritmust, ahogy a Krasznai Emlékmérkőzésen is volt olyan szakasz, amikor nagyon jó ritmusban játszottunk, akkor minden összejöhet akár csapatként, akár egyénileg. Ha ez a ritmus megvan a játékomban, akkor még jobban tudom kamatoztatni az elmúlt években tanultakat.

Amikor az Európa-bajnokságot követően hosszabban beszélgettünk, azt kérdeztem tőled, hogy hol helyezkedhet el a pályafutásodban az előttünk álló évad. Abban maradtunk, hogy térjünk vissza erre ősszel. Mondatom, hogy ez az évad egy nagy esély?

Igen, lehet ezt mondani. Nyilván fontos szezonnak nézek, nézünk elében. Másként állunk fel és ez egy jó lehetőség nekem is, illetve a többi fiatalnak is, hogy megmutassuk mire vagyunk képesek. Ilyen szempontból valóban meghatározó évad lehet.

Lehetőségként kell megélni, hogy egy ilyen szintű csapatnál fiatalon ekkora felelősség hárul ránk. Én is kíváncsian várom, hogy miként fogunk ezzel megbirkózni. Azt tartom, ha ilyen keményen dolgozunk a továbbiakban is, akkor jó év várhat ránk.

Ott voltál az öltözőben, amikor az Euroligában kiemelkedő eredményekért küzdött a Sopron és ott vagy most is. Milyen az öltözői hangulat, a kémia a megfiatalított keretben?

Nagyon jó! Nyilván furcsa volt elsőre, de jó kémia alakult ki ebben a fiatal közegben. Az elején a még nálunk is fiatalabbak nehezebben kezelték a helyzetet, de az elmúlt időszakban már mindenki felszabadult és most jól együtt vagyunk.

Természetesen idén is vannak elvárások, de mindenki tisztában van a realitásokkal. Az edzői beszélgetések során is rendre elhangzik, hogy benne van a hibázási lehetőség. Az viszont egyértelmű elvárás felénk, hogy minden tőlünk telhetőt tegyünk meg. Ha ezt megtesszük, akkor rendben leszünk!

A Sopron Basket legközelebb vasárnap 18 órától lép pályára. Az ellenfél a Novomatic Arénában az Európa Kupa küzdelmeire készülő szlovák bajnok Piestanske Cajky lesz. A találkozó Facebook eseménye ITT érhető el.

Hirdetés