Hirdetés
Magyarország

Nagy hajrával verte a PEAC a Ceglédet



:

:

Hirdetés

Komoly fordulatokat tartogató hullámzó mérkőzésen a PEAC-Pécs az utolsó négy percben 7 pontos hátrányból felállva 70-62-re legyőzte a VBW CEKK Ceglédet a 8. forduló nyitányán.

Újraindultak a bajnoki küzdelmek a válogatott szünetet követően. A pénteki nyitányra úgy készültek a csapatok, hogy a PEAC-nál bokasérülése miatt Szabó Fanni keveset tudott vállalni. Az első félidőben nem lépett pályára, a harmadik negyedben próbálta meg a játékot. Cegléden eközben Angelika Stankiewicz visszatért és kiegészült a keret Licskai Zsófiával. Renata Brezinova triplája vezette fel az összecsapást, de ezt követően 11-5-re fordítottak a pécsiek és ekkor a CEKK időt is kért. A hazaiak remek dobóformával, közte három triplával őrizték előnyüket. 10 perc után 23-17-re vezetett a PEAC.

Forrás: PEAC-Pécs Facebook

A második negyedet Stankiewicz hármasa indította, de erre Gémes-Sarok Nikolett válaszolt. Az első fordulat 25-20 után érkezett el. A Cegléd innen 11-0-val 31-25-re fordított. A PEAC még a félidő hajrájába egyenlített, de Swanier büntetői a vendégeknek hoztak 35-33-as előnyt a hosszabb pihenőre fordulva. A statisztikát figyelve két kiemelkedő dobóteljesítmény kívánkozik az élre. Hazai oldalon Taisiia Udodenko 16, a vendégeknél Gorjácz Ágnes 12 pontnál járt. Ettől függetlenül érezhető volt, hogy hosszabb szünet után vannak a felek. Ezt a 10, illetve 9 eladott labda is mutatja. A harmadik negyed szintén egy sikeres távoli dobással indult, ezúttal a PEAC-tól Udodenko villant és ezzel 36-35-nél visszavette a vezetést a házigazda.

A harmadik etapban végig fej-fej mellett haladt a két gárda, 2-3 pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki. A záró szakasznak 48-45-ös pécsi vezetésről futottak neki a felek. Ezt a szakaszt 12-2-vel indította a CEKK és ezzel 57-52-es előnyre tett szert. A mérkőzés azonban még tartogatott fordulatokat az innen hátralévő négy fél percben. Előbb a PEAC érte utol 57-57-nél a riválisát. Erre triplával válaszolt a Cegléd, hogy aztán érkezzen a mérkőzést eldöntő 9-0-s hazai futás. A nagyot hajrázó PEAC ezzel az utolsó percben már 66-60-ra vezetett és higgadt büntetőzéssel megszerezte a győzelmet.

Eredmény

PEAC-Pécs – VBW CEKK Cegléd 70-62 (23-17, 10-18, 15-10, 22-17)

Legjobb dobók

PEAC-Pécs: Taisiia Udodenko 24/12, Bintou Dieme-Marizy 10, Cierra Bravard 10.

VBW CEKK Cegléd: Gorjanácz Ágnes 16, Renata Brezinova 11/9, Ketia Swanier 9/3.

Statisztika

Hirdetés