Hirdetés
Magyarország

Nagy-Britanniában is megkezdődött a szezon – Boros Dorkával beszélgettünk



:

:

Hirdetés

A hétvégén a WBBL Cup első fordulójával Nagy-Britanniában is megkezdődött a női kosárlabda szezon. Boros Dorkát, az Oaklands Wolves játékosát kérdeztük a jelenlegi helyzetről.

Az eredeti terv az volt, hogy az első tétmeccseteket vezetjük fel egy interjúval. A kupa első fordulójában azonban a BA London Lions elleni találkozótok elmaradt.  

Szombat délután lett volna az a mérkőzés. Egy lány pozitív lett a londoniak közül és így az itteni szabályok szerint 20-0-val mi jutottunk tovább. Sajnálom, hogy nem játszottunk, mert nagyon készültünk már rá.

Őszintén szólva, amikor kijött a közlemény csütörtökön, mielőtt publikáltam a hírt az oldalon, utána kellett nézni a szabályozásnak. Elsőre nagyon furcsának tűnt, hogy halasztás helyett játék nélkül megnevezték a győztest. 

Ez a szabály csak a kupára vonatkozik. A decemberben induló bajnokság úgy lesz, mint otthon, hogy halasztás és új időpontot keresnek.

Kanyarodjunk vissza a felkészülés kezdetére. Mikor indult a munka a klubnál és az elmúlt két hónap hogyan telt?

Szeptember 1-én jöttem vissza. Rögtön kezdtük az alapozást és azóta gyakorlatilag folyamatosan edzésben vagyunk. Jöttek fokozatosan a légiósok. Fülöp Kata és mellettem két amerikai és egy észt játékos szerepel a keretben, mint külföldi. Az elmúlt négy hétvégén edzőmeccseket játszottunk. Olyan ütemben dolgoztunk, mint ha rendesen menne a bajnokság. Természetesen nézők nélkül, minden szabályt követve zajlottak ezek.

Fotó: Oaklands Wolves

Ha már említetted a szabályokat. Angliában ismét a lezárás mellett döntöttek.

Olyan korlátozások léptek életbe, amilyenek tavasszal voltak itt és otthon is. Csak az élelmiszerboltok vannak nyitva, illetve az egyetemek és az iskolák működhetnek. Az a döntés született, hogy a profi ligák folytatódhatnak és az összes többit elhalasztották vagy törölték. Ezért a mi bajnokságunk is mehet.

Ez a női kosárlabdában úgy néz ki, hogy a beszélgetésünk pillanatában éppen egy kupahétvége zajlik. Egészen pontosan a WBBL Cup első fordulója. A válogatott szünet után folytatódik a kupa és december elején indul a bajnokság. Engem meglepett, hogy a válogatott szünet előtt egy játéknapot beiktattak. 

Ez elég szokatlan, de a csapatok is később kezdtek edzeni és így a kupa sem indulhatott volna el előbb. Korábban október közepén volt az első forduló és nem csúszott össze ennyire a válogatottal.

Ha decemberben elindul a tervezett menetrend szerint a bajnokság, akkor gyakorlatilag olyan sűrű versenynaptárotok lesz, mint egy topligának. Mennyire érheti váratlanul a mezőnyt?

Ha az eredeti naptár szerint, amit megkaptunk, megy minden, akkor egy hétvégén egy meccs lesz. Pár alkalom van, amikor duplázunk. Ez nem nagy változás a korábbiakhoz képest.

A Covid-helyzet miatt eléggé bizonytalan itt is, mint otthon a mérkőzések lebonyolíthatósága. Bármikor, bármelyik csapat jelezheti, hogy nem tud kiállni. Úgy szól a szabály, hogy ha valahol pozitív eset van, akkor az a csapat sem léphet pályára, akivel előtte játszottak. Minden mindennel összefügg.

Lapunkban is beszámoltunk a kerethirdetésetekről, de itthonról nagyon nehéz felmérni az erőviszonyokat. Milyen játékerőt képviselhet most a csapatotok? 

Ez a harmadik évem és szerintem ez a legerősebb csapatunk, mind a játékoskeretet nézve, mind a tudás szempontjából. Jók a külföldiek, a szerkezet is megfelelő és szerintem összeértünk. Most lehetünk a legtöbbre képesek, ha ezt a Covid engedi. Izgatottan várom és ezért is sajnálom, hogy a most szombati elmaradt. Szerintem egy jó kis első meccs lehetett volna.

Érkeztek hírek arról, hogy volt olyan klub, amelyik nem tudta vállalni az indulást, van, ahol közösségi finanszírozáson keresztül a szurkolóktól kértek segítséget. Mennyire érintette meg a mezőnyt a világjárvány és a gazdasági válság?

Valamilyen szinten minden klub megszenvedte ezt a helyzetet. Vagy pénzügyi értelemben, vagy a létesítmények hozzáférésének korlátozása miatt.

Valóban volt olyan klub, amelyik nem tudott kiállni pénzügyi okok miatt. A mostani négyhetes lockdown miatt pedig van olyan csapat, amelyiknek lezárták a csarnokát és nem tudnak edzeni. Így a kupától kénytelenek voltak visszalépni. Mi egy hónap múlva játszanánk velük a bajnokságban és még az a mérkőzés sem biztos, ha addig nem tudnak helyszínt találni az edzéseiknek.

Nagyon sok klub dolgozik együttműködésben az egyetemekkel. A létesítmények használatát tekintve az egyetemek nyitvatartása másként alakul, mint ahogy a sportklubok dolgoznának. Mindenkinél máshogy van ez, de mindenki megszenvedi a helyzetet.

Fotó: Oaklands Wolves

Említetted, hogy az egyetemek nyitva maradtak. Így a tanulmányaid szempontjából továbbra is tudsz haladni?

Igen, oktatás szempontjából nyitva vannak az egyetemek. A kurzustól függ, hogy személyes jelenlétet várnak el vagy online zajlik az oktatás. Nekem például idén csak online óráim vannak. Nálunk a sportlétesítményeket lezárták, így az egyetemi csapattal az edzések elmaradnak és az egyetemi bajnokság majd csak januárban kezdődik rövidített formában.

Ilyenkor jó az a felállás, amiről nyáron beszéltél a lapunknak adott interjúdban, hogy nálatok csak részben kapcsolódik a klub az egyetemhez.

Igen, ez nagyon nagy szerencse, hogy nem az egyetemhez vagyunk kötve.

Lelkileg mennyire megerőltető, hogy újra korlátozások vannak és egész évben online oktatás vár rád?

Nagyon furcsa, hogy csak az edzésekre mozdulok ki és egyébként otthon vagyok. Közben pedig mégis teljesíteni kell az iskolában. Főleg most, hogy a harmadik évemet kezdtem, csinálni kell a szakdolgozatot és sok más intézni való is akad. Nehéz ezeket az online-meetingeket megszervezni és azért elég lehangoló a szobámból intézni mindent, de szerintem ez ilyen mindenkinek. Egy kicsit túlélésre mennek most a mindennapok.

Nagy segítség ilyenkor a kosárlabda.

Ha fogalmazhatok így, nem élném túl a kosárlabda és a csapat nélkül. Együtt lakunk három csapattársammal. Mindent együtt csinálunk, mással nem is lehet találkozni. Itt a mindennapokban és a klubnál az edzőink is nagyon szigorúan veszik a buborékot és azt, hogy kivel érintkezel. Mi itt vagyunk egymásnak és próbálunk a másiknak segíteni, de természetesen senkinek sem könnyű ez a helyzet.

Közeledik az év vége, az ünnepekre haza tudsz jönni?

Én még reménykedem benne, hogy mindkét országban változnak addig a karatén szabályok. Mi kapunk akkor tíz nap szünetet. December 20-án, vasárnap van az utolsó meccsünk és utána 28-ra kellene visszaérni. A mostani szabályok szerint úgy néz ki, hogy nem tudok menni, hiszen, ha otthon vagy itt két hét karantént írnak elő, akkor ezt nem lehet megvalósítani. Sajnos csak az utolsó pillanatban dől majd el.

Zárjuk azzal, amivel nyáron is. Akkor ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy döntened kell a mesterképzésről. Hol tart most ez a folyamat? 

Én még semmiben nem vagyok biztos. Ez az online oktatás elég nehéz és ha tartósan így marad, akkor kétszer is meggondolom, hogy hova megyek. Se a kosárlabda, se a tanulás szempontjából nem dőlt el semmi. Most vannak a jelentkezések és hamarosan döntenem kell, de nem tudok semmit sem mondani ezzel kapcsolatban.

Fotó: Oaklands Wolves

Hirdetés