Hirdetés
Magyarország

Mocsai Lajos a MEFS új elnöke



:

:

Hirdetés

Mocsai Lajost választották négy évre a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökévé.

A Testnevelési Egyetem rektora – a MEFS közleménye szerint – programjának ismertetésekor egy Klebelsberg Kuno idézettel kezdett: “a testnevelés újjászervezése nemzeti ügy, össztársadalmi érdek és érték”, és mint hangsúlyozta: “ez azóta sem változott”.

A sportoló nemzet szlogen tartalommal való megtöltése a cél az elkövetkezendő négy évben. Az alapfilozófiát újra kell fogalmazni a testkultúra, az életmód és az életminőség terén, mert nagy potenciál rejlik a fiatalok sportra való megnyerésében. A szabadidő eltöltése és a várható élettartam viszonylatában óriási változások vannak folyamatban, de sajnos még így is az egészségben eltöltött évek száma Európában az egyik legalacsonyabb Magyarországon. Ennek a szemléletnek a megváltoztatása óriási kihívás az egyetemisták körében. A sportnak az egyetemeken divattá kell válnia, mindez a felsőoktatási vezetőkkel való kooperáció eredményeként érhető csak el.

– mondta.

Mocsai Lajos a testnevelő tanárok elfogadását, továbbképzését, szakmai és anyagi megbecsülését is célul tűzte ki.

A szerdai tisztújító közgyűlésen alelnöknek választották Bács Zoltánt, a Debreceni Egyetem kancellárját, Gál András Leventét, a Digitális Jólét Program szakmai vezetőjét és Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát.

Az elnökségbe bekerült még Ács Pongrác (PTE), Freyer Tamás (NKE), Rakaczki Zoltán (ME), Vladár Csaba (BCE), valamint a HÖOK-jelöltként Kiss Viktor és Molnár Dániel, az olimpiai bajnokok képviselőjeként pedig Knoch Viktor.

A Testnevelési Egyetemen megtartott közgyűlésen – amelyet a leköszönő elnök, Kiss Ádám nyitott meg – hagyományosan a szervezet által alapított díjakat is kiosztották.

Forrás: MTI

Fotó: MEFS

Hirdetés