:
:
Ahogy arról nagy terjedelemben beszámoltunk, a Sopron Basket 54-46-os vereséget szenvedett a Villeneuve d’Ascq otthonában az Európa Kupa elődöntő visszavágóján. Ezzel a magyar csapat 127-112-re alulmaradt a párharcban.
A találkozót követően Gáspár Dávid vezetőedző a klub honlapján értékelt:
Azzal a céllal jöttünk Franciaországba, hogy ledolgozzuk a hátrányt, melyben egészen az utolsó percig bíztam. Érezni lehetett, hogy nagy volt a nyomás mindkét csapaton. A védekezésünk működött, de ezzel a dobószázalékkal nehéz meccset nyerni idegenben. Csalódott vagyok, de gratulálok ellenfelünknek, mely a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott be az Európa Kupa döntőjébe.
– fogalmazott a szakvezető.
