:
:

Fotó: Borhi Mihály / TFSE
A fővárosi klub élvonalba történő feljutásakor, a 2019/20-as évad után a TFSE-MTK ismét a Magyar Kupa legjobb négy csapata között bizonyíthat. A hétvége előtt a TFSE csapatkapitányát, Dúl Pankát kérdeztük az alapszakaszról és a kupasorozatról.
Hogyan értékelnéd az alapszakasz teljesítményét? Reális helyen van jelenleg a TFSE-MTK a tabella hatodik helyén?
Azt gondolom, hogy abszolút reális helyen vagyunk. Az alapszakasz végére visszagondolva az is bennünk volt, hogy ebből lehetett volna ötödik hely is, de annak fényében, ahogyan az idei szezon kezdődött, mindenki aláírta volna ezt a hatodik helyet. Az elmúlt években ez pont fordítva volt, hogy jól kezdtünk, de a szezon végére elfáradtunk. Ha most ez a rossz szezonkezdés volt az ára annak, hogy most jobb helyen zárjuk a bajnokságot, akkor már megérte ez a menetelés.
A listavezető Sopront, a Győrt és a Szekszárdot is felül tudtátok múlni. Azt gondolom, hogy egy ilyen szezonkezdés után erre senki sem fogadott volna, de mégis ott van az a pár extra győzelem, ami a csapat erősségét mutatja.
A korábbi meccsekre tudok visszatérni, hogy a Győrtől hosszabbításban, míg a Pécstől egy utolsó másodperces triplával kaptunk ki, illetve a Vasas ellen is alulmaradtunk egyszer. Ha ezeken a találkozókon nyerni tudtuk volna, akkor előrébb is végezhettünk volna a tabellán. Ennek azonban valamiért így kellett lennie, úgyhogy ebből a szituációból igyekszünk a legjobb eredményt elérni. Nagyon közel van egymáshoz az első hat csapat az egymás elleni mérleg tekintetében, nagy a versenyfutás.
A rájátszás negyeddöntőjében a Pécs lesz az ellenfeletek. Egy izgalmas párharcot fogunk látni, hiszen a DVTK mellett még a pécsieket nem sikerült idén legyőznötök. Meg lehet most az az extra teljesítmény, amivel revansot tudtok venni a Pécsen?
Abszolút benne van a pakliban! Az utolsó fordulóban még kérdéses volt, hogy a Pécs vagy a Győr lesz az ellenfelünk, szerintem mind a két csapat ellen van esélyünk a továbbjutásra, ha elvonatkoztatunk azoktól a jelzőktől, hogy ki az esélyesebb vagy éppen kit várnak továbbjutóként. Most már az a realitás, hogy minket is számításba kell venni! Annyi pozitívuma van a Pécs elleni derbinek, hogy már nagyon érik ellenük a győzelem, illetve így a sérültektől eltekintve minden játékosunk bevethető lesz, nem úgy, mintha a Győrt kaptuk volna – gondolok itt Gyöngyösi Jankára, aki nem játszhat a volt csapata ellen.

Fotó: Németh József / NKA Universitas Pécs
Miben kell csapat szinten fejlődnetek ahhoz, hogy idén szintet tudjatok lépni és az előző évekhez képest jobb eredményt érjetek el?
Szerintem az előző szezonokhoz képest a csapategység terén tudtunk előre lépni, ehhez az is kellett, hogy jó pár játékos több szezon óta együtt játszik. Nagy erősségünk, hogy bárki bármikor fel tudja venni a vezérszerepet, ami itthon nagy ritkaság bármelyik csapatnál. Amiben mindenképp fejlődnünk kell, az a dobóforma. Pécsen is csak 10 ponttal kaptunk ki, de borzalmas dobószázalék mellett. Ha sikerül ezen a statisztikai mutatón javítanunk, akkor bármi lehet.
Minek köszönhető ez a fajta ingadozás a dobószázalékban?
Mostanában valóban nem dobunk kiegyensúlyozottan. Azonban a stabil védekezéssel és a lepattanózással annyira kompenzálni tudjuk ezt, hogy egy rosszabb meccsen – mint például a Cegléd ellen – rossz dobóformával is győzelmet tudunk aratni. Ezzel effektívek tudtunk lenni egy előrébb rangsorolt csapat ellen is.
Ha jó dobóformánk van, akkor bárkit meg tudunk verni, azonban, ha ez nem így van, akkor a legnagyobb fegyverünkkel, a védekezéssel tudunk ellensúlyozni.
Mire lehet számítani a Magyar Kupa hétvégén, milyen elvárásokkal utaztok Pécsre?
Elvárások nincsenek, konkrét céljaink vannak. Ez egy örökös előnyünk az élcsapatokkal szemben, hiszen náluk évek óta elvárások vannak, ami egy plusz teher. Nekik a szezon elejétől kezdve egy elvárt teljesítményt kell hozniuk, míg mi önfeledt játékkal tudunk szerepelni a négyes döntőben.
A szurkolóknak már szezon közben is okoztatok extázis élményt a nagyobb csapatok elleni győzelmekkel. Meg lehet ismételni ezt az extra teljesítményt a Magyar Kupa négyes döntőn is?
Mi ebben reménykedünk, ezt tervezzük. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy hasonló végkimenetele legyen az elődöntőnek is, mint a szezon közbeni derbiknek!
A TFSE-MTK klubjának nagyon jó emlékei vannak a Lauberben rendezett Magyar Kupa nyolcas döntőről, hiszen a feljutás évében érte el a csapat az eddigi legjobb eredményt, negyedikek lettek. Mennyire lesz érzelemmel dús ez a két nap számotokra?
Reméljük, hogy a TF-nek ez a Lauberes Magyar Kupa szerencsét hoz! Érdekesség, hogy a 2020-as Magyar Kupa óta két közös pont van az akkori és a mostani csapat között, egyedül Hegedűs Péter – akkor még másodedzőként – és Djelmis Angéla (masszőr) volt ott a történelmi negyedik hely megszerzésénél. Azóta a keret teljesen átalakult, de a célunk nem változott!

Fotó: Borhi Mihály / TFSE
