Hirdetés
Magyarország

“Minél többet fejlődők emberileg, annál többet tudok másoknak is segíteni” – interjú Licskai Zsófiával



:

:

Fotó: Milar Córdoba BF / Licska Zsófia

Hirdetés

Magyarországon megkezdett profi pályafutása után, Licska Zsófia a spanyol másodosztályban folytatta karrierjét. A soproni nevelésű kosárlabdázó november elején egykori klubjához, a Milar Córdoba BF csapatához igazolt vissza, ahol a 2020/ 2021-es szezonból öt hónapot, majd a teljes 2021/ 2022-es évadot töltötte. A 29 éves, 189 cm magas erőcsatár tehát immár a harmadik évét kezdi meg a Sebastián del Rey elnök által irányított klubban.

Interjúnkban Licskai Zsófia a spanyolországi életéről, illetve az ottani kosárlabda kultúráról számolt be, emellett pedig kitért egy szívéhez közelálló témára is.

A 2020/ 2021-es szezon során Licska Zsófia februárban érkezett a Milar Córdoba BF csapatához, hogy belső játékukat erősítse. Összesen 16 alkalommal lépett pályára, és 12.1 pontot, 9.5 lepattanót, 3.4 kiharcolt faultot, illetve 17.4-es VAL-t átlagolt. Ezzel nagyban hozzájárult, hogy az együttes a Liga Femenina 2-be, vagyis a spanyol másodosztályba juthasson. A következő szezonban a gárda tehát már a másodosztályban folytathatta szereplését, ahol Licskai átlagban 33.6 percet töltött a pályán. Ez idő alatt 15.9 pontot, 7.9 lepattanót, és 19.1-es VAL-t jegyzett. Ami pedig szintén említésre méltó, hogy Licskai Zsófia ezzel a klub történelmének legtöbb pontot és lepattanót szerző, a VAL pontok alapján legeredményesebb játékosa.

Előszőr is, mesélj egy kicsit a visszatérésedről, mint aktualitás.

A tavalyi szezon nagyon jól sikerült, így szerencsére sok ajánlatom volt. Többek között spanyol elsőosztályból is érkezett ajánlat, ami régi nagy álmom volt. Viszont, úgy éreztem, hogy nem szeretnék azonnal dönteni, inkább várni szerettem volna. Már csak azért is, mert jelenleg az életemben prioritás, hogy közel maradjak a spanyol otthonomhoz, Punta Umbríához. A spanyol elsőosztályról ugyanis tudniillik, hogy az ott játszó csapatok többsége északon, illetve a Kanári-szigeteken vannak. Ezek közül pedig egyik sincs közel Punta Umbríához. Vagyis végül mindegyik ajánlatra nemet mondtam. Ekkor azonban már képben volt Córdoba is, akik pedig folyamatos kapcsolatban álltak velem. Nagyon szerették volna, ha visszatérek hozzájuk, ám nekik is mondtam még szeptemberben, hogy egyenlőre sehol sem szeretnék elhelyezkedni. A türelmüket kértem.

A Córdoba egyébként nagyon jól kezdte a szezont, majd történt egy-két változás a keretben. Ennek következtében elég rosszul kezdtek el alakulni a dolgok, és lefelé kezdett el ívelni a teljesítményük. Ekkor a telefonhívások is megduplázódtak, és éreztem, hogy nagy szükségük van rám. Erre pedig már nem mondhattam nemet. Ez október végén történt, november elején pedig már velük edzettem. Ez tehát egy relatíve gyors döntés volt.

Most ugorjunk vissza az elejére. Hogy jött a spanyol másodosztály? 

Spanyolország abszolút magánjellegű okok miatt jött szóba. Elsősorban nem is a kosárlabdán volt a hangsúly, és őszintén szólva nem is gondoltam, hogy játszani szeretnék Spanyolországban. Viszont, ahogy megérkeztem, elég gyorsan híre ment az ittlétemnek. A Córdoba volt az első csapat akkor is, mely érdeklődött. Akkoriban ők még nem is voltak másodosztályban. Lejjebb szerepeltek, de szerettek volna minél sikeresebbek lenni, minél feljebb jutni. Ezzel a céllal kerestek meg tehát engem, és végül én lettem a klub első légiósa.

Mindig megmosolyogtat, amikor visszagondolok arra az időszakra. Akkor még senki sem beszélt angolul a klubnál, én pedig egyáltalán nem beszéltem spanyolul. Ezt tehát egy kiváló alkalom volt számomra, hogy megtanuljam a nyelvet. A kosárlabda ugyanis egy univerzális nyelv, de azért nem a legegyszerűbb, amikor nem értesz szinte semmi a pályán. Ebből a szempontból, ez egy elég nehéz időszak volt, de végül sikerült megnyerni a ligát, a Córdoba pedig a következő szezonra is ajánlott szerződést. Ezen már nem is kellett gondolkodnom.

Fotó: Milar Córdoba BF / Licska Zsófia

Adódik talán a kérdés, ez a spanyolországi szereplés, inkább egy élményszerzéssel egybekötött levezetés, vagy eredmény és teljesítményorientált szereplésnek számít részedről?

Az egy nagyon érdekes kérdés, mivel az elején még egyiken sem gondolkodtam. Levezetés még semmiképpen nem volt a fejemben, így annak biztosan nem mondanám. Inkább új impulzusokra vágytam a kosárlabda terén, hisz a spanyol kosárlabda kultúra teljesen más, mint a magyar. Elsősorban tehát új élményekkel szerettem volt gazdagodni, majd, amikor láttam, hogy a spanyol másodosztály mennyire versenyképes, akkor kezdtem el komolyabban gondolkodni.

Összességében azt tudom mondani, hogy mindamellett, hogy szeretnék egy jó szinten kosárlabdázni, szeretném ha a magánéletem is rendben lenne. Nem szeretnék egyedül lenni, vagyis ezt a két területet muszáj összeegyeztetnem. Az a lényeg tehát, hogy minden kiegyensúlyozott, harmonikus legyen.

Emberileg mit adott neked Spanyolország?

Rengeteget adott – hatalmas változáson mentem keresztül. Nem tudom pontosan, hogy ez minek tudható be, de talán a levegőváltozás az, ami közrejátszik. Ugyanis egy teljesen más közegbe csöppentem bele, mostmár több, mint két évvel ezelőtt. Spanyolországról általánosságban nem tudok nyilatkozni. Csakis Andalúziáról, ahol elképesztően kedvesek és közvetlenek az emberek. Lényegében egy idegenként, külföldiként érkeztem ebbe az országba, mégis úgy fogadtak, mintha ez lenne az otthonom. Ez hihetetlenül jól esett. Az első egy hétben, amikor legelőszőr mentem a klubba, annyi ölelést kaptam, mint korábbi pályafutásom során összesen. Pont emiatt, már az első pillanattól kezdve otthon éreztem magamat.

Ezen kívül, amit már előzőleg is említettem, mivel egy teljesen más országról, más kultúráról van szó, és még magát a nyelvet sem beszéltem, sok nehézséggel kellett szembenéznem. Ezáltal emberileg rengeteget erősödtem, rugalmasabb, alkalmazkodóbb, lazább lettem, és természetesen a kihívásokat is sokkal jobban kezelem. Ez abszolút előnyömre vált, mind a civil életben, mind pedig a pályán, kosárlabdázóként, ahol szintén látom, érzem a változást.

Ha már kosárlabda, akkor jöjjön egy kis szakmai rész. Kezdjük azzal, hogy milyen a klub, a szakmai munka? 

Én tulajdonképpen azóta ismerem a klubbot, a történetét, amióta itt kosárlabdázom. Ahogy azt korábban is mondtam, az elsődleges cél, hogy minél feljebb kerüljenek a spanyol bajnokságban. Ennek az útnak egyenlőre még nagyon az elején járnak. Nincs egy kialakult, profi struktúrájuk, a hozzáállás viszont már most jelen van. Szerintem jó irányban haladnak a dolgok.

Az első másfél évben más volt a vezetőedző, tulajdonképpen az egész keret máshogy nézett ki. Idén rengeteg új játékost szerződtek, illetve az edzői stáb is megváltozott. Mostmár lassan három hete vagyok ismét a klubnál, és teljes bizonyossággal mondhatom, hogy egy merőben más csapatba csöppentem bele. Egyenlőre még döcögősen alakul a szezon. Azt érzem, hogy még nem álltunk össze teljes egészében, de dolgozunk rajta. Több a kihívás, mint amire számítottam, de hiszem, hogy minden okkal történik. Inkább megpróbálok minden nap arra koncentrálni, hogy én miben tudok segíteni, illetve mit tudok hozzátenni ahhoz, hogy sikeresebbek legyünk.

Fotó: Milar Córdoba BF / Licska Zsófia

Mennyi edzésetek van? Milyenek a társak? 

Egy átlagos hét általában úgy néz ki, hogy hétfőn két edzés, kedden és szerdán egy termi, plusz kondi edzések, csütörtökön egy és pénteken pedig kettő edzés. Tehát nagyon komoly az edzésprogram, a mérkőzésekről már nem is beszélve. Van, hogy hétközben, van, hogy hétvégén játszunk meccset, amik általában több napos utazással is járnak. Nem egyszerű a helyzet, izgalmakkal teli, de legalább egy kicsit Spanyolországot is bejárhatom.

Ami pedig a csapattársakat illeti, azt érzem, hogy a pályán kívül egyenlőre jobban megértjük egymást. Pályán belül még sok munka vár ránk. Varga Sára, a Sopron Basket egykori fiatal játékosa is a csapattársam, ami pedig külön öröm. Nagy meglepetés volt, amikor meghallottam, hogy ő is csatlakozik közénk.

Beszélj egy kicsit kérlek az LF Challange színvonaláról? Ha jól tudom a Covid-járvány után ‘hívták életre’ ezt a bajnokságot, előtte több csoportban több csapat versenyzett.

Az LF Challange tulajdonképpen a női spanyol másodosztálynak felel meg. Ezt elsősorban azért indították, hogy női ágon is több osztályban, szinten lehessen versenyezni-pénzt keresni.

Ahogy azt korábban is említettem, a spanyol másodosztály elképesztően versenyképes. Nagyon gyors, intenzív és fizikális a játék, ami sokaknak okozna meglepetést. Tele van a mezőny más országok válogatott játékosaival, amiről szintén nem sokan tudnak. Őszintén szólva, én ilyen gyors kosárlabdát Magyarországon sosem játszottam. A mai napig nézem a mindigtvgo.hu oldalán a magyar mérkőzéseket, és nagyon sokszor azt érzem, hogy a mi bajnokságunkhoz képest, szinte áll a játék. Persze mindennek megvan az előnye és a hátránya. Az lehet ugyanis, hogy mi gyorsabban játszunk, ebben viszont több is a hibalehetőség. Nagyon sokszor a gyorsaság pedig átmegy rohanásba. Mindenesetre, én elsősorban a gyorsaságot emelném ki különbségként.

Ami pedig magát a színvonalat illeti, azt gondolom, hogy a magyar bajnokságban az első öt csapat, a Sopron, a Szekszárd, a Győr, a Miskolc és a Pécs külön kategóriába tartozik. A maradék hét csapatot viszont egyértelműen az LF Challange szintjére sorolnám. Velük simán partiban tudnánk lenni.

Minként változott a játékod a spanyol stílus alatt?

Azt érzem, hogy a játékom gyökeres változáson ment keresztül. Sokkal agresszívabb, bátrabb, határozottabb játékos lettem. Ehhez szerintem az is kellett, hogy sokkal több felelősség hárult rám a pályán légiósként – tavaly 33.6 percet átlagoltam. Ezt viszont nem csak fizikálisan, de mentálisan is helyén kellett kezelnem, hisz én voltam a csapat kulcsembere. Azt gondolom ez végül sikerült, és szépen lassan belenőttem ebbe a szerepbe. Egy sokkal magabiztosabb játékossá váltam.

Mit hozhat a jövő? Szeretnél továbbra is külföldön játszani, vagy akár itthon is folytatnád a pályafutásodat?

Nincsenek konkrét terveim, én akár Magyarországra is szívesen visszatérnék. Az utolsó, ceglédi évem után nem érkezett ajánlat egyik magyar csapattól sem, mintha elfeledkeztek volna rólam, aztán ezzel egy időben költöztem ki Spanyolországba. Viszont nagyon szeretem Magyarországot, a magyar kosárlabdát, így, ha érkezne egy jó ajánlat, egy jó lehetőség, akkor mindenképp elgondolkodnék rajta. Ezzel együtt viszont Spanyolországot is imádom. Szeretek itt élni és hatalmas köszönettel is tartozom neki – rengeteget fejlődtem mind emberileg, mind kosárlabdázóként.

A jövővel kapcsolatban egy dolog biztos. Egy jó ideig még szeretnék minél magasabb szinten kosárlabdázni. Minél tovább élvezni magát a sportot. Most jutottam el ugyanis az életemben arra a pontra, hogy ott szeretnék letelepedni, ahol igazán jól érzem magam, és azt szeretném csinálni hivatásként, amit igazán élvezek. Ha ez a kosárlabda, akkor annak nagyon örülök, ha viszont nem, akkor sincs baj. Egyenlőre úgy érzem, hogy a kosárlabdában van a helyem, később pedig majd meglátjuk.

Fotó: Milar Córdoba BF / Licska Zsófia

Ha minden igaz, te már a civil életben is építed karriered.

Abszolút! ‘Life Coach’ az emberek által megfogalmazott titulusa a hivatásnak, én azonban nem nagyon szeretem ezt a kifejezést, egyrészt mert nincs a legjobb híre az emberek körében, másrészt, mert nem is követem teljes mértékben ezen szakma ‘szabályait’. ‘Life Coach’ tehát az a tanfolyam, amit elvégeztem, de ez csupán egy nagyon picike szelete az egésznek, amit magában foglal. Máshogy fogalmazva, ez a képzés tulajdonképpen csak arra kellett, hogy legyen egy hivatalos papír a kezemben.

Akkor ez mi is pontosan, illetve hogyan csöppentél bele ebbe?

Ez igazából a pszichológia területére esik, amit mindig is érdekesnek tartottam. Sokan gondolják úgy, hogy a coaching csupán kuruzslás, és valójában semmilyen tartalom vagy szaktudás nem áll mögötte. Ez egyáltalán nem igaz! A coach ugyanis egy olyan szakember, aki egy személyt vagy adott esetben csapatot támogat, tanácsokkal lát el, hogy sikeresen elérjék a kitűzött céljukat. Segíthet nyújthat akár a teljesítmény növelésben, vagy az életmódváltásban.

Az érdeklődés egyébként az én esetemben még Sopronban indult. Úgy éreztem, hogy a fizikai munkám a helyén volt, azonban mégsem értem el a kívánt eredményt. Ez elgondolkodtatott, hogy vajon miért is van ez így. Mint kiderült, a válasz sokkal komplexebb, mint ahogy azt gondoltam. Ahogy egyre mélyebbre ástam, úgy rá kellett jönnöm, hogy ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, nem csak a fizikális részére van szüksége, hanem a mentálisra is. Így tehát kb. tizenöt éves koromban elkezdtem érdeklődni eziránt a terület iránt. Szakértőkkel beszélgettem, könyveket olvastam, hogy minél inkább megismerjem a hivatást, és vele együtt önmagamat is.

Tehát mostmár hivatás szerűen is csinálod?

Az elején sokan jöttek hozzám szimpla beszélgetés céljából. Majd a végén mondták, hogy jó érzékem van hozzá, és olyan dolgokra is rávilágítottam, amikre más eddig nem tudott. Kérdezték, hogy miért nem csinálom ezt hivatás szerűen is. Így hát utánanéztem, hogy mit is kell pontosan elvégeznem, ami persze a kosárlabda mellett elvégezhető volt.

Eleinte csak civilekkel dolgoztam együtt, majd szépen lassan lettek sportoló “klienseim” is. Fiatal sportolók, akiknek útmutatásra volt szükségük. Ennek pedig külön örültem, hisz jó érzés volt segíteni olyanoknak, akik már-már szinte ugyanazon mentek keresztül, mint én anno, fiatalként. Érdekes volt egyben arra is rájönni, hogy ez nem egy egyedi dolog, hanem elég gyakori. Így ástam tehát bele magamat egyre mélyebben, és melyebben, és ez tényleg egy olyan dolog, amit szívből tudnék csinálni.

Most viszont nem dolgozok együtt senkivel. Ez elsősorban személyes döntés volt. Úgy érzem, hogy nagy változásokon megyek keresztül emberileg, és ennek szeretnék teret hagyni. Nem szeretném ezt az időszakot siettetni, ugyanis azt gondolom, hogy minél többet változok, fejlődők én emberileg, annál többet tudok majd másoknak is segíteni.

Fotó: Licskai Zsófia / Facebook

Hirdetés