Hirdetés
Archivum

Nagy csaták Európa-szerte, szenvedve nyertek a sztárcsapatok



:

:

Hirdetés

Pénteken három párharc is lezárult. Bejutott az EuroLiga négyes döntõjébe a Szapartak Moszkva, a Jekatyerinburg és a Valencia, míg a Krakkó – Brno párharcban harmadik mérkõzés dönt.

Sajátos elsõ meccs után várták a visszavágót a csapatok a Szpartak-Fenerbahce párosításban. Egy viszonylag szoros eredmény született Moszkvában, de úgy, hogy az utolsó negyedet már nem vették komolyan az oroszok. A második találkozón ennek ellenére a szakértõk reális török egyenlítési esélyt véltek felfedezni.

Meg is volt az esélye az isztambuli együttesnek. Az elsõ félidõ kiegyenlített játéka után, a harmadik negyedben robbantott a Fenerbahce. A hazaiaknál elképesztõ küzdést és hihetetlen egyéni teljesítményeket láthattunk, a kezdõcsapatból Tuncluer, Yilmaz, Sutton-Brown és Powell is tudása legjavát adta. Egyedül a végjátékban kipontozódó Penny Taylorban maradt pont, de benne is kevés.

30 perc játék után ennek megfelelõen 67 – 50-re is vezettek már a hazaiak. A címvédõnél úgy tûnt csak a végül 38 pontig jutó Taurasi és a 26 pontos Fowles nem szeretne harmadik meccset játszani, a többiek elmaradtak a legjobbjuktól. Ha nem lenne szentségtörés, azt is lehetne írni, hogy intézményileg gyenge volt pénteken a Szpartak.

A negyedik negyedben azonban megtették azt a szívességet a hazaiak, hogy elfáradtak, így amikor 73-71-re vezetett 20 másodperccel a lefújás elõtt orosz sztárcsapat, már mindenki azt hitte, hogy az idei szezon egyik legélvezetesebb mérkõzése 40 percig tart. Nicolle Powell azonban dobott/lökött egy olyan kosarat, amit azóta sem hisz el senki. Jöhetett hosszabbítás, ahol azonban már nem volt higgadt fej török részrõl. Döntõ szituációkban a Szpartak világsztárjai nem hibáztak, így nem volt kérdés a gyõztes személye.

Taurasi zsenijével tehát bejutott a négyes döntõbe a Moszkva, de a törökök sem lehetnek csalódottak. Nagyon jó kis csapatuk van, amely megérdemelte a hatalmas tapsot a lefújást követõen.

A lefújás pillanatában bokasérülést szenvedõ McCarville állapotáról nem közölt részleteket a Szpartak Moszkva. Tájékoztatás orosz részrõl várhatóan a szombat délutáni MRI vizsgálatot követõen érkezhet.

Fenerbahce – Szpartak Moszkva Region 85 – 87 (20-24, 18-10, 29-18, 6-21, 12-14)
A párharc végeredménye: 0 – 2, továbbjutott a Szpartak Moszkva.

A Jekatyerinburg Kassára látogatott. Az elsõ mérkõzésen nem volt egy súlycsoportban a két csapat, így a kassaiaktól már egy viszonylag szoros meccs is csoda lett volna.

A csodából pedig majdnem varázslat lett. 33 percen keresztül ugyanis egál meccset játszott Stefan Svitek csapata az oroszokkal. Az utolsó 7 percben a hosszabb kispadjával tudta csak bedarálni ellenfelét a Jekatyerinburg, amely a Szpartakhoz hasonlóan mélyen tudása alatt játszott a mérkõzés nagyobbik részében.

A párharcban a továbbjutó együttes kiléte nem volt kérdéses, ennek ellenére tanulságos mérkõzések voltak. Hiába van zseniális kerete a Jekatyerinburgnak, ebben a rájátszásban egy-egy mérkõzés erejéig a Galatasaray és a Kassa is zavarba hozta Gundars Vetra gárdáját.

Mindkét összecsapás alkalmával az elsõ negyedben kemény védekezéssel elkedvetlenítették az oroszok klasszisait, akik a folytatásban rendkívül pontatlanná váltak. Pénteken Kassán a duplákat 41.9%-al, míg a triplákat 20.0%-al dobálta csapatszinten az uráli hölgykoszorú.

Good Angels Kosice – UMMC Jekatyerinburg  60 – 65 (9-17, 15-14, 17-11, 19-23)      
A párharc végeredménye: 0 – 2, továbbjutott a Jekatyerinburg.

A Brno – Krakkó párharc két azonos képességû gárda csatáját hozza, de a másik három ágat nézve itt a harc Final Four negyedik helyéért zajlik.

Pénteken Brnóban egy kiegyenlített félidõt követõen a harmadik negyedben zónavédekezéssel megzavarták ellenfelüket a csehek. Jan Bobrovsky tanítványai magabiztos 15 pontos gyõzelmet arattak és ha szerdán meg tudja ismételni hazai pályán nyújtott teljesítményét a cseh kirakatcsapat, joggal bízhat a továbbjutásban.

Az összecsapáson szembetûnõ volt, hogy a lepattanó csatát 41-26-ra elveszítették a lengyelek, akik eddig a palánk alatt meggyõzõek voltak.

Frisco Sika Brno – Wisla Can-Pack Krakkó 87 – 72 (24-23, 19-15, 23-14, 21-20)
A párharc állása: 1-1.
A mindent eldöntõ harmadik mérkõzésre március 3-án Krakkóban kerül sor.

A spanyol párharcban kedden elmaradt a várt nagy csata. A Valencia gyorsan egyértelmûvé tette, hogy ki az esélyesebb a továbbjutásra.

A második mérkõzés elõtt ennek ellenére nem lehetett leírni a Salamancát, akik idén már verték bajnokin legnagyobb hazai riválisukat. Pénteken ennek megfelelõen sokkal izgalmasabb csatát láthatott a spanyol közönség, mint három nappal korábban.  Bár az egész találkozón a Ros Casares kezdeményezett, az Avenida 2 perc 53 másodperccel a negyedik negyed vége elõtt kiegyenlített, sõt ezt követõen a vezetésért is támadott, igaz eredménytelenül.

Hiába támadtak fel a hazaiak, az utolsó két percben már nem találtak be a gyûrûbe, így a Valencia egy 6-0-s rohanással megnyerte az összecsapást és teljesen megérdemelten bejutott a négyes döntõbe, ahol nem is lesz esélytelen a végsõ gyõzelemre.

Halcon Avenida – Ros Casares Valencia 57 – 63 (13-18, 15-19, 12-10, 17-16)     A párharc végeredménye: 0 – 2, továbbjutott a Valencia.

Hirdetés