Nagy Dorottyáék önkéntes szolgálatot teljesítettek
:
:
A hétvégén a Tampa nem lépett pályára, de így is fontos program várt Nagy Dorottyáékra.
A Tampa női kosárlabda csapatának tagjai a Metropolitan Lelkészség #BeHope kampányában vettek részt. Önkéntes munkával segítették az intézményt, mely a kiemelten érzékeny ünnepi időszakra is rászorulóknak, nehéz helyzetben lévőknek, például tartósan betegeknek, mélyszegénységben élőknek nyújt támogatást.

Fotó: Tampa WBB
A Tampa két mérkőzést vívott idén. Nagy Dorottya a Spring Hill elleni 78-46-os győzelem alkalmával 30 perc alatt 10 pontot, 9 lepattanót és 6 gólpasszt ért el. A West Georgia gárdájával szemben hazai pályán 69-67-re alulmaradtak. Ekkor a magyar játékos 36 percet töltött a pályán, 20 pont és 13 lepattanó került a statisztikai lapjára. A 11 mezőnykísérletéből 7 sikeres lett.
November 23-án, szombaton egy komoly rangadó következik, miután konferencia-riválist fogadnak Nagy Dorottyáék. A Sunshine State Konferencia egyik legjobbja, az NCAA Divízió II Déli Régiójának címvédője a Nova Southeastern látogat a csarnokukba.
