Hirdetés
Magyarország

Nagy előnyt leadott, de végül nyert a Győr



:

:

Hirdetés

Megszerezte első győzelmét 2020-ban az UNI-Győr – MÉLY-Út együttese. A győriek 88-79-re verték a PINKK Pécsi 424 gárdáját.

A mérkőzés elején 13-12-ig egyik gárda sem tudott elszakadni. Ezt követően 11-3-as sorozattal 24-15-re lépett el a Győr. A negyedet ugyan egy pécsi dupla zárta, de a hazaiak lendülete nem tört meg. A második etap elején 6-9 pont között menedzselte előnyét a Győr. Végül 34-25 után mutatott be 14-5-ös futást Merim Mehmedovic gárdája, amivel megduplázta a differenciát. A félidőben 52-37-es állást regisztrálhattunk. A statisztika két kiemelkedő dobóformát mutatott. Győri oldalon Zofia Hruscakova 15, a PINKK-nél Emma Stach 22 pontnál járt.

Fotó: gyorikosar.hu

A harmadik negyedben a 18 pontot is elérte a differencia a két alakulat között. A Győr 61-43-as vezetés után azonban a játékrész hajrájában a pécsiek kaptak el egy jobb sorozatot. A játékrész végére 71-60-ra felzárkóztak, majd a záró etap közepén 75-75-nél egyenlítettek. Teljesen nyílt lett a mérkőzés. Lélektanilag döntő volt, hogy bár támadott érte, de a vezetést a PINKK nem tudta átvenni. Az utolsó két percben 78-77 után döntő pillanatokban nem hibáztak a győriek, a büntetőknél sem remegtek meg a hazai kezek. A 88-79-es végeredményt Papp Klaudia két büntetője alakította ki.

Eredmény

UNI Győr – MÉLY-ÚT – PINKK-Pécsi 424 88-79 (24-17, 28-20, 19-23, 17-19)

Legjobb dobók

UNI Győr – MÉLY-ÚT: Rachel Holloway 21, Zofia Hruscakova 19, Papp Klaudia 11/3, Czank Tímea 11/9.

PINKK-Pécsi 424: Emma Stach 32/15, Shenita Landry 29, Vári Zita 6.

Statisztika

Hirdetés