:
:
Az UNIQA Sopron hétfõn este bemutatta a 2016/2017-es keretét. Az Euroligában is induló magyar bajnoki címvédõhöz négy új légiós érkezik. Közülük Binta Drammeh az elmúlt évadot is hazánkban töltötte, a svéd játékost így nem kell bemutatni olvasóinknak. Viszont a másik három új érkezõ esetében érdemes egy kicsit a statisztikák mögé pillantani. Az alábbiakban röviden Yvonne Turner, Danielle Page és Cayla George eddigi pályafutásával ismerkedhetünk meg.
Talán a szélesebb közönség számára Danielle Page neve lehet a legismertebb. Nem elsõsorban azért, mert az európai karrierje elején a 2010/2011-es szezonban Zalaegerszegen is eltöltött egy évet, hanem azért, mert honosított játékosként tagja volt a tavaly nyáron a Budapesten Európa-bajnoki címet szerzõ szerb válogatottnak. Idén nyáron pedig, ha Marina Maljkovic ismét bizalmat szavaz neki, akkor Rióban az ötkarikás játékokon is pályára léphet. Page Zalaegerszeg után került Franciaországba, ahol az igazi fordulatot a pályafutásában a 2012/2013-as lyon-i év jelentette. Többek között ekkor került a szerbek látókörébe is. Bár pont váltották egymást Lyon-ban Maljkovic-csal, de a szerb edzõnõ nyilatkozataiból tudni lehet, hogy elsõsorban a francia középmezõnyben jól teljesítõ és elérhetõ játékosban gondolkodott, amikor a honosítás szóba került. Ekkor Lyon-ban többen is a figyelmébe ajánlották Page játékát.
Lyon után két év következett a Basket Landes csapatánál, majd a most véget érõ szezonban a Bourges együttesében szerepel Page. A bajnoki döntõ csak szerdán kezdõdik Franciaországban, de a Bourges már nyert és veszített is el egy trófeát idén. Az Euroligából búcsúzva az Európa Kupában folytatták és ott felértek a csúcsra, míg a Francia Kupa döntõjében a Montpellier frissebbnek bizonyult náluk. Idén Page az Euroligában 14 mérkõzésen átlagban 28 perc alatt 8.5 pontot és 7.6 lepattanót jegyzett, míg az Európa Kupában a hat mérkõzésen 9.2 pont és 6 lepattanó volt az átlaga. Page esetében valamivel reálisabb visszanyúlni a Landes színeiben eltöltött két évhez. A csapat játékerejét, stílusát és a keretben betöltött szerepét tekintve közelebb áll a Landes a jövõ évi Sopronhoz, mint a Bourges. Itt egyértelmûen meccsnyerõ légiósként számítottak Page-re. A két Európa Kupa szezonban 30 perc feletti játékos volt, az elsõ évében 17.5 pontos és 7.4 lepattanós, a másodikban 13.3 pontos és 9.5 lepattanós átlaggal.
Yvonne Turner a Wisla Krakow együttesétõl érkezik. A 176 cm magas 29 éves játékosnak az európai karrierje a már-már szokásos orosz-török vonalon indult (Novoszibirszk, Antakya), majd egy dél-amerikai kitérõ után került a lengyel bajnokhoz, ahol 16 Euroliga mérkõzésen 15.5 pont, 2.1 lepattanót és 2.5 gólpassz volt az átlaga. A lengyel bajnokságban pedig 32 mérkõzésen 16.4 pont, illetve 3.6 lepattanó és 3.6 gólpassz került a statisztikai lapjára. Azért is érdemes külön kiemelni a krakkói számokat, mert egy hasonló játékerõt képviselõ csapatban érte ezt el Turner. Ráadásul Krakkóban éppen tavaly játszódott le az a váltás, amit idén Sopronban is megléptek. A lengyelek is szûkösebb rotációval, de minõségi légiósokkal (ne felejtsük el, hogy Devereaux Peters is itt kezdte az évet) vágtak neki a szezonnak. A bajnoki alapszakaszban ennek megfelelõen becsúsztak váratlan eredmények. Végül négy vereséggel a második helyen zárták az alapszakaszt. A döntõt viszont pályahátrányból is 3-0-ra nyerték. A döcögõsebb bajnoki szereplést maximálisan ellensúlyozta, hogy az Európa Kupás folytatással kapcsolatban megfogalmazott terveket túlszárnyalva 2012 után ismét bejutottak az Euroliga nyolc legjobbja közé.
A harmadik új érkezõ az ausztrál válogatottból is jól ismert center Cayla George, aki az elmúlt két évben a Townsville Fire együttesével a hazájában bajnok lett. A soproniak közleménye is kiemelte az elmúlt szezonból, hogy igen mutatós 13.9-es pontos és 11.9-es lepattanós átlaggal zárta az évadot. Bár Ausztráliában kisebb a terhelés Európához képest, de egy jó szakmai munkát végzõ klubból érkezik Cayla George, így a megnövekedett terheléssel járó évadra is kellõen felkészült. A 27 éves, 193 cm magas center ezt megelõzõen két évet játszott Európában. A 2012/2013-as szezonban éppen a megszûnése évében került a nagy múltú Aix-en-Provence gárdájához. Ekkor nagyon sok problémával küzdött a klub, ez rányomta a bélyegét a teljes keret teljesítményére. Egy évvel késõbb viszont jött a Nantes, mellyel egészen az Európa Kupa negyeddöntõjéig jutott George. Ekkor 23 perc alatt 11.7 pontos és 6.9 lepattanós átlaggal zárt. Ráadásul ezen a nyáron bekerült az ausztrál válogatott keretébe, mely bronzérmet szerzett a törökországi Világbajnokságon. Ez volt az a torna, ahol a palánkok alatt Lauren Jackson és Liz Cambage nélkül szerepeltek az ausztrálok. Így Cayla George is nagyobb lehetõséget kapott és átlagban 7.2 pontot, illetve 4.5 lepattanót jegyzett. Éppen a minap ért véget az ausztrálok túrája Japánban, ahol szintén szerepelt a center. Nem kizárt a riói részvétele sem.
Összességében az idei szezon tükrében érthetõ az az irány, mely felé az UNIQA Sopron jövõ évi csapata elindul. A szezon elejétõl rendelkezésre állnak majd minõségi légiósok és egy erõs kezdõötös. Még az ellenfelek ismerete nélkül is kijelenthetõ, hogy ebben a felállásban eredményesebben helyt lehet állni a nemzetközi porondon. Természetesen konkrét elvárásokat, célokat majd a sorsolás és a riválisok kerethirdetése után érdemes megfogalmazni. Az elmúlt évad Euroliga szereplésének vegyes megítélésérõl mi is nagy terjedelemben írtunk. Mi inkább azt az olvasatot kínáltuk a látogatóinknak, mely a fiatalok értékes játékperceit, megszerezhetõ tapasztalatait helyezte elõtérbe. Azonban azt is el kell ismerni, hogy talán a szorosabb, élesebb meccsek lehetõsége jobban találkozik majd a szurkolói igényekkel is. Ennek ára, hogy a magyar bajnokságban nagyobb elõnyt biztosító mélyebb rotáció, összeszokottabb magyar mag most ebben a formában nem áll majd rendelkezésre. Ez különösen a bajnoki alapszakaszban hozhat több nehéz mérkõzést. Azonban a soproni klub a saját kommunikációjában is egyértelmûvé tette, hogy ezt tudomásul vette a szakmai stáb és a klubvezetés, az alapszakasz eredményessége nem fog prioritást élvezni.
