Hirdetés
Archivum

Munkában az U23-as 3×3-as válogatott



:

:

Hirdetés

A héten ismét munkába állt az U23-as 3×3-as válogatott. A magyar lányok az U23-as Nemzetek Ligájának utolsó két állomásán fognak pályára lépni Srí Lanka fõvárosában Colombo-ban.

Fotó: Károlyi Andrea

Fotó: Károlyi Andrea

Ahogy arról június elején hírt adtunk, a FIBA a Fast Track program keretében idén hívta életre az U23-as Nemzetek Ligáját. Hiánypótló kezdeményezés, mely az U18-as korcsoport után egy újabb lépcsõfokként segítheti a fiatal feltörekvõ játékosok tapasztalatszerzését. Az elsõ fordulónak a csehországi Podebrady adott otthont, ezt követõen pedig Szolnokon rendeztek két fordulót. Hosszabb szünet után augusztus 18-án és 20-án kerül sor a két Srí Lanka-i állomásra.

Károlyi Andrea szövetségi kapitány lapunknak elmondta, hogy a Vasas Sportcentrumában Böröndy Vivien, Kovács Vanessza, Suppán Anna és Szabó Dóra összeállításban készül a magyar válogatott. A közös munka során a keret tagjai játszottak edzõmérkõzéseket a debreceni U18-as Európa-bajnokságra készülõ magyar válogatottal is. Az U23-as válogatott augusztus 16-án, szerdán kel útra Srí Lankára. Károlyi Andrea azt is elmondta, hogy a lányokat csapatvezetõként Tóth Cecília, edzõként Süle Krisztina kíséri és a csapattal tart Takács Krisztina gyúró is.

Fotó: Károlyi Andrea

Fotó: Károlyi Andrea

Srí Lankán hazánk mellett a program másik két európai alapító nemzetének válogatottja, Csehország és Hollandia szerepel. A csehországi és a szolnoki tornákhoz hasonlóan Uganda neve is feltûnik a csapatlistán, míg az ötödik válogatott a tervek szerint Jordánia lesz. A magyar lányokra két egynapos torna vár Colombo-ban. Válogatottunk ezt követõen augusztus 22-án tér haza Srí Lankáról.

Fotó: Károlyi Andrea

Fotó: Károlyi Andrea

Hirdetés