:
:
Június 3-án megkezdte felkészülését a Magyar Gergely vezette U19 és U20-as válogatott. Sűrű a nyári program, a vezetőedzőt kérdeztük a felkészülés menetéről és az elkövetkezendő megmérettetésekről.
Magyar Gergellyel már korábban is készítettünk interjút, ahol a diósgyőri edző elmondta, hogy főként a védekezésre szeretné helyezni a hangsúlyt, amiből gyors támadásokat tud majd vezetni a csapat. A kitűzött cél és a megfelelő intenzitás eléréséhez azonban kiváló fizikai erőnlét szükséges, így az U19-es és az U20-as csapat ennek fényében felmérésekkel kezdte meg a munkát.
„A játékosok többsége jó állapotban van, de vannak kivételek. Azonban pont az a lényege a mostani összetartásnak, ahol fizikális felmérések vannak, hogy lássuk ki milyen edzettséggel rendelkezik és betanítsuk azokat a gyakorlatokat, amiket a játékosok a tényleges felkészülés kezdetéig otthon csinálnak. Jelenleg azt szeretnénk látni, hogy melyik játékosnak mire van szüksége ahhoz, hogy három hét múlva ne a nulláról kelljen elkezdeni a munkát.”
Sűrű nyár elé néz a két korosztály, hiszen az U19-esek a világbajnokságon érhetnek el szép eredményt, míg az U20-asoknak adott a feladat, hogy a „B” divízióból visszajussanak az „A” divízióba az Európa-bajnokságon. Magyar Gergely a felkészülés menetére is kitért.
„Az U19-es csapattal június 20-án kezdünk Miskolcon, majd 26-án Spanyolországba utazunk egy felkészülési tornára. A fizikai felmérések mellett a héten labdás edzésünk is volt, ami szükséges ahhoz, hogy ne csak egy hét munka után vegyünk részt egy felkészülési tornán. Június 30-án már az U20-as játékosok is becsatlakoznak a felkészülésbe és július 10-ig párhuzamos munka fog zajlani a két korosztállyal. Július 10-én utazunk el ismét az U19-es csapattal, ekkor már a világbajnokságra Csehországba. Amíg mi a vb-n leszünk, addig Horváth Zsófiával és Kaltenecker Andrással folytatják a lányok a preparációt, egészen addig, amíg július 20-án vissza nem érünk. Természetesen az a pár játékos, aki mind a két korosztályban szerepel, ők ott pár nap pihenőt kapnak, azonban ezt követően csatlakoznak az U20-as felkészülésbe, hiszen augusztus 2-án már megkezdődik a „B” divíziós hazai rendezésű Európa-bajnokság.”
A válogatottal nagyobb stáb dolgozik, hogy a világbajnokság ideje alatt se álljon meg a munka.
„A világbajnokság miatt meg kellett osztanunk a stábot. A csehországi vb-re Raksányi Krisztina és Ábrahám Márta tart velem, míg az U20-as Eb-n Horváth Zsófia és Kaltenecker Andris segíti a munkámat. Az erőnléti edzők, Lukasz Trzaskoma és Szabó Domokos, valamint Békési Ádám fizioterapeuta mindkét versenyen velünk lesznek.”
A munkát június 3-án 22 játékos kezdte meg, a felkészülés ideje alatt összesen 23 játékossal kell dolgoznia Magyar Gergelynek és a stábnak. A szűkös keret miatt nagyobb szervezést igényel a felkészülés ideje alatt a minőségi edzésmunka fenntartása.
„Összesen 23 játékossal dolgozunk a két korosztály felkészülése alatt. Emiatt nehéz megszervezni, hogy amíg mi 14 játékossal elmegyünk a világbajnokságra, addig az U20-as csapat felkészülése ne álljon meg, lehessen minőségi munkát végezni. Keresünk olyan idősebb, akár fiatalabb edzőpartnereket, akik az U20-as játékosok edzésébe be tudnak segíteni, részt tudnak venni a felkészülésben addig, amíg az az öt U19-es játékos be nem csatlakozik újra a munkába.
Egyedül Strausz Edina nem tudta megkezdeni velünk a fizikai felméréseket, de Edina június második hetén az U18-asokhoz csatlakozik be és ugyanúgy végigmegy a felmérések sorozatán, mint mindenki más.”
Az U19/U20-as felkészülést megkezdett játékosok névsora:
Rátkai Eszter
Toman Dóra
Toman Réka
Albert Szidónia
Tózer-Nemes Boglárka
Gábor Lili
Fárbás Eliza
Szűcs Gréta
Árvai Noémi
Josepovits Kinga
Czirkos Anna Panka
Szikszai Franciska
Küllős Kira
Mészáros Ágota
Aho Tyra Nolwenn
Bajzáth Lili
Dobó Heléna Lilla
Toman Petra
Ács Luca
Kádár Orsolya
Kastl Dóra
Halmágyi Kata
(+Strausz Edina)
