Hirdetés
3x3

Munkában az U17, U18-as 3×3-as válogatott



:

:

Hirdetés

Június óta készül a nyári megmérettetésekre az U17-es, U18-as 3×3-as válogatott. Földi Attila, szövetségi kapitányt kérdeztük az eddigi munkáról.

“Nem túlzás azt mondani, hogy idén is mi öltük bele a legtöbb munkát a 3×3-as szakágból június elejétől kezdve. Ezúttal még nehezebb volt, mint máskor. Három versenye van a korosztálynak, az U19-es világbajnokság és az U18-as FIBA Challenger, ráadásul 3×3-ban is két korosztály találkozik, az U17 és az U18. Nagyon nehéz volt szelektálni. Az U19-es válogatott prioritást élvez a verseny nagysága miatt, de az U18-as válogatott szövetségi kapitányával Völgyi Péterrel végig egyeztettünk. Figyelembe véve azt is, hogy a játékosok miből tudnak profitálni, ki hol tud többet szerepelni, hasznosabb tag lenni. Mindent figyelembe véve 14 játékos fordult meg nálunk, amiből mostanra kilenc maradt. Ők szerepelnek majd a szolnoki Eb-selejtezőn és a debreceni Világbajnokságon.” – mondta Földi Attila.

A kilenc játékos közül 2003-as születésűek Kötő Luca (NKA Pécs), Szabó Zita (Debreceni KA), Horváth Boglárka (PVSK) Horváth Dóra (Atomerőmű KSC Szekszárd). A 2004-es születésűek Dávid Mia (Dávid Kornél KA), Nagy Réka (NKA Pécs), Perényi Lídia (Szegedi KE), Telek Noémi (BEAC Újbuda KA) és Zsámár Panna (Kanizsai DKK).

Tavaly a korosztályban tétmérkőzéseket nem rendeztek. 2020-ban az egyetlen nemzetközi verseny augusztus végén a debreceni 3×3-as Ifjúsági Fesztivál volt. Az összes csapat ilyen jellegű tapasztalat nélkül vág neki a nyárnak. “Sem az ellenfeleket nem ismerjük és a lányok sem szerepeltek még ilyen tornán. Ez mindenkinek új szituáció. Az évek tapasztalatát megpróbáljuk átadni a lányoknak. Nem fognak felkészületlenül érni bennünket a versenyek. Ezért töltöttük együtt az egész nyarat, próbáljuk a maximumot kihozni a lehetőségekből.” – tette hozzá Földi Attila, aki hangsúlyozta, hogy teljesen az alapoktól kezdték a munkát.

Felkészülési versenyekre sem volt mód. “Tornák nem voltak, mert a környékbeli országokban rendezett korosztályos versenyeken nem válogatottak szerepelnek, hanem iskolás és helyi csapatok, ami nem ugyanaz a szint, mint a válogatott. Bár nyáron most annyira fokozott járványhelyzet nincs, de a nemzetközi események szervezése még mindig nehéz. Szerettünk volna tornát rendezni, de nagyon kevesen vállalták volna a részvételt. Amíg 12-en voltunk, egymás között versenyeztünk.” – összegzett válogatottunk szövetségi kapitánya.

Új rendszer debütál a korosztályos 3×3-ban. Az Európa-bajnokságot U17-es válogatottaknak írták ki, míg a világbajnokság maradt U18-as. A cél az, hogy az U17-es kontinenstornán eredményes szereplők egy évvel később világbajnokságon is megmutathassák magukat. “A FIBA abban gondolkodott, hogy a fiatal játékosokat hogy tudná több éven a keresztül a rendszerben tartani. Az más kérdés, hogy ez a gyakorlatban mennyire tud megvalósulni. Aki most U17-es válogatott az lehet, hogy jövőre az 5:5 szakágban U18-as válogatott lesz és úgyanúgy nem vehet részt a 3×3-as versenyeken, de a logika egyértelműen ez mögötte.” – mondta Földi Attila.

A magyar U17-es válogatott augusztus 7-én és 8-án Szolnokon szerepel Eb-selejtezőn. A kontinenstornát szeptember 17. és 19.között rendezik Lisszabonban. Az U18-es Világbajnokságra pedig augusztus 24. és 29. között kerül sor.

Hirdetés