Hirdetés
Utánpótlás

Nagy csatában verte a DVTK a BEAC csapatát a junior döntőn

DVTK Akadémia/A - BEAC-Újbuda KA/A 70-67 (16-19, 20-18, 14-18, 20-12)

Nemzeti Leány Junior Bajnokság
Kecskemét, Mercedes-Benz Sport Akadémia
Varga-Záray Katalin, Propszt Amanda, Lukácsi Lóránt (Sarkadi-Nagy Ágnes)

DVTK Akadémia/A: Kárpáti 4, Albert 10/3, Márkusz 15, Oláh 10/6, Papp 17. Csere: Csoma 10, Filep 4, János, Kovács, Szarvas, Győri.

BEAC-Újbuda KA/A: Katona 26, Bencsik 8/3, Bodnár 2, Jármay 2, Telek 14/3. Csere: Szénásy 3/3, Vita 4, Tóth 8/3.

Fotó: Hegedűs Hunor / Kecskeméti KC

Hirdetés

A Nemzeti Leány Junior Bajnokság “A” döntőjének második játéknapján a DVTK Akadémia 70-67-re legyőzte a BEAC-Újbuda KA csapatát. Ez az eredmény azt jelenti, hogy a B-csoport után immár az “A” jelű négyesből is megvan két elődöntős gárda. A Csata DSE és a DVTK Akadémia folytatja a küzdelmet a legjobb négy között.

Ellentétes helyzetből érkeztek a csapatok erre a találkozóra. A DVTK a nyitó napon szoros küzdelemben múlta felül a Zsíros Akadémia Kőbányát, míg a BEAC a Csatával szemben maradt alul az erőviszonyoknak megfelelően nagy különbséggel. A DVTK úgy lépett pályára, hogy egy sikerrel matematikailag is biztosíthatja helyét a négy között.

Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, 3-4 pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki. Erre 10-6-nál a DVTK-nak lett volna esélye, de innen 12-10-re fordított a BEAC. Ez a fordulatos küzdelem jellemezte a folytatást is. A 19-16-ról induló második etap elején 22-16-ra meglépett a BEAC, de innen 27-25-re fordított a DVTK. A félidőig váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Az első 20 percet Telek Noémi triplája zárta, amivel 37-36-ra ment a BEAC.

A harmadik negyed első felében sem változott a játék képe. Sokáig egyik fél sem tett szert nagyobb előnyre. A fordulat a BEAC 45-44-es vezetése után jött el. Horváth Bianka együttese tudott váltani és Katona Boglárka vezetésével 50-44-re, majd 55-48-ra elszakadt. A megszerzett előnyéből öt pontot a záró szakasz kezdetére megőrzött a fővárosi gárda. A nagy tét érezhetően rányomta a bélyegét a játékra. Többet hibáztak a csapatok. A BEAC 62-60-ig őrizte előnyét. Az utolsó percekben viszont a DVTK bizonyult pontosabbnak. A végjátékban Albert Szidónia triplájával olyan lépéselőnybe került, melyet végül kulcsfontosságú győzelemre váltott.

STATISZTIKA ITT

Hirdetés