Hirdetés
3x3

Nagy csatában vereség Kínától



:

:

Hirdetés

A magyar válogatott az U23-as 3×3-as Világbajnokságon nagy csatában 10-7-re alulmaradt Kínával szemben.

Az első két mérkőzését szerdán megnyerő magyar csapat úgy lépett pályára a házigazda Kína ellen, hogy egy sikerrel biztosan negyeddöntős, de vereség esetén is marad esély. Kínának eközben mindenképpen nyernie kellett. Kováts Gabriella pontjával a mieink szereztek vezetést, majd Jáhni Zsófia és Tóth Orsolya találataival 3-1-re léptünk el. Ezt követően Tóth ziccerével 4-2-re is mentünk, hogy aztán Doktor Anna 5-2-re növelje az előnyt. Ekkor még több, mint 6 perc volt hátra.

A mérkőzés középső szakaszában a hazaiak gyorsan egyenlítettek, majd egyre inkább a védekezés vette át a főszerepet. Igencsak kemény, küzdős meccs kerekedett. Közel négy percig egyik gárda sem talált be. A hosszúra nyúló kosárcsendet Doktor mesteri átadásából Tóth törte meg. Az utolsó három percbe így vezetéssel fordultunk, de a hajrá Kínának sikerült jobban. Egy duplával 7-6-ra fordítottak. 50 másodperccel a vége előtt Jáhni révén 7-7-nél még egyenlítettünk. Innen azonban a négy büntetőjéből hármat értékesített Kína, ezzel kialakítva a 10-7-es végeredményt.

Folytatás 12 óra 15 perctől Hollandia ellen.

Eredmény

Magyarország – Kína 7-10

 

Hirdetés