Hirdetés
Magyarország

Mozgalmas hétvége az előszezonban



:

:

Hirdetés

Péntektől vasárnapig ismét igazi nagyüzem lesz a hazai előszezonban.

Pénteken rendezik a Sió Kupa elődöntőit. NKA Universitas Pécs – SERCO UNI Győr és Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia párharcok lesznek. A győriek legutóbb szerdán játszottak a Krasznai Ferenc Emlékmérkőzésen, míg a pécsiek múlt héten a Vasas otthonában vívtak felkészülési mérkőzést. A Vasas majd a másik elődöntőben bizonyíthat. A pécsi keret csütörtökön lett teljes Sydney Wallace érkezésével. A második elődöntőben a Vasas és a Szekszárd küzd meg. A szekszárdiak vasárnap értek hazai a porec-i edzőtáborból. Érdekes lesz figyelni, hogy miként alakul a formája a házigazdának. A Vasas pedig immár légiósaival kiegészülve teljes kerettel készül.

Szombaton lejátssza utolsó felkészülési mérkőzését az DVTK Hun-Therm. Az MBK Ruzomberok alakulatát fogadják. Egy Euroliga selejtezős és egy Európa Kupa selejtezős gárda csatája lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy másfél hét és tétmeccs vár a csapatokra. A találkozó után a hazai szurkolókat ankétra várja a klub. Vasárnap jönnek a Sió Kupa helyosztói. A Sopron Basket pedig a Piestanské Cajky-t látja vendégül. A soproniak a brnói torna és a Krasznai Emlékmeccs erőfelmérői után a felkészülés újabb állomásához érkeznek. Immár Yvonne Turnerrrel fedélzeten.

Hirdetés